Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 3°C Még több cikk.

Felügyeleti eljárást kért a Parking Kft.

Felügyeleti eljárást kért a Parking Kft. az Államigazgatási Hivataltól a fővárosi Kossuth téri mélygarázs ügyében, mert a társaság szerint az V. kerület folyamatosan halogatja az építési engedély kiadását - közölte a cég csütörtökön.
Az eljárás következtében Belváros-Lipótváros jegyzője ellen fegyelmi eljárás indulhat, ugyanis a Parking Kft. hónapok óta rendelkezik a beruházás megkezdéséhez szükséges valamennyi szakhatósági engedéllyel - mutattak rá.

A fővárosi önkormányzat szakcége a Népszabadság csütörtöki számában megjelent információkat a közleményében megerősítette; az V. kerület csak pénzért akarja kiadni az építési engedélyt. A belvárosi önkormányzat eljárása többszörösen jogsértő, amit november 17-én határozatban is megállapított az Államigazgatási Hivatal - írták.

Tájékoztatásuk szerint a Parking Kft. január 6-án levelet kapott az V. kerület jegyzőjének megbízásából az építési osztály vezetőjétől, amelyben azt írta, hogy 177 millió 930 ezer forintos fapótlási díj ellenében adják ki az építési engedélyt, amit a cég vállalt. A fapótlási díj megfizetésére tett vállalásuk határideje ezen a héten lejárt, az V. kerülettől azonban továbbra sem érkezett semmilyen válasz, ezért indítottak eljárást.

A Parking Kft. ígérete szerint a majdani építkezés alatt mindvégig biztosítja a 2-es villamos közlekedését, felújítja a Rákóczi-szobrot, a közműveket, és egy famegújítási program keretében növeli a zöldfelület arányát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indulhat a 8 milliárdos végrehajtás a BVM ellen

A BVM Épelem Előregyártó és Szolgáltató Kft. (BVM) csütörtökön kapta kézhez azt a végrehajtási… Tovább olvasom