Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

A Fidesz szerint a kormány az emberek ellen akar összefogni

A kormány az emberek ellen akar összefogni, és a Fidesz ebben nem vesz részt - így reagált az ellenzéki párt szóvivője Gyurcsány Ferenc szombati nyilatkozatára, amelyben a kormányfő összefogásról beszélt, valamint arról, hogy fel kell számolni a két nagy politikai erő önemésztő, országsors-rontó politikáját.

Szijjártó Péter szerint a kormány helyzetkezelése röviden úgy jellemezhető: "sok a szöveg, intézkedés semmi, a következmények pedig súlyosak".

Megdöbbentő, hogy a kormánynak a válság közepette az a legnagyobb problémája, hogy az MSZP elnökségének tagjai nem nyilatkoznak eleget - fogalmazott Szijjártó Péter. A szóvivő szerint a kormány képtelen a válság kezelésére, és az emberekkel akarja ezt megfizettetni, újabb megszorításokkal növelve terheiket. A Gyurcsány Ferenc által szorgalmazott összefogásban a Fidesz szerint a kormány valójában az emberek elleni akar összefogni, ebben azonban a legnagyobb ellenzéki párt nem akar részt venni - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: hiteltelen a kormányfőtől az "összefogás-szöveg", amikor fasiztázza az ellenzéket, illetve amikor a válság közepette a pénzügyminiszternek új luxusautót szereznek be.

Az ellenzéki politikus arról is beszélt, hogy a kormány részéről nem lehet válságkezelésről beszélni, csak helyzetkezelésről. Az utóbbi pedig három dologgal jellemezhető: szöveg sok, intézkedés semmi, a következmények pedig súlyosak - fogalmazott Szijjártó Péter. A szóvivő álláspontja szerint az egyetlen megoldás, amely megteremti az összefogást és a válságból való kiutat az egy világos, tiszta társadalmi felhatalmazáson alapuló biztos többséggel rendelkező kormány.

Újságírói kérdésre válaszolva a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban a szóvivő azt mondta: csak szavak szintjén lépett eddig a kormány. Az IMF-jelentésről pedig, amely szerint Magyarországon 2015-re lehet bevezetni az eurót, a szóvivő megjegyezte, hogy a régióban mindenki megelőzte Magyarországot. Mint fogalmazott: "lemaradtunk, mint a borravaló".

Gyurcsány Ferenc többször kitért az MSZP Országos Választmányának szombati évadnyitó ülésén arra, hogy fel kell számolni a két nagy politikai erő önemésztő, országsors-rontó politikáját, de az MSZP nem engedhet abból, hogy változtatni kell. Nem költségvetési kérdésről van szó, Magyarország eddig követett politikája, uralkodó modellje van válságban, a változástatás szükségességéről meg kell győzni a többséget - hangsúlyozta beszédében a kormányfő.

Olvasóink írták

  • 3. KolompárRómeó 2009. január 24. 23:36
    „2. hozzászólás comet 2009.01.24. 22:52:

    Az itt élő társaság, az emberek magasról..”
  • 2. comet 2009. január 24. 22:52
    „Amit Fletó tett az országgal, ahhoz kellett egy Orbán is. Az hogy Orbánt az ő szavával élve egy "degenerált" legyőzte valahol őt is minősíti. A háttérből kritizálásnál lényegesebb többet kéne produkálni. A parlementi kivonulások teljesen lezüllesztették a Fideszt. Ezt a kormányt nem kritizálni kell hanem meg kell buktatni Szijjártó úr, mert kritizálni a 10 éves gyerek is tud, főleg ha egy Gyurcsány kaliberű politikusról van szó. Tán zsarolva van a Fidezs hogy semmit nem csinál, vagy egyszerűen csak egy léha társaságról van szó. Ha zsarolva van, akkor ideje lenne megtisztulni, léhaság esetén meg gatyába kéne rázni a társaságot.
    Az országról van szó, az itt élő emberekkel.”
  • 1. KolompárRómeó 2009. január 24. 19:56
    „Feri egy pszichopata kretén, de benneteket sem kell félteni, ha baromságokat kell beszéleni...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halaszthatatlan volt a miniszteri kocsik cseréje

A Pénzügyminisztérium nem tudta tovább halasztani a miniszteri, illetve a szakállamtitkári autó… Tovább olvasom