Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

A DK szerint az Alkotmánybíróság lehetővé teszi frakcióalakításukat

A Demokratikus Koalíció alelnöke biztosra veszi, az Alkotmánybíróság döntése lehetővé teszi majd, hogy megalakítsák parlamenti frakciójukat.
Molnár Csaba erről szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva beszélt. Elmondta: alkotmányjogi panasszal fordulnak az Ab-hez amiatt a hétfőn elfogadott házszabály-módosítás miatt, amely alapján ebben a ciklusban nem hozhat létre képviselőcsoportot a Gyurcsány Ferenc vezette párt. A DK alelnöke szerint a testület korábbi ítéleteiből az következik, hogy megsemmisíti a frakcióalakításukat gátoló szabályokat. Szerinte tartalmi okok mellett eljárási hibák is ezt indokolják.

"Teljesen bizonyos a DK győzelme, legfeljebb kis időt kell várni, amíg az Alkotmánybíróság is kimondja ezt" - jelentette ki.

Megerősítette, álláspontjuk szerint a házelnöki jogokat gyakoroló Lezsák Sándor törvénytelenül járt el kedden, amikor elutasította azt a DK-s beadványt, amely megerősítő népszavazást kezdeményezett volna az új országgyűlési törvényről. Szavai szerint a fideszes politikusnak erre csak formai hiba miatt lett volna lehetősége, különben a szakbizottsághoz kellett volna fordulnia, annak döntése ellen pedig a plenáris ülésen lehet fellebbezni. "De mire ez megtörténhetne, hétfőn lejár a hat hónapos frakcióalakítási moratóriumunk" - jegyezte meg Molnár Csaba, azt állítva, hogy Lezsák Sándor és az új országgyűlési törvényt aláíró Kövér László szándékosan jogellenesen járt el ezt elkerülendő.

A parlament hétfőn a kormánypártok támogatásával fogadta el a házszabály módosítását, amely azt is rögzíti, hogy a DK-hoz tartozó tíz független képviselő nem hozhat létre frakciót. A szabályozás ezt ugyanis csak az előző általános választáson országos listát állító és mandátumot szerző párthoz tartozó képviselőknek teszi lehetővé, egyúttal tízről tizenkettőre emelve az ehhez szükséges politikusok számát.

A parlament alkotmányügyi bizottsága tavaly novemberben úgy döntött, hogy fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből októberben távozó és azóta a DK színeiben politizáló tíz képviselő. Ez a moratórium jövő hétfőn járt volna le, a házszabály-módosítás azonban a szintén most hétfőn elfogadott országgyűlési törvénnyel együtt - az annak kihirdetését követő napon - hatályba lép.

A köztársasági elnök feladatait ellátó Kövér László kedden már aláírta a jogszabályt, szerda délig azonban nem hirdették ki a Magyar Közlönyben.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök október 22-én jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új pártot alapítanak. Közölte továbbá, hogy a szocialista pártból vele együtt távozó politikusok létrehozták az új párt parlamenti frakcióját Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter vezetésével.

A frakcióalakításról másnap Molnár Csaba levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt, hangsúlyozva, hogy képviselőcsoportjuk a házszabálynak megfelelően jött létre, és mivel nem kiléptek vagy kizárták őket az MSZP-frakcióból, nem kell fél évet a függetlenek között tölteniük.

Mesterházy Attila, a szocialisták frakcióvezetője viszont egy napra rá azt közölte a házvezetéssel, hogy a tíz képviselő kilépett a szocialisták képviselőcsoportjából. Ezt Molnár Csabának írt levelében azzal magyarázta, hogy a házszabály és az MSZP-frakció szabályzata - a mandátumról való lemondáson kívül - a frakciótagság megszűnésének csak két esetét ismeri, a kilépést és a kizárást, azaz egyik dokumentum sem ad lehetőséget a frakcióból való kiválásra. A kormánypárti többség erre hivatkozva szavazott úgy az alkotmányügyi bizottságban és a plenáris ülésen is, hogy a Gyurcsány-pártnak várnia kell a frakcióalakítással.

Kérdésre válaszolva a DK alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP frakcióvezetőjének levele is hozzájárult ahhoz, hogy októberben nem alakíthattak frakciót, és szerintük Mesterházy Attila eljárása nem volt jogos és tisztességes, "amire később ők is rájöttek".

Olvasóink írták

  • 2. Jozsoci 2012. április 19. 06:01
    „A Fidesz már az egércincogástól is fél.”
  • 1. Mozimasiniszta 2012. április 18. 20:16
    „Igen , ha a legközelebbi választáson megszereznek egy tucat képviselői mandátumot !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ringier: hamarosan lezárulhat a Népszabadság teljes megvásárlása

A közeljövőben lezárhatja a tárgyalásokat a Népszabadság teljes megvásárlásáról a Ringier Kiadó -… Tovább olvasom