Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

A kormány megszünteti a PPP felügyeletét

A kormány október 1-től hatályon kívül helyezi az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási együttműködés (PPP) újszerű formáinak alkalmazásáról szóló, 2007. februárban hozott határozatot - az erről szóló döntés a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
Az eredeti kormányhatározat a következőképpen definiálja a public-private partnership-et (PPP-t): az állami szektor hosszú távú (jellemzően 3 éven túli) szerződés keretében - az állami feladatellátáshoz kapcsolódó - szolgáltatást rendel meg a magánszektortól. Ahhoz, hogy az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási együttműködés szabályozott keretek között működjön, a kormány akkor tárcaközi bizottságot hozott létre.

A tárcaközi bizottság vezetője a gazdasági és közlekedési miniszter, tagjai pedig a pénzügyminiszter, az igazságügyi és rendészeti miniszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke lett. A tárcaközi bizottság véleményezte a PPP projekt terveket, és figyelemmel kísérte, valamint értékelte a fejlesztések megvalósítását.

A tárcaközi bizottság előző évi tevékenységéről és a folyamatban lévő PPP projektekről a bizottság vezetője évente március 31-ig jelentést tett a Gazdasági Kabinetnek.

Ugyancsak október 1-től egy másik tárcaközi bizottságot is megszüntet a kormány, az erről szóló rendelet is a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Az állam hosszú távú kötelezettségvállalását szabályozó rendelet szerint a kormány tárcaközi bizottságot jelöl ki, amely véleményezi a hosszú távú projekteket - azok finanszírozási módjával együtt - majd a magvalósulás során figyelemmel kíséri azokat. A módosított rendelet a pénzügyminisztert bízza meg a projektek figyelemmel kísérésével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvertek és kiraboltak egy idős férfit

Egy 74 éves férfit hárman vertek meg és raboltak ki egy etesi buszmegállóban, a gyanúsítottakat… Tovább olvasom