Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Csapdahelyzetben az NBH?

Befejeződött a Nemzetbiztonsági Hivatal belső vizsgálata az internetre felkerült, a romaügy gyanúsítottjairól szóló állítólagos dokumentum ügyében.
A Népszava úgy tudja, hogy a vizsgálat eredményeit jelenleg a titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, illetve a Nemzetbiztonsági Iroda elemzi. A napilap szerdai száma szerint elvben néhány napon belül tájékoztatják is a közvéleményt az eredményekről, ám biztosan nem túl részletesen. Az ugyanis nem közölhető, hogy az iratokban megjelenő információkból mi volt pontosan államtitok.

A napilap forrása úgy fogalmazott, hogy csapdahelyzetben van az NBH, hiszen a hivatal nem teheti meg, hogy bármely, esetlegesen valós - a közlő által már megsértett - államtitokról szóló információt megerősítsen. Ugyanakkor a valótlan részleteket sem emelheti ki, hiszen azzal a "fennmaradó" információk államtitok voltára tenne utalást, ami ugyancsak bűncselekmény. Az informátor szerint ezzel az irat szerzője is pontosan tisztában volt, amikor valós és valótlan információkat gyúrt össze ilyen szétválaszthatatlanul a levélben.

Az internetes oldalon, melyen mindezt közzétették, egyébként csak a megjelentetést közvetlenül megelőzően regisztrált az ismeretlen felhasználó, és azon a lapon e felhasználótól más, további tartalom azóta sem olvasható. A közzététellel egyidejűleg hívták fel a sajtó figyelmét a háromoldalas levélre. Így ez nem kiszivárogtatásnak, hanem tudatos manipulációs kísérletnek nevezhető. A napilap forrása szerint ez - valószínűleg volt titkosszolgálati beosztottak közreműködésével - egy dezinformációs műveletnek tűnik, mely alkalmas lehet olyan távlati politikai - de legalábbis nem szakmai - célok elérésére, melynek egyik eleme a magyar nemzetbiztonsági szolgálatokba, elsősorban az elhárításba vetett szakmai és társadalmi bizalom megrendítése.

A Népszava értesülései szerint az NBH várhatóan feljelentést tesz államtitoksértés miatt.

Olvasóink írták

  • 13. Mathiasking 2009. szeptember 02. 13:49
    „Orbán Viktor 5 gyermekét 5 féle vallás szerint "kereszteltette meg".

    Római katolikus, református, HIT gyülekezet, evangelista és zsidó. Kacérkodik más vallással is de ahhoz még egy gyereket kellene csinálnia.

    Okos, nagyon okos!”
  • 12. Moolnaar 2009. szeptember 02. 12:53
    „11. Orban egy köpönyeg-forgato "szajkarates". Valoban Rachelnek hivjak es ez ugye, mit jelent... ö is eladta magat kilora a cionista tökenek! Tartok töle vele is csak Izreal fele hajoznak...”
  • 11. turulvedo 2009. szeptember 02. 12:17
    „orbán miért hallgat?megirom én neked: mert a lányát rachel-nak hivják! remélem érted.”
  • 10. Logaritmus 2009. szeptember 02. 11:23
    „Posta Imre szerint paranoiás. Foglalkozási ártalom. Mindig, mindenben összeesküvést lát.”
  • 9. egyszegedi 2009. szeptember 02. 11:03
    „Én nagyon aggódtam Posta Imre életéért, és aggódom még mindig, de azért jó lenne, ha mondjuk fekete-fehéren leírná, kikről van szó. Kik vannak konkrétan veszélyben, kik a felbújtok, s hogy szerinte most Orbán miért hallgat nagyokat? Ha tényleg elakarja érni az abszolút többséget Orbán, miért nem áll ki megvédeni az országot? Ha pedig dezinformáció az egész, akkor meg pláne ki kellene állni nyíltan. Ezek szerint a romák mellett várható más gyilkosságok sorozata is? Nagyon összemosták most az egészet.Valaki "tiszta vizet önthetne már a pohárba". Addig is akárkik is, de vigyázzanak Posta Imrére és családjára, meg az országra is.”
  • 8. turulvedo 2009. szeptember 02. 10:31
    „yoj a mostani hatalom érdeke .”
  • 7. turulvedo 2009. szeptember 02. 10:29
    „joy,elöbb az abc-t tanuld meg aztán kommentezz csak itt.”
  • 6. turulvedo 2009. szeptember 02. 10:28
    „Szia Lidocain Teso! :) Énis olvastam a cikket,Posta mindig az igazat irja,ö tudja,hisz ott dolgozott a betegagyu rendörök közt./pszichologusként/”
  • 5. Otaku 2009. szeptember 02. 10:11
    „Csak kiderül, hogy a titkosszolgálat az igazi cigányölő...

    http://href.hu/x/9yoo”
  • 4. comet 2009. szeptember 02. 09:28
    „"valószínűleg volt titkosszolgálati beosztottak (által elkövetett) dezinformációs műveletnek tűnik, mely alkalmas lehet ... a magyar nemzetbiztonsági szolgálatokba, ...vetett bizalom megrendítésére." - Mi van ebben az országban? Titkosszolgálati beosztottak akarják lejáratni a titkosszolgálatot? Vagy csak a háttérben játszódó mocskos politikai játszámára karják felhívni a figyelmet? Melyik az áruló, és melyik a hős? Aki titkosít vagy aki nyilvánosság elé tár? Milyen államtitkok között élünk? Milyen államtitkok kapcsolódhatnak olyan bűncselekményekhez, mint az olajszőkítés, szabálytalan és brutális tömegoszlatás, vagy cigánycsaládok írtása?
    Kik irányítják az országot? Hazaárulók, vagy csak egyszerűen fehérgalléros bűnözők? Mert a sok titkosítás valami hasonlót sejtet. Mi ez a hirtelen nagy csend, amint kiderült az egyik lehetséges elkövető izraeli kapcsolata? A tettesek megtalálása, vagy az ügy eltussolása lett fontosabb?
    Azonnali előrehozott választásokra van szükség.”
  • 3. lidocain 2009. szeptember 02. 09:16
    „Posta Imre: Feszül a húr
    2009. augusztus 30. vasárnap, 10:04
    Mint az már sokak számára ismeretes, néhány napja folyamatos támadás alatt tartották a honlapomat, amelyet végül a szolgáltató kénytelen volt lekapcsolni.
    Most egy átmeneti tárhelyről üzemel, de folyamatban van az új/régi oldalam feltöltése a www.postaimre.com, illetve a www.postaimre.tk elérhetőségek alatt.
    Ma éjjel két gárdista állt őrt a házam előtt, mert Vona Gábortól és Kiss Róbert kapitánytól kértem a családom védelmében segítséget. Miért is? Elmondom.
    A cigánygyilkosságok hátterét firtató írásaimat tettem fel a honlapomra, amelyekben arról értekeztem, hogy a Mossad áll az ügy hátterében és Specnazos (orosz/ukrán különleges egység volt tagja) bérgyilkosokat bíztak meg cigányok megölésével. Nyilván, hogy ez csakis a jelenlegi rezsim érdekeit, a polgárháborús helyzet kaotikus és rasszista motívumokkal átszőtt látszatának megteremtését szolgálta volna. De csak volna! Nyilvánvaló, hogy az eddigi támadásokat és gyilkosságokat is elkövette valaki, akiket eddig sehogyan sem talált meg a "rendőrség". Vagy a tehetséggel, vagy az akarattal volt gond. A legutóbbi gyilkosságot megelőző napokban az NBH-nak tett feljelentésemben, forrásokra utalva jeleztem, hogy mire készülnek az országban. A levelet megküldtem Sólyomnak, Bajnainak, Orbánnak, Benczének is, de választ nem kaptam erre a beadványomra sem. Helyette az informátoromnak mentek utána, és az IOSA-n keresztül el is érték. A napokban bevitte az NBH és két napig vendégeskedett náluk, illetve a Kozmában. Ott meg is verték az illetőt, láttam a nyomait! Közben egy meghívásnak tettem eleget Bösztörpusztán, a Magyarok Országos gyűlésén, előadás formájában. Valószínűleg sok ügynök volt a nézők között, de meg is szólítottam őket, ezért megorrolhattak rám. Kis szerénytelenséggel mondhatom, hogy nagysikerű volt a beszéd, legalábbis a visszajelzésekből és a sokszori vastapsból erre lehetett következtetni. Vasárnap is tartottam előadást, mert Szima Juditnak - a meghívott szónoknak - közbe jött egy halaszthatatlan családi program, és ez a beszéd is nagy tetszést aratott.
    Ebből következtethetett az ott lévő ügynöksereg, hogy szorosabb felügyelet alá kell vonni engem, mert veszélyesebb lehetek rájuk nézve, mint azt korábban gondolták. Ezt persze csak kikövetkeztettem. A könyveim terjesztésének akadályai fennállnak, a nyomdászom teljesen ellehetetlenítették azért mert a könyveimet nyomja, s gyakorlatilag minden más megbízását megszüntették ezért. A Magyarok Szövetsége rendezvény hivatalos megkezdésével egy időben jelentették be, hogy elfogták a cigánygyilkosokat
    Már akkor furcsállottam, de kommunikációs trükknek tartottam a bejelentést, hogy ezzel, és ne a rendezvénnyel, majd pedig a Gárdaavatással legyen elfoglalva a cionista sajtó. Ez be is jött, de mint kiderült, rengeteg hazugság és dezinformáció látott az elfogás körülményeiről és az elfogottak személyével kapcsolatosan napvilágot. Egy biztos, a rendőrség nem az igazat mondja. A honlapomon megírtam azokat az információkat, amelyeket az kontaktom juttatott el hozzám.

    Ezek szerint, valóban elfogták a frissen beszervezett Specnaz-os társaságot, de nem őket mutogatják a televízióban. Személyi összetételük alapján: 3 Specnaz, 1 Mossad, 2 cigány személy tartozott a különítménybe. A médiában egy újabb móri ügyet kreálnak, fiktív bizonyítékokkal és jobbára bemártott személyekkel. Gyorsan kellett cselekedniük, eredményt felmutatni, mert a feljelentésemmel le lettek leplezve. Éppen ezért kértem Benczétől a 100 milliós nyomravezetői díjat.

    Mindeközben beindult a diplomáciai hercehurca. Az FSZB (KGB utódszervezete) elég zokon vette, hogy bele akarják rángatni a keleti blokkot Drazséék ebbe a piszkos játszmába, ezért megindult a hadüzenet feléjük. Pillanatnyilag egy titkosszolgálati nemzetközi csata folyik a háttérben. Sólyom kiátkozása az elorzott területünkről is a játszma része. Improvizálnak. Ha már nem jön össze még a választásokig a folyamatos cigánygyilkolászásuk, akkor nemzetközi komoly konfliktusba kell sodorni az országot. Ficó is fél attól, hogy a magyarországi mesterséges belviszály, átterjedhet hozzájuk, és ez nem hiányzik nekik, de arra jó, hogy a pozícióját megszilárdíthassa. Sólyom szánalmas vergődése is egyfajta uszítás, miközben elterelő hadművelet is az ébredező magyar öntudat elterelésére.

    Céljuk az, hogy ne lehessen az országban választásokat tartani egy konfliktus helyzetben meghirdetett statárium okán. A honlapom "kilövésével" egy időben hajnal 2-kor bevitték a Kozmába az informátorom, és szétverték. Bevetési kesztyű volt a trénereken és héberes angolszász nyelvjárásban beszélgettek. Kérdésük nem volt, csak ütöttek. Tegnap este hozták haza a srácot, "Kerecsent", de hamarosan megjelentek nála újra. A háza előtt a sötétben parkolt le a kocsi négy "masszőrrel" az utasterében. Mi eközben Skype-on és telefonon is tartottuk a kapcsolatot.
    Mondta, hogy vigyáznom kell a családomra (korábbi "vendégeskedésénél"az NBH faggatta felőlem is és be akarták szervezni a hálózatukba), és én ezt konkrét fenyegetettségnek vettem, mert szerintem rajta keresztül üzentek nekem. Hívtam Vona Gábort, majd Kiss Róbertet, de jeleztem Szima Juditnak is, hogy mi a helyzet. Felhívtam a 107 -et és ott is elmondtam, mi a gondom, majd a soroksári ügyeletessel is közöltem a tényállást.
    Kiküldte a járőrt "Kerecsen"-hez de amikor meglátták a smasszerek a rendőrjárőrt, elhajtottak. Közben gárdisták érkeztek a házamhoz és itt álltak őrt egész éjjel. Még frissiben küldtem egy bejelentést az NBH-nak, Az éjjel aztán, a rendőrök (eléggé meg voltak ijedve ők is, ahogy hallom) adta kis levegővétel alatt sikerült a srácnak kimenekülni a házból és a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Jelenleg ismeretlen helyre távozott, s remélem biztonságban van. Hozzám még ma is jönnek a gárdisták, mert nem kívánom, hogy tanúk nélkül vigyenek el úgy, hogy a családra rátörik az ajtót.
    Bízom benne, hogy a helyzet hamarosan túlnövi az én szintemen magát, bár a bosszú lehetősége mind Drazséban, mind Benczében benne van (a többiről nem is szólva). Jó lenne, ha észhez térnének végre, de erre kis esély van. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy el kell vinniük a balhét a tetteikért. Úgy legyen! Informátorom szerint az NBH -nak tett feljelentésem alapján elfogott személyeket már elengedték, de ezzel egyidejűleg a börtönökből folyamatosan engednek szabadlábra olyan személyeket, akiknek nem kunszt meggyilkolni valakit.
    A "nehézfiúk" feladata a társadalom terrorban tartása és a nemzeti oldal prominens személyeinek, oda tartozó köröknek a fizikai bántalmazása, esetleges megölése. Szóval, a helyzet nem egyszerű és csak most jön a java. Kértem a Nemzetbiztonsági Bizottság általi meghallgatásom, ha már Sólyom nem áll velem szóba. Az itt is megírt információk hitelességét sajátélményem garantálja, de jó azt is tudni, hogy nem vagyok egyedül, mert azonnal jött a Gárda is segíteni és ma egy MSZ-es barátom is jelezte (kérés nélkül), hogy szívesen őrködik a családom álma felett, ha kell. Vukiccsal még nem beszéltem, de azt hiszem, megérett az idő arra, hogy elkezdjük nagyon komolyan venni egymást eben a körben. Ami itt van, az már nyílt terror ellenünk, és ezt nem engedhetjük meg senkinek!
    2009-08-27
    Posta Imre”
  • 2. joy 2009. szeptember 02. 08:07
    „Jobbikos”
  • 1. joy 2009. szeptember 02. 08:06
    „Jonnikos, vagy Jel-es.
    Nekik érdekük.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A következő kormány hívhatja le az IMF-hitel részleteit

A kormány jelenleg arról tárgyal a Nemzetközi Valutalappal (IMF), hogy ne az eredeti határidőben… Tovább olvasom