Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Gyógyszerekkel akarta megölni 13 hónapos gyerekét

Gyógyszerekkel meg akarta ölni 13 hónapos gyermekét, és magával is végezni akart egy szenyéri nő, aki ellen emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség.
Fekete Róbert ügyészségi szóvivő pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves vádlott, aki megromlott idegállapota és dühkitörései miatt korábban pszichiátriai kezelést kapott, ez év tavaszán határozta el, hogy gyermekével és önmagával is végez.

Több mint nyolcvan, különböző fájdalomcsillapító és nyugtató hatású gyógyszert porrá tört, majd langyos cukros, tápszeres tejbe keverte, és megpróbálta megitatni a gyermekkel, ám csak néhány kortyot sikerült lenyeletni vele. Miután a kicsi elaludt, az asszony átemelte az ágyába, ahol egy késsel fel akarta vágni saját ereit, hogy együtt haljanak meg, ám csak hámsérüléseket okozott magának.

A gyermeket a nagyszülők másnap kórházba vitték, miután észrevették, hogy túl nyugodt, és nem tudja magát megtartani. Az anya a kórházban egy nővérnek sietve átadott egy kézzel írt cédulát, rajta a gyerekének beadott gyógyszerek nevével, majd elmenekült. A gyermeknek kimosták a gyomrát, és megállapították, hogy enyhe nyugtatómérgezést kapott. A teljes folyadékmennyiség elfogyasztása akár a gyermek halálát is okozhatta volna.

Olvasóink írták

  • 4. szpirigonzálesz 2011. augusztus 26. 20:43
    „Késleltetett abortusz.:(((”
  • 3. TELSTAR 2011. augusztus 26. 19:09
    „Nem késsel, szamurájkarddal kellett volna önmagán próbálkoznia...”
  • 2. achilleus 2011. augusztus 26. 18:34
    „1. sevenof9 2011.08.26. 18:16
    Megdöbbentő, borzalmas, de szerintem ez nem az az eset.”
  • 1. sevenof9 2011. augusztus 26. 18:16
    „es nincs halalbuntetes?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Torna-patakba zuhant egy kisteherautó - meghalt a sofőr

A helyszínen meghalt annak a kisteherautónak a vezetője, amelyik a kolontári hídról a Torna-patakba zuhant pénteken. Tovább olvasom