Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Félmillió forintos kártérítésre kötelezték Szabó Lorándot

Félmillió forintos kártérítésre kötelezte nem jogerősen a Tolna Megyei Bíróság Szabó Lorándot, Dombóvár volt szocialista polgármesterét, aki ellen Naszvadi Balázs dombóvári fideszes önkormányzati képviselő nyújtott be keresetet egy rágalmazó kijelentés miatt. A keddi ítéletről Naszvadi Balázs tájékoztatta az MTI-t.
A képviselő közölte: hárommillió forintos vagyoni kár megtérítésére nyújtott be keresetet, továbbá azt kérte, hogy a volt polgármester a város internetes honlapján és a testületi ülésen is adjon elégtételt számára.

Közlése szerint a bíróság előbbinek helyt adott, utóbbit viszont elutasította. Naszvadi hozzátette: valószínűleg fellebbez a döntés ellen.

A képviselő azért fordult bírósághoz, mert Szabó Loránd 2008. november 28-án, testületi ülésen azt állította, hogy a Dombóvár környéki önkormányzati társulás vezetőjeként tizenhat önkormányzatnak hatmillió forintos kárt okozott, és ezt bíróság is megállapította. Az egykori polgármester ezt az állítást interneten is közzétette.

A Tolna megyei bíróság Szabót a rágalmazásért július 2-án jogerősen elítélte, a polgármester az ügy miatt már ezt megelőzően lemondott tisztéről.

A keddi ítéletet Szabó Loránd az MTI megkeresésére szempontjából elfogadhatónak nevezte tekintettel arra, hogy jóval kisebb mértékű kártérítést ítéltek meg a felperesnek, akinek jelentős perköltséget is fizetnie kell.

A volt polgármester "pontatlan kijelentésnek" nevezte a testületi ülésen elhangzott állítást, amivel kapcsolatban megjegyezte: a bíróság nem ítélte azt jogszabályba ütközőnek.

Olvasóink írták

  • 1. stoneangel 2009. szeptember 02. 00:23
    „meg egy erdekes hir. koszonjuk. ket ismeretlen ember harca egy szegedi lapban...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos gázolás a 4-es főúton

Személygépkocsi gázolt halálra egy gyalogost a 4-es számú főközlekedési út hajdú-bihari szakaszán… Tovább olvasom