Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Bántották, mert tanulni akart

Egy éven keresztül bántalmaztak egy lányt iskolatársai az egyik ózdi szakiskolában. Újként került az osztályba, ahol már a harmadik napon megverték.
Feljelentést tettek, de ez sem segített. A tanárok azt mondják, mindent megtettek a lányért, de igazán hatékony eszköz nincs a kezükben. Az oktatási ombudsmanhoz szerint tény, hogy a szakiskolákban van a legtöbb iskolai erőszak.

A lányt azért bántalmazzák folyamatosan osztálytársai, mert más mint a többiek: csendes, és tanulni akar. Petra azt mondja, többnyire a haját tépték, zúzódásokat, harapásokat szerzett. Előfordult, hogy egész egyszerűen kirúgták a lábát a folyosón. Hiába tettek feljelentést. Néhányan emiatt csak még inkább rászálltak, az kiabálták, hogy "meg fogsz halni". A lány és édesanyja is azt mondja, az osztályfőnök mindent megtett azért, hogy megvédje, de hiába. Azon túl, hogy a tanár beszél a gyerekekkel, pszichológust hív, vagy fegyelmit ad, mást nem tehet - mondta a pedagógus.

Az oktatási jogok ombudsmanjához soha ennyi bejelentést nem érkezett iskolai erőszakról, mint az elmúlt egy évben. Aáry-Tamás Lajos szerint a szakiskolákban van a legtöbb probléma, mert ez ide küldik a legtöbb rosszul tanuló és viselkedő diákot. Itt van a legtöbb beavatási szertartás, a csicskáztatás és a szecskáztataás. És sokszor a tanárok úgy érzik, nem nekik kell közösséget kovácsolniuk - mondta a biztos.

A tanárok szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy 18 éves kor alatt még a legerőszakosabb diákokat sem rakhatják ki az iskolából, legfeljebb úgy, ha találnak egy másik intézményt számukra, ez azonban csak ritkán sikerül.

Olvasóink írták

  • 15. egyszeru polgar 2008. október 07. 09:06
    „Valoban a problema osszetett. Sajnos mint a legtobb problematikus es elrettetno cikknel, az okok melyebb tarsadalmi eredetuek.
    Nem kell ahhoz gazdasznak vagy szociologusnak esetleg pszichologusnak lenni, hogy lassuk az osszefuggeseket, csupan gondolkozni kell.
    A jelensegek megoldasa feltetlenul az alaphelyzet korrekciojaval lehetseges. Visszaallitani a valos ertekek becsuletet. A munka nem szegyen es atlagos jovedelmunek lenni sem. Az embereknek nincs szukseguk alapvetoen masra, mint megfelelo otthonra, megfelelo taplalkozasra es kulturalis lehetosegekre. A gazdasagi biztonsaghoz nem kellenek milliardok. Ez a felhalmozas, masokon valo atgazolas az oka a tarsadalom diszharmoniajanak.Az allam feladata ehhez megfelelo munka, kozbiztonsag, es szocialis hatter biztositasa. Termeszetesen megfelelo torvenyrendszerrel, jogok es kotelessegek egyensulyban tartasaval.”
  • 14. flexsnake 2008. október 07. 07:06
    „Emlékszem régen kiment a járőr, lekevert pár iszonyatos fülest és rend volt.Most meg: -Kedves x.y. fiatalúr, megkérném szépen ne bántsa a másikat...
    Nem a szülő a hibás feltétlen, a gyerek önfejű, azt csinál az iskolában amit akar hiszen kiskoruként nem itélhető el, elvadulnak.”
  • 13. SP 2008. október 06. 20:56
    „Mi felnőttek vagyunk a hibásak, mert megengedtük: Éjszakai mulatok, alkohol, drog, cigi, jogsi a tizenéves gyerekeknek. A szórakoztató ipar jelentős része a 20 év alattiakból él. Jogaikat túl hangsúlyozva a kötelességekre rászorítás nélkül. Hasznos klub és szakkörök nem kötik le az ifjakat kellő létszámban, ami a majdani munka és tanulás alapja lehet. Nő a kontraszt a pénzes és a proli tinik közt. Gazdátlan ez a korosztály. A szülő a tanárra mutogat, a tanár vissza. A jog korlátozza a hatóságokat. Az okok ismertek, miért vadult el a helyzet. A tettek hiányoznak.
    Pl. A szülők jelentős része a munkanélküliség, az ellehetetlenülés miatt hiteltelenné váltak a kamasz gyermekeik előtt. A gyerek azt mondja, ne dirigálj nekem, mert hiába tanultál, dolgozol nem viszed semmire.”
  • 12. dodó 2008. október 06. 17:21
    „Nem lehet elégszer elismételni: a kényszer-integráció, az, hogy összekényszerítenek bennünket a deviáns, tanulni nem akaró putriscigányokkal az iskolában, ezzel jár. Ne feledkezzünk el a dombóvári esetről sem. Ezért IS súlyosan nemzet- és jövőellenes, amit a kikényszerített integrációért tesz Mohácsi Erzsébet és csatolt részei (pl. Czirok "LIFE" Péter).”
  • 11. SP 2008. október 06. 16:13
    „Az sem másodlagos, hogy az oktató, tanár, edző, magánélete milyen, milyen volt. A személyes példamutatás visszahathat a tanítványok magaviseletére is.
    Valószínű nem szempont ez, mert az oktatásban magánemberként agresszív verekedő magatartású egyént is feltehetőleg foglalkoztatnak véleményem szerint, akiket pl. én kisfiúk közelébe nem mernék engedni, sem fizikai, sem erkölcsi értelemben sem.”
  • 10. Nagy Feró 2008. október 06. 10:07
    „Rendőr ismerősöm nagyon büszkén kijelentette, hogy a 15 éves lánya az új iskolájában jól bírja a szecskáztatást...mi van ebben az országban, ha a törvény alkalmazója természetesnek veszi, ha a lányát megalázzák, sőt ezt kötelező szakközepes programnak tartja, az ÉLET részének.
    Vajon a rendőrök mit tesznek az örsön éjjel, unalmukban ????”
  • 9. egyszeru polgar 2008. október 06. 09:52
    „Demokracia, emberi jogok? Ezek ma Magyarorszagon felreertelmezett, kicsavart fogalmak. Demokracia a kotelezettsegek es jogok redszere es kolcsonhatasa. Magyarorszagon egyaltalan nincsenek a kotelezettsege figyelembeveve / meg az adoellenorzes sem megfelelo/, mindenki csak a jogait koveteli.
    az emberi jogok eseteben ugyan ez all fenn. Vannak emberi jogaink, de ehhez emberkent kell elnunk, emberkent kell cselekednunk. Aki nem a tarsadalmi normak szerint el, nem jogosult annak megfelelo jogokra. Igen is a pedagogusnak joga van kovetelni, fegyelmezni, egybkent az oktato-nevelo munka semmit sem er. Ezert vannak az iskolai agresszivitasok diako kozott, diak es pedagogus kozott.
    Az iskolak alapszabajait tudomasul kell veni. Ha a szulonek nem tetszik, atvuheti masik iskolaba a gyereket. Nem az atlag szinvonalat kell lerontani kirivo viselkedesu gyerek es szulok miatt. Ez a tarsadalom sullyedesehez vezet.”
  • 8. klj_54 2008. október 06. 08:33
    „7. hozzászólás 751510 2008.10.06. 07:40
    Valamit nem értettél meg.
    A társadalom azokat büntetné, akiket elfelejtett besorolni -nevelés által- a tisztességes többséghez!
    Ez pótcselekvés.
    Pont olyan, mint amikor egy szülő a 18 éves gyermekét vágja pofon, mert reggel nem köszönt!
    Nem vagyok szociológus, de nyitott szemmel figyelem a történéseket.
    Ugyanakkor kénytelen vagyok megállapítani a törvényhozók felelősségét. Ők hosszú ideje csak a parlamenti székükkel vannak elfoglalva:(”
  • 7. 751510 2008. október 06. 07:40
    „klj_54

    Ezek rég nem fölösleges börtönösdik lennének.”
  • 6. 4 2008. október 06. 06:43
    „http://barikad.hu/node/18293

    Érdemes megnézni.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 5. klj_54 2008. október 05. 21:49
    „Egy demokrácia akkor működik, ha mindenki betartja - mert magára nézve kötelezőnek érzi - a szabályokat. Ez NEM cigánykérdés!
    Nem vagyok híve a felesleges börtönösdinek, mert nem az a megodás. De azt furcsának vélem, hogy egy renitensen viselkedőt nem lehet kitiltani mondjuk egy kocsmából!
    Sajnos azt kell mondanom, hogy mélyen LEtisztelt képviselőink jogalkotóként csak saját érdekeiket veszik figyelemben jogalkotáskor! Tehát nem látok megoldási lehetőséget.
    Miért?
    fidesz az ok:(”
  • 4. dorothy81 2008. október 05. 21:10
    „A helyzet tragikusabb, mint az íróasztalnál ücsörgő ´szakemberek´ gondolnák. Egyesek BÁRMIT megtehetnek, nem lehet megállítani őket. Tanítani pedig egyre nehezebb. Néhány kollegának már lehetetlen próbálkozás.”
  • 3. áldozat 2008. október 05. 21:05
    „Semmit se teszünk a cigány agresszió ellen?”
  • 2. 4 2008. október 05. 20:57
    „Éljen a demokrácia, és egy két közösségnek adott oriási jogok.”
  • 1. Beth_ 2008. október 05. 20:55
    „ezért kellett felemelni a tankötelezettség felső korhatárát 18 évre! Gratulálok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drámaian kevés szociális bérlakás van itthon

A nyugati országokhoz képest a közép-kelet európai régióban, így Magyarországon is drámaian alacsony… Tovább olvasom