Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 3°C Még több cikk.

Elfogták a füredi savanyúvizes kút notórius rongálóját

A balatonfüredi Kossuth Lajos forrás újabb megrongálására készült G. Sándor, amikor a rendőrök igazoltatták. A férfi ellen rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A balatonfüredi rendőrök ismeretlen tettes ellen nyomoztak, aki augusztusban, szeptemberben és októberben legalább nyolc alkalommal dugaszolta el a városban a Gyógy téren lévő Kossuth Lajos forrást – írták, hozzátéve, hogy az elkövető komoly kárt okozott a ivókútban, mivel az azt működtető szivattyúk tönkrementek.

Tájékoztatásuk szerint az elkövetőt a rendelkezésre álló személyleírás alapján ismerték fel és fogták el Balatonfüreden november elején az egyik bevásárlóközpont előtt.

A férfi ruházatában számos, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyat találtak, nejlonzacskókat, csőelzárót, vakdugót, nikecell darabokat, gyorskötözőt, csavarhúzót, valamint ollót.

A rendőrségi közlemény szerint a 32 éves budapesti lakos kihallgatásakor részletesen beszámolt korábbi tetteiről, elmondta, hogy éppen a forráshoz készült, amikor a rendőrök igazoltatták.

Olvasóink írták

  • 1. pachakuti 2013. november 06. 16:57
    „Soha nem szerette a füredi savanyúvizet. Meghajtotta.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állandósult a családon belüli erőszak Magyarországon

Egy nemzetközi jogvédő szervezet szerint Magyarországon a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszer egyszerűen nem működik. Tovább olvasom