Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Fidesz: újra együtt a maffiabaloldal

Nincs a baloldalon ma olyan vezető, aki ne ismerte volna el, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség hemzseg a korrupciós ügyektől" - írta Hoppál Péter közleményében.
Újra együtt a maffiabaloldal, a jogállamért kiáltoznak azok, akik lepaktáltak az alvilág vezérével, aki maga a "vér, mocsok, gyilkosság és korrupció" - reagált közleményben a Demokratikus Koalíció és az MSZP közös demonstrációjára Hoppál Péter, Fidesz szóvivője szombaton.

A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint nincs a baloldalon ma olyan vezető, aki ne ismerte volna el, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség hemzseg a korrupciós ügyektől".

Emlékeztetett rá: Gyurcsány Ferenc bevallotta, hogy azért hagyta ott az MSZP-t, "mert ott loptak". Bajnai Gordon szerint is meglehetősen "korrupt hely volt Magyarország a 2010 előtti időszakban".

Hoppál Péter idézi Mesterházy Attila Die Weltnek adott nyilatkozatát; a német lap pénteki számában a szocialista pártelnök elmondta: "soha nem tagadtam, hogy egykori párttársaim" korrupciós ügyei "hatalmas gondot" jelentenek az MSZP számára.

Már csak Portik Tamás hiányzik a baloldal mai demonstrációjáról, hogy erkölcsről és korrupcióról papoljon - zárul a Fidesz szóvivőjének közleménye.

Néhány százan vettek rész a trafiktörvény elleni tiltakozó demonstráción, amelyet a Demokratikus Koalíció szervezett a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szombat délután. A demonstrációhoz az MSZP és az MSZDP is csatlakozott.

Olvasóink írták

  • 10. StencilAtya 2013. május 19. 15:23
    „elmúútnyócév!!”
  • 9. Őszödi 2013. május 19. 09:17
    „Hoppálnak és pártjának az természetes, hogy törvények által megállapított nyugdíjakat vettek el visszamenőleg. Őket nem érdeklik a törvények, nagy ívben tesznek rá...a jogalkotást is. Ez a 21. századi európai "jogállam" Fidesz- módra..”
  • 8. balihoho 2013. május 19. 06:33
    „Ahogyan a baloldalnak is megvolt, kormányzás alatt, a nemzeti vagyon, és pénz, elvonására szakosodott csoportja, ugyan úgy megvan ez a lehetőség, a mostani jobboldali kormányzást támogató csoportoknak is. És bizony ugyan úgy ezek is élnek a lehetőséggel, és ugyan azt teszik, csak más színű logó alatt.”
  • 7. ikszy 2013. május 18. 23:40
    „Úgy tűnik van a lakásában tükör is a tisztelt úrnak. Hirtelen azokat mondta ki, amiket látott benne.”
  • 6. deszkás 2013. május 18. 22:32
    „Hoppál úr! Merjék nyilvánosságra hozni az olajügyeket! Nem megy? A 112/3-al se? Na ne vicceljen.Ha az Unió, USA nem ellenfél akkor önök gyávák vagy ostobák.”
  • 5. _csutak_ 2013. május 18. 21:20
    „Én nem tudok arról, hogy szocialista párthoz köthető személy t az olajos dolgokkal összehoztak volna. Más párt tagjairól megy a neten a mese, de nem tudni mi a valóság, mert akik tudták, azok hirtelen felindultságban öngyilkosak lettek :(
    Neveket nem írok, mert a hozzátartozókat nem akarom felzaklatni, de a teljes névsor pro és kontra meg van.
    Amúgy ez a politika szégyene volt és maradt!”
  • 4. queenmargareth1 2013. május 18. 18:21
    „arról nem nyilatkozik, hogy xy fideszes tanácsadó kutyájának, külön autója és sofőrje van?”
  • 3. DMagóg 2013. május 18. 17:55
    „"Nincs a baloldalon ma olyan vezető, aki ne ismerte volna el, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség hemzseg a korrupciós ügyektől" - írta Hoppál Péter közleményében"

    Kövessétek a példájukat a beismerésben is!”
  • 2. Olajfa14 2013. május 18. 17:50
    „Mondja ezt a trafikkormany egyik kepviseloje... A baloldal ministransok gyulekezete volt a fidesz rt-hez viszonyitva. Ha egyszer felelossegrevonasra kerul sor, a Hagyo-fele nokias dobozbol kontener lesz...”
  • 1. queenmargareth1 2013. május 18. 17:39
    „mindegyikőtök benne van, volt, lesz, ne nézzetek már hülyének mindenkit!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A trafiktörvény ellen tüntetett a DK

A Fidesz székházánál tartott demonstrációhoz az MSZP és az MSZDP is csatlakozott. Tovább olvasom