Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Államadósság növekedés: jogi felelősségre vonást szeretne a Fidesz

A Fidesz szerint az MSZP-s kormányok rossz gazdaságpolitikai döntései vezettek az államadósság drámai mértékű megnövekedéséhez.
A Fidesz kezdeményezni fogja, hogy a parlament alkotmányügyi, valamint számvevőszéki bizottsága vizsgálja meg, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet lehetőséget ad-e az államadósság növelése esetében a jogi következmények és felelősség megállapítására - jelentette be Szijjártó Péter újságíróknak csütörtökön.

A fideszes politikus hozzátette: ha nem, kérni fogják, hogy a két testület gondoskodjon arról, hogy "a jövőben ez így legyen". Mint mondta, erre különös alkalmat ad - az adósságféket is magában foglaló - új alaptörvény elfogadásából adódó jogszabály-alkotási kötelezettség.

A 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság a politikai mellett a jogi felelősség megállapítását is szükségesnek látja, az erről szóló jelentés elfogadása vasárnap történhet meg - jelezte az albizottság alelnöke.

Szijjártó Péter megerősítette azt az álláspontját, hogy a szocialista kormányok rossz gazdaságpolitikai döntései vezettek az államadósság drámai mértékű megnövekedéséhez, ezzel az előző kabinetek bűnt követtek el, amelynek következményeit minden magyar ember, család ma is viseli.

A felelősök között, kérdésre válaszolva, név szerint említette Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfőket. Szerinte az akkori pénzügyminiszterek felelőssége is megkerülhetetlen.

Jelezte, azért fordultak az illetékes parlamenti testületekhez, mert összetett jogi kérdésről van szó: múltban elkövetett, de hosszú távú hatásokkal járó bűnről.

A nemzeti vagyon gyarapítása a kormány fő célkitűzése - szögezte le a kormányfő szóvivője az állami tulajdonban lévő Mol-részvények egy részének esetleges eladását firtató újságírói kérdésre, közölve azt is, nem tud eladási szándékról.

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. s3307 2011. augusztus 23. 08:49
    „Remélem aki kitalálta az arra is gondolt,hogy minden igennel szavazó képviselőt is a vádlottak padjára ülteti,mert egyedül a Miniszter,de még a kormány se tehette volna meg a hiány növelést,és az is elvárom,hogy a vádlók sose menjenek a 700 km megépített autó pályán.”
  • 37. papsajt 2011. július 29. 20:21
    „"33. deszkás 2011.07.29. 14:45

    LACIMACI ! Erre nem áll a 144 § egyik bekezdése se! A Postabank balhénál és
    .
    olajszőkitésnél
    .
    már valószinűbb. Ezt most kell kitalálni!"
    Ugye-ugye belügyminiszter úr, nem lennének milliárdok.”
  • 36. DMagóg 2011. július 29. 15:43
    „34. Pimpa42 2011.07.29. 14:54: ,,Az sem, aki IMF hitel helyett drágább, piaci hiteleket vesz fel."
    Az IMF hitelhez kötődő diktátumok járhatnak több áldozattal is, mint amennyivel többe kerülnek a piaci hitelek. ,,Olcsó húsnak híg a leve." S, ez sem csak fekete és fehér.”
  • 35. studyfy 2011. július 29. 15:42
    „2/3-os többségével mutasson példát a FIDESZ: a párt finanszírozást tegyék az asztal fölé. Legyen átlátható. Ez lenne egy hatalmas lépés a korrupció felszámolására! Ezt kellene a néptől konzultációs levélben megkérdezni, erre nem sajnálnám az adminisztrációs költséget!”
  • 34. Pimpa42 2011. július 29. 14:54
    „Remélem senki nem fog kivételt képezni, ha lesz ilyen szabályozás.
    Az sem, aki IMF hitel helyett drágább, piaci hiteleket vesz fel.
    Az sem, aki kínától vesz fel hitelt.
    Vagy egyáltalán, új hiteleket vesz fel, hiszen az is újabb adósság.”
  • 33. deszkás 2011. július 29. 14:45
    „LACIMACI ! Erre nem áll a 144 § egyik bekezdése se! A Postabank balhénál és olajszőkitésnél már valószinűbb. Ezt most kell kitalálni!”
  • 32. Nagyi60 2011. július 29. 14:39
    „Emeljenek már vádat Meggyesy,Gyurcsány és Bajnai ellen,aztán "lássuk a medvét" !Legyen már vége ennek az ökörködésnek!
    Legalább egy elítéltet mutassanak fel Buday úr repertoárjából!”
  • 31. macs 2011. július 29. 14:23
    „30. Lacimaci,
    OK! vonjuk őket felelősségre, de akkor mindenki, aki kapott fizetésemelést - oktatás, egészségügy - 13. havi bért - közalkalmazott - nyugdíjat, gázártámogatást stb. az is utalja szépen vissza a manit.
    Azt nem tudom, hogy az autópályákkal mi legyen, de majd megoldják az okosok a problémát.”
  • 30. Lacimaci 2011. július 29. 13:50
    „Nem tudom mit kell itt keresni jogszabalyokat ami alapjan felelossegre lehetne vonni...azok a kepviselok a hazajuk szolgalatara tettek eskut es ha anyagilag tonkretettek az orszagot meg a lakossagot , akkor hazaarulest kovettek el az en szememben legalabb is. Fidesz ide mszp oda valaki kezdje mar el a felelossegre vonast, remelem azert vagyonelkobzasok lesznek az allamkassza javara...”
  • 29. DMagóg 2011. július 29. 13:42
    „Érdekes lesz, hogy Ők hány olyan javaslatot terjesztettek be, ami az eladósodást növelte volna, na és persze hány olyat szavaztak meg ami növelte azt. A vizitdíj kiütése is adósságcsökkentő volt? Persze a Chips adó az egészen más!?”
  • 28. macs 2011. július 29. 12:36
    „19. Ebgondolat,
    "Amúgy az államadósság nagy részét okozó pénz a nyugdíjasoknál, munkanélkülieknél, kismamáknál és autópályákban van. Na, a kormány most ezeket akarja visszavenni! Már csak az autópályák visszabontása hiányzik..."
    Ez mind nagyon szép és jó, a gond ott kezdődik, hogy az 1 kulcsos adóval ütött lyukat is be kell tömni valamivel. Mert nagyon jól hangzik, nem szabad eladósodni, de akkor igazságosan kell elosztani azt ami van!”
  • 27. DMagóg 2011. július 29. 11:58
    „Ezek azt hiszik, hogy az ellenfelük bűnösségének bizonyításával a saját ártatlanságukat bizonyítják! NEM!
    Ezek tipikus koncepcionális eljárások!”
  • 26. lepkehalo 2011. július 29. 11:34
    „Úgy látszik, a Fidesz nagyon tudja, mi a jó döntés és mi a rossz, évekre előre. Azt hiszem, a történelemben ők az elsők. Ami rossz döntésük volt, azt direkt hozták. Remélem, e hatalmas tudás birtokában ezután csakis jó döntéseket hoznak, és ezek utólag se fognak elromlani”
  • 25. kukachuszar 2011. július 29. 10:56
    „Meg kell nézni a jövőévi költségvetési tervezetet. Röhejes és katasztrofális. A nyugdíjunkat már elherdálták nem lesz mivel bedugdosni a lyukakat, mert jócskán lesznek hiszen 202 Ft-os svájci frankkal számoltak mindent. A pénzügyminiszterünket tudjátok miért ismerik külföldön? Na nem a jó közgazdász múltja miatt, hanem a nagyotmondás miatt, illetve a számolási hibái miatt. Egy normális államban még bankügyintézőnek sem alkalmaznák.”
  • 24. tatár 2011. július 29. 10:52
    „A magánnyugdíjak lenyúlása is megérne pár évecskét a Csillag hotelben.:-)”
  • 23. succmorgo 2011. július 29. 10:51
    „És a Grippen-ügy? A svédeknél ezért már ülnek.”
  • 22. Larsson 2011. július 29. 10:14
    „Ez is uolyan hangulatkeltés, mint amikor kitalálták, hogy 2004-től, vagy 2005-től szednek 98%-os különadót a pofátlan végkielégítések után!
    Most is arról van szó, hogy mindenről a szocik tehettek és csak 2002-től vizsgálódnak.
    Amúgy felőlem csináljanak felelősségre vonást, borogassák a bilit, egy csomó majd úgyis rájuk fog borulni és akkor talán az összes szemét, korrupt, hazug politikus eltűnik a föld színéről! Lásd a 2002 körüli ügynöközést, addig nyomatták, hogy kiderült a fél fityiszről, hogy mik voltak az előző rendszerben... :P”
  • 21. kukachuszar 2011. július 29. 10:11
    „Az elszámoltatási kormánymegbízott hiába kutakodik eddig igazából egy csontváz sem került elő a szekrényből. Mivel nem találtak csontvázat előjöttek a kémüggyel, amivel a nép el lesz megint egy darabig. Elszámoltatás? Mikor felkérték Budait hogy vizsgálja meg Esztergom pénzügyeit a válasza a következő volt : "Nem vizsgálhatok mindent az utolsó fűszál eltűnéséig mind a 3200 magyar önkormányzatnál, erre jogszabályi lehetősége sincs." Akkor mire van? Ja hogy ott Fidesz mutyi volt? Mióta van az hogy egy jogszabály csak és kizárólag az ellenfelemre vonatkozik rám nem? Na innentől kezdve számomra ez az elszámoltatás kamu és hiteltelen. A devizában való lakáscélú hitelekre meg éppen ők agitálták az embereket, emlékeztek még a négy kerék, négy szoba szlogenre? A jogszabályi kereteket éppen ők hozták az első Orbán-kormány utolsó intézkedései között. Ők voltak azok akik úgy szintén az utolsó évben megemelték a köztisztviselői béralapot. 2000-ben jelentősen emelték az utazási költségátalány hozzájárulást az addigi 60%-ról 160%-ra. Ezen intézkedések bizony nagy terheket róttak a következő kormányra. Nem védeni akarom a szocialista kormányt, de ha már elszámoltatni akarunk akkor legyünk hitelesek.
    Ha nagy carban van a gazdaságunk akkor mi szükség sok milliárdért új stadionra, sok milliárdért új terrorelhárításra, sok milliárdért új gépkocsikra, sok milliárdért maszek biztonsági őrökre, sok milliárdért konzultációs levelekre? Ha ezek mind mennének az adósságcsökkentő alapba már előrébb járnánk.”
  • 20. Commander-V2 2011. július 29. 10:07
    „Jogos igény de beláthatóan tragikus a következmény, körkörös bosszúhoz vezet. Egyik kormány teljesítményétől sem kell elájulni sajnos, populista intézkedéseket majdnem mindenki hozott. Nem vagyok benne biztos hogy a jelenlegi helyzetben az egyházaknak adott évi plusz 5 milliárd nem -e túlzott nagyvonalúság, ahogy a gazdagok SZJA adójának radikális csökkentése is, vagy a nyugdíjtőzsdés pénzek visszaszerzése után azok újbóli tőzsdei kockáztatása (MOL) a jó irány -e a tartozások csökkentése helyett? Ha ezek a dolgok netán nem jönnek be akkor Szijjártó mit fog mondani? Vagy akkor ő már nem is lesz Magyarországon? 20 éve a Fideszt támogatom, a lépéseik 100%-val azonosulok de a munka, eredményt hajszoló tettek helyetti visszamutogatás csak pótcselekvés már ami visszaüt hamar! Az MSZP a történelem szemétdombjára került, ők már választást nem nyernek, ez a bebörtönzős dolog nagyon jobbikos vonal ami nem használ ennek a nemzetnek, nem az évekig tartó bosszú miatt lehetnénk izmos nemzet.”
  • 19. Ebgondolat 2011. július 29. 10:04
    „Amúgy az államadósság nagy részét okozó pénz a nyugdíjasoknál, munkanélkülieknél, kismamáknál és autópályákban van. Na, a kormány most ezeket akarja visszavenni! Már csak az autópályák visszabontása hiányzik...”
38 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ csütörtöki nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 28-i KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom