Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Az MSZP szerint a Fidesz összeborult a Magyar Gárdával

A hitleri időket idéző szöveg hangzott el a győri önkormányzat egyik bizottságának külső tagja szájából, amiért Szabó János még az őt jelölő szervezetnek, az MDF-nek is vállalhatatlannná vált - mondta pénteken Nyakó István, az MSZP szóvivője.
A szélsőségektől elhatárolódó közgyűlési határozat elfogadásakor azonban a Fidesz hallani sem akart arról, hogy a szövegben benne legyen a Magyar Gárda neve, amely kiállt Szabó János mellett - tette hozzá a szóvivő. Ez olyan, mintha nácikról beszélheténk, Hitlerről viszont nem - érvelt Nyakó István.

Szabó János, a 90-es évek első felében az Antall-kormány kisgazdapárti agrárminisztere a közelmúltban arról beszélt, hogy a cigányokkal kapcsolatban két választás lehetséges: kiirtás, vagy eltartás. A győri önkormányzat testületi ülésére egy nagyobb csapat Magyar Gárda-tag is beült a közönség közé, majd amikor a szervezet nevének említése nélküli határozatot fogadtak el, felállva tapsolták meg a képviselőket.

Nyakó szerint két oka lehet annak, hogy a Fidesz ilyen tartalmú határozatot fogadtatott el többségét kihasználva: egyetértenek Szabó János szavaival, amit azonban Nyakó őszintén nem hisz el. Nyakó úgy véli, a Fidesz inkább érdekből, a népszavazáshoz néhány száz ember szavazatában reménykedve védte meg az újnyilasokat. A szóvivő szerint a radikális ellenzéknek már nincs határ, bárkivel cimborál a március 9-i népszavzás érdekében.

Ezzel kapcsolatban Nyakó feltette a kérdést, hogy mi lesz március 9. után, ha az emberek azt fogják tapasztalni, hogy a kormánybuktatásnak és előre hozott választásnak beharangozott referendum után a kormány változatlanul a helyén marad. A Fidesz hergeli az embereket, és tartja mozgásban a szélsőjobbot - mondta Nyakó, aki szerint könnyen baj lehet, ha a kormánybuktatás mégsem következik be.

Szerinte nő a feszültség a Fideszben azután, hogy sikertelen volt a parlament üléseinek bojkottálása, a kormánynak adott lemondási ultimátum és az, hogy a legutóbbi önkormányzati választást a parlamenti választás harmadik fordulójaként állították be. A siker érdekében a Fidesz összeborult a Magyar Gárdával, és a legnagyobb ellenzéki párt felelőssége, hogy mi történik március 9. után, mi lesz például az utcákon - mondta Nyakó István.

Olvasóink írták

  • 8. anonym 2008. február 04. 20:01
    „Radenkó ! Cseter!
    Szégyelhetnétek Magatokat ! Szép jövőnek néznénk elébe ha az ilyen gátlástalan ,mocskolódó ,másokat letipró emberek lennének hatalmon,mint Ti vagytok !Még aholtakra ,betegekre sem vagytok tekintettel! Tiszteletet meg nem ismertek !Nektek az a védtelen ,aki arcát eltakarva köveket, molotovkoktélokat dobál .Álltatok volna a rendőrök mellé az első sorba! Akkor hogy beszélnélnétek ? Ti szeretnétek már a hatalmatokat "fitoktatni" ,de nem lesz rá módotok !Ilyen emberekből nem kérünk! Ti, vagy a szüleitek is ugye a "kádár rendszer " alatt tanultak! ? Te Radenkó ocsmányabbul már nem is beszélhetnél !Szedjetek magatokra 1 kis műveltséget!”
  • 7. radenkó 2008. február 04. 16:10
    „Az MSZP meg a zsidókkal borul össze és a seggemmel.”
  • 6. Cseter János 2008. január 25. 17:34
    „Hát igen, Kádár halott,Gyula már a párttársaik sem ismeri meg olyanbeteg, igy csak is az utódjuknak kell intézkedni. Lehet, hogy nem véletlenűl csőditiki ide a NATO katonákat! Biztos a ruszkik nem vállalták a védelmüket! A rendőrökben már nem biznak, ha azonosíthatók lesznek, akkor az is kiderűlhet, hogy kik adják a parancsokat ha a védtelen emberek ismét áldozatul esnek a hatalmuk fitoktatásának!”
  • 5. lopstop 2008. január 25. 17:09
    „Szánalmas az MSZP....
    Várom, mikor dob be Gy. megint egy terrorveszélyt.”
  • 4. péter g. 2008. január 25. 16:22
    „Az elnök, a kormány, a pártok, az igazságügyi és bűnüldöző szervek nemcsak megtűrik, de egyenesen bátorítják a mindinkább tűrhetetlenné váló felháborító mértékű cigánybűnözést! Ez ellen próbálta felemelni a szavát a volt miniszter. Sajnos eredménytelenül!”
  • 3. alma 2008. január 25. 14:55
    „Jön a népszavazás elvtársak, vegyük elő a régi jó antiszemita kártyát!
    Lehet ez most kevés lesz?”
  • 2. barkzso 2008. január 25. 13:46
    „Összeborulnak az elvtársak is nemsokára, mint a tekebábuk :)))”
  • 1. madártej 2008. január 25. 13:13
    „Ez már megint a Nyakó-féle jólfejlett hazugság. Szabó J. ui. 2006-ban mdf-képviselő jelölt volt az ogy. választáson, de persze nem nyert.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mérgükben verték szét a tiszakóródi polgármesteri hivatalt

Tört-zúzott egy testvérpár a tiszakóródi polgármesteri hivatalban, mert nem kaptak meg egy hivatalos… Tovább olvasom