Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Elégtelent kapott Hoffmann Rózsa az MSZP-től

Elégtelenre értékeli Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és a Fidesz-KDNP-kormány oktatáspolitikáját az MSZP és ifjúsági szervezete, a Societas - mondta csütörtökön sajtótájékoztatón Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője és Sass Szabolcs, az ifjúsági szervezet elnöke.
Sass Szabolcs a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája csütörtöki demonstrációjának helyszínén újságíróknak arról beszélt: a kormány megfelezné a felsőoktatási hallgatók számát, a költségtérítések összegét pedig átlagosan a duplájára emelnék. Szavai szerint így a fiatalok jó része elől elzárnák a tudás megszerzésének lehetőségét, s a felsőoktatásba csak a gazdag családok gyermekei juthatnának be.

Szólt arról is, hogy véleménye szerint a diplomás fiatalokat nem hallgatói szerződéssel kell az országban tartani, hanem jó gazdaságpolitikával. A jelenlegi kormányzati politika viszont szerinte oda vezet, hogy sok fiatal külföldön kezdi meg felsőoktatási tanulmányait.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője közölte: pártja szolidáris a tüntető hallgatókkal, akiknek mára "elegük van az egykori fiatal demokratákból" és megálljt parancsolnának a Hoffmann-féle oktatáspolitikának.

Olvasóink írták

  • 1. babar 2011. október 27. 19:51
    „Anno Magyar Bálint is numerát kapott, mégis a Bolognai rendszerét szívjuk már 10 éve. Most majd jön a Hoffmann korszak. És?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sírva bánta bűnét a feleséggyilkos nőgyógyász

Idén februárban otthonukban egy veszekedés közben a férfi leütötte a nőt, és több késszúrással megölte. Tovább olvasom