Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Árvíz: több mint 200 ezer ember volt közvetlen veszélyben

Az árvíz miatt több mint 100 útszakaszon volt érvényben forgalomkorlátozás.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz miatt több mint 100 útszakaszon volt érvényben forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI megkeresésére.

A veszélyhelyzetet június 4-én a Duna felső szakaszain, 10-én pedig az alsóbb részeken érintett területekre hirdette ki a kormány. Ezt Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára a parlament július 19-ig meghosszabbította. Az országban intenzív árvízi védekezés hat napon keresztül, 807,4 kilométer hosszú töltésen folyt.

Magyarországon először június 7-én Győr-Moson-Sopron megyében, Nagybajcsnál 907 centiméteren tetőzött a Duna. Ez 35 centiméterrel volt magasabb az eddig ott mért legnagyobb vízállásnál. A fővárosban június 10-re 891 centiméterrel tetőzött a folyó, 31 centiméterrel túllépve az addigi legmagasabb értéket. Mohácsnál június 13-án 964 centiméternél érte el a Duna a legmagasabb állását, húsz centivel alacsonyabb értéken az eddig mért legnagyobb vízállásnál.

Június 4. és 13. között a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai és az oktatási intézmények hallgatói közül 18 687-en vettek részt az árvízi védekezésben. A Magyar Honvédség állományából 8306 katona dolgozott a gátakon. A BM OKF speciális mentőcsapatainak, a Hunornak és a Huszárnak nyolcvankilenc tagja indult a legkritikusabb helyekre segíteni. A megyei önkéntes mentőszervezetek 369, az önkéntes tűzoltók 3500 emberrel védték a gátakat, a polgárőrség 19 515 emberét küldte a védművekhez. A közfoglalkoztatottak 6018-an, a civil önkéntesek 36 780-an voltak a szükséges helyszíneken, utóbbiak a saját lakókörnyezetük mellett mások ingatlanát is védték az ár ellen.

A katasztrófavédelem szerint múlt hétfőn volt a védekezés legnehezebb napja. Ekkor a hivatásos egységek és az önkéntes segítők, összesen 13 253-an 95 település védelmi szakaszain küzdöttek a víz ellen.

Mint írták, az árvízi védekezés legkritikusabb pontjai Győrújfalu, Dunaszentpál, Neszmély, Sződliget, Mecsér, Pilismarót, Tát, Dunabogdány, Kisoroszi, Nagymaros, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Kisapostag, Báta, Baja és Dunaszekcső települések voltak. A védekezési helyszíneken a katasztrófavédelem hivatásos tisztjei 81 településen vették át a védekezés irányítását a polgármesterektől.

Kiemelték továbbá, hogy a Duna mellett 64 olyan, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem áll, amelyre az árvízi védekezés során különös figyelmet kellett fordítani. Ezek egyikéből sem került szennyező anyag a Dunába - tették hozzá.

A Duna 47 ezer 285 hektárnyi külterületet öntött el, 36 ezer 575 hektár erdőt és 10 ezer 710 hektár mezőgazdasági területet. A védekezés során a gátak megerősítésére, ideiglenes védművek kialakítására 10 millió 179 ezer 46 homokzsákot és 242 ezer 500 köbméter homokot használtak fel, 254 munkagépet, 1092 szállítóeszközt és 338 szivattyút működtettek. Kilenc helikoptert és 573 terepjárót vettek igénybe a rendkívül nehéz körülmények áthidalásához.

Az OKF arra is kitért, hogy az egyik megszűnt kereskedelmi rádió frekvenciáján új rádióadó indult, az Árvízvédelmi Rádió (Árvíz FM), amely június 9-én kezdte meg működését. Ekkortól kezdve mintegy 70, a BM OKF által kiadott közleményt, hírt olvastak be. A katasztrófavédelem honlapját a leglátogatottabb pillanatban 48 ezer 481-en tekintették meg. A szervezet hivatalos Facebook-oldaláról pedig június 14-ig csaknem 215 ezer ember tájékozódott. A katasztrófavédelemtől telefonon összesen 25 ezer 541-en kértek az árvízi helyzettel kapcsolatos információt - tették hozzá.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Magyarországnak Izrael, Szlovénia, Németország, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Ukrajna ajánlotta fel segítségét a védekezésben, míg Magyarország Ausztriának, Szerbiának és Horvátországnak kínálta fel támogatását.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI megkeresésére azt írta: nyilvántartásuk szerint június 4-től 48 országos közút, és Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Tolna, Bács-Kiskun és Baranya megyék voltak érintettek a korlátozásokban. Összesen 102 szakaszon, 222,5 kilométeren volt érvényben forgalomkorlátozás.

A közút 69 helyszínen teljes, míg 33 úton félpályás lezárást vezetett be hosszabb-rövidebb időre - írta a szóvivő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így reagáltak a pártok Varga bejelentésére

Az LMP szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter "egy fikarcnyival sem jobb", mint elődje Matolcsy György. Tovább olvasom