Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Bajnai nem lesz képviselő

Nem ül be az Országgyűlésbe Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. A politikus ezt egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen közölte szerdán.
A volt miniszterelnök - aki második volt a baloldali összefogás közös listáján - átveszi mandátumát, majd lemond róla egy másik Együtt-PM-es jelölt javára. Ez azért lényeges, mert ha nem venné át a mandátumát, a megüresedő képviselői hely a listán következő politikusé lenne, jelenlegi állás szerint a szocialista Szabóné Müller Timeáé.

Arról, hogy ki válthatja Bajnai Gordont, még nincs döntés. Utalt azonban arra, hogy várhatóan a Haza és Haladás Egyesületből érkezik a leendő képviselő.

A baloldali összefogás közös listáján a mandátumot nem szerző Együtt-PM-es jelöltek közül a 36. Szigetvári Viktor szerepelt a legelőbb helyen, ő azonban ugyancsak azt hangsúlyozta az MTI-nek, nem döntöttek még arról, hogy ki ül be a parlamentbe Bajnai Gordon helyett.

A volt kormányfő döntését azzal indokolta, hogy az ellenzéki politizálás fő színtere nem az Országgyűlés lesz, és ő sem képviselőként tud a legtöbbet segíteni pártjának.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két Sikorsky S-70 Black Hawk helikoptert mutattak be a budaörsi repülőtéren

A Sikorsky Aircraft a legkorszerűbb, sokoldalú Black Hawk helikoptereket kínálja Magyarországnak. Tovább olvasom