Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Felújították az óbudai közterület-felügyelők irodáját

Huszonkétmillió forintból újította fel Óbuda-Békásmegyer önkormányzata a kerületi közterület-felügyelők irodáját. A 340 négyzetméteres irodát pénteken adta át Bús Balázs polgármester.
A kerület januártól vette át a közterület-felügyelet feladatait a Fővárosi Közterület Felügyelettől. Már most négyszer annyian dolgoznak, mint korábban és további bővítéseket terveznek.

Bús Balázs Óbuda-békásmegyeri polgármester a Független Hírügynökségnek elmondta: a kerület tavaly határozta el, hogy átveszi a Fővárosi Közterület Felügyelettől a kerületben a feladatokat. Ez január 1-jétől meg is történt. Addig 3 közterület felügyelő dolgozott a III. kerületben, most 12-en vannak. Év végéig 32 emberre szeretnék bővíteni a létszámot. A dolgozók ma vehették birtokba a felújított, 340 négyzetméter alapterületű irodát.

A felújításhoz 22 millió forinttal járult hozzá a kerület. A szervezet éves költségvetése 145 millió forint, ebből 55 millió forint a tervezett bevétel. Bús Balázs elmondta: ettől függetlenül nem az a fontos, hogy a közterület felügyelők büntetéseket rójanak ki, hanem hogy a kerületben rendet, tisztaságot teremtsenek és hozzájáruljanak a közbiztonság javításához.

Olvasóink írták

  • 1. Csapó Tünde 2008. július 14. 13:35
    „Tisztelt hírügynökség! Veszélyeztetett terhes anyaként azt gondolom bátran hozzászólhatok az önök cikkéhez. Saját bőrömön tapasztalva mondhatom hogy igazából azon kívűl hogy büntetgetnek semmi haszna közterület dolgozóinak. Bár nem mentség a tilosban parkolásom a gyermek rendelő előtt ami két perces művelet volt a kislányom receptjeiért mivel súlyos allergiában szenved én meg veszélyeztetett terhes vagyok-akkor 7. hónapban-. Megbüntettek, feljelentettek, 60000Ft a büntetés tekintettel az állapotomra, ez volt áprilisban,majd júniusban kiküldenek még egy büntetést ugyan az ügyből kifolyólag. Soha nem volt semmien szabálysértésem mióta vezetek és ezt felháborítónak tartom.Örülök hogy a 35000Ft-os jövedelmemből hozzájárulhatok a fejlesztésekhez. üdvözlettel: Cs. T.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MDF lépteti be az újságírókat vasárnap a parlamentbe

Az MDF felelősségére ugyan, de mégis bemehetnek újságírók vasárnap este a Parlamentbe, ahol… Tovább olvasom