Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Hat testvérével maradt árván Edina

A két nagyobb nővér látja el a kisebb testvérek gondozását és a háztartást, miután édesanyjuk januárban tragikus hirtelenséggel meghalt - írja a Bors.
A Dunavecsén élő családnak összesen kilenc tagja van: ketten még alig múltak egy évesek, a többség pedig még az óvodát sem járta ki. A 18 éves Edina a lapnak elmondta, nővérével mindent megtesznek, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hiányt semmiben.

A kicsiket a két lány viszi bölcsödébe és óvodába, ezután elvégzik az összes ház körüli teendőt. Edina még diákmunkát is vállalt, hogy legyen elég pénzük. A nagyobb gyerekek apja évekkel korábban halt meg, az édesanyát pedig két hónap alatt vitte el a betegség, miután rosszindulatú daganatot találtak nála - számol be az esetről a Bors.

A három kisebb gyerek édesapja éjjel-nappal egy üzemben dolgozik, hogy elláthassa családját, azonban nemrégiben kiderült, neki is rosszindulatú daganata van.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. dinus18 2009. március 09. 14:18
    „Hello Mindenkinek!!
    Nyitottunk egy bankszámlát!!

    11773322-00946304, erre küldheti, aki érzi és gondolja.
    Hogy mire van szükségünk? Sok mindenre, élelem, tisztálkodási szerekre, takarító szerekre, ruhákra, játékokra.
    A szeretet megvan, de a pénz nincsen!
    Nagyon szépen köszönöm annak, aki segít és támogat.
    Üdv. Edina.”
  • 26. rebecca 2009. március 05. 12:10
    „Kedves Edina! Anyukád biztos nagyon büszke rád és az Őt dícséri hogy ilyen csodálatos embert nevelt belőled, remélem ezeket tovább tudod adni a kicsiknek.Szomorú hogy így kellett felnőtté válnod ekkora felelősséggel és feladattal ! Sok erőt és kitartást kívánok nektek a picik apkájának pedig gyógyulást. Akik támadnak téged vagy a szüleid azokkal pedig poróbálj ne foglalkozni mert igazán nem érdemesek rá!!!”
  • 25. Elvira 2009. március 04. 20:33
    „flexsnake!

    A nélkülözés és a szerény körülmény is vitát válthat ki a családban!!!!!
    Igaz nem tudom melyik nap az utolsó, de én és a férjem megbeszéltük, hogy mikor jöhet a baba, aki ma már első osztályos.”
  • 24. fazer 2009. március 03. 23:00
    „Edina!
    Sajna ez a fórum már megdöglött, hülyékkel, meg huhogókkal ne foglalkozz!
    Kitartást!”
  • 23. dinus18 2009. március 03. 21:06
    „Hello!

    Szóval mielőtt a lehurrogás jönne, és a lázadás, azért kicsit megvédeném magamat, a családomat és legfőképpen az ÉDESANYÁMAT!!!!! mert nem érdemli meg ezt, hogy itt mindenféle ember el ítélje őt.!
    Édesanyám amíg élt nem volt semmi baj, sem pénzbelileg sem érzelmileg.
    De jött az úgymond "világválság", a 400 ezres temetés, (mert úgy gondoltuk, azért megadjuk neki a végtisztességet! Szóljon, akinek nem tetszik....)
    Aztán meg mivel egy anyuka halt meg, így a gyes-t, a családit, az árvaságit más veszi fel helyette (jelen esetben az apuka, nagykorúak) DE!!!!!! mivel ezekre még várni kell, mivel olyannal fogadtak a nyugdíjfolyósítónál, hogy még elnézést, de nincsen kész a programterv.... így várjanak még pár hónapot....!) és addig mi éhen döglünk. (bocsánat a kifejezésért...)
    így gyűlik a fizetni való, kevés az étel.... stb.
    Mi csak erre kértük volna a segítséget semmi másra!!!!
    És az, hogy nyilvánosságra került ez az egész nem a fikázásra vár, hanem a megoldásra!
    Üdv. Edina. Dunavecséről.”
  • 22. dinus18 2009. március 03. 11:17
    „Hello Mindenki!

    Edina vagyok akiről szól a cikk.
    Elérhetőségek;
    6087 Dunavecse, Külső krt. 19.
    a telefonszám már nem él, amit takacsne kiírt. az alábbin elérnek: 20/949-02-58.
    Mindent megköszönünk. Amúgy a nevelőpapának is sokat köszönhetünk, aki sokat segít, van neki is 3 gyermeke, és mellesleg beteg ő is, de még így is dolgozik....
    A sok gyerek összerakásról meg annyit, hogy édesanyám nem volt még akkor beteg, mikor szült.
    Sziasztok!”
  • 21. SP 2009. március 02. 11:37
    „19. hozzászólás Elvira 2009.03.01. 07:31

    flexsnake !
    Olyan sötét vagy, mint az éjszaka!”
  • 20. flexsnake 2009. március 01. 14:08
    „19. hozzászólás Elvira 2009.03.01. 07:31
    Soha nem tudhatod melyik nap lesz az utolsó.
    Könnyen megeshet hogy csak tervezgetsz és elveszíted mindened.
    Amikor a párom teherbe esett, nem volt tudatos tervezés, és hiába nem álltunk jól anyagilag, de öröm volt nekünk hogy hárman leszünk. Sajnos ma már ők sincsenek itt. Ahol két ember eszik ott három is tud, szerényebben kicsivel. Vártuk.”
  • 19. Elvira 2009. március 01. 07:31
    „flexsnake !
    Olyan sötét vagy, mint az éjszaka! Mi az, hogy akkor jön amikor jön? Ez nem így működik, normális gondolkodású pároknál! Egy kapcsolatban igenis meg kell tervezni a gyermeket, mivel a kapcsolat elején még nem tudhatja az ember, hogy milyen a párja! Idő kell ahhoz, hogy megismerje, majd az együttélés során együtt döntsék el, hogy vállalják-e, mikor lesz érett rá a kapcsolat és a körülmény. Minden együttlétből nem kell, hogy gyerek szülessen. Ez csak bizonyos embereknél van így!”
  • 18. fazer 2009. március 01. 00:32
    „Borsonline fórum:

    takacsne 2009-02-28 23:54:39
    Egy közösségi portálon nyilvános adatként szerepel a telefonszámuk és a címük, így gondolom fel lehet venni velük a kapcsolatot:
    06205516685
    Dunavecse, Külső krt.19.”
  • 17. fazer 2009. február 28. 23:52
    „Na ez a cikk is eltűnt a süllyesztőben.
    DMO! Nyomjad a bulvárt címlapon!”
  • 16. sörpocak 2009. február 28. 20:32
    „Az eredeti cikkhez(Bors) hozzászólók sokkal lojálisabbak, mint az a DM itteni honlapján olvashatóak. Szégyelhettnék magukat az itteniek!Nem fikázni kellene az édesanyát, aki már ezeket nem olvashatja!Senkinek nem jut eszébe, hogy esetleg betegség, vagy egyébb dolog miatt nem szedhetett fogamzásgátlót, vagy az anyagi körülmények nem tették lehetővé a gumi használatát? Egyből letámadni a családot? Talkán a kormány családjogi törvényeit kellene fikázni nem?”
  • 15. joy 2009. február 28. 18:57
    „Minden tiszteletet megérdemelnek az ilyen emberek!”
  • 14. flexsnake 2009. február 28. 18:45
    „GYerek nem ház hogy tervezzék. Akkor jön amikor jön, és aki arra vár hogy majd hátha jobb lesz a helyzet az gyerek nélkül marad. Gyereket nem lehet tervezni.”
  • 13. fazer 2009. február 28. 17:23
    „Az eredeti cikk (bár nincs több infó, - pl. bankszámlaszám - mint a dmo-on, talán idővel a Bors-fórumon):
    http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=18640

    12. hozzászólás balna
    "pontosan azok nem tervezik a családot akik ha terveznének nem lenne gyermek, mert a racionális érvek nem engednék"

    Szerencse, hogy (bár sajnos egyre kevesebben) vannak még olyan (hivatalosan nem a "mélyszegény" társadalmi réteghez tartozó) fiatalok és nem fiatalok, akik nem az ún. "racionális érvek" szerint tervezik meg közös életüket, közös jövőjüket. Ha ők nem lennének, sokkal gyorsabban beérne a gyümölcse ennek a nemzet- / magyarsorvasztó (kinek-kinek tetszés szerint) politikának, ami évek óta meghatározza ennek az országnak a működését. Ez a politika generálta és ültette el tudatunkba ezeket a "racionális érveket".

    Azért, amikor ilyen történeteket olvasok, kicsit megrendül a hitem a nagy Manituban.

    Remélem DMO, a cikk megér még néhány órát a címlapon.

    Gratulálok a lányoknak, vigyázzanak a picikre, az apának kitartást és jó egészséget kívánok!”
  • 12. balna 2009. február 28. 16:35
    „Minden tiszteletem a családé!
    De van igazság abban, hogy pontosan azok nem tervezik a családot akik ha terveznének nem lenne gyermek, mert a racionális érvek nem engednék. Afrikában hasonló gondokkal kűzdenek.
    Bár nagy szükség lenne a magyarság szaporodására.”
  • 11. flexsnake 2009. február 28. 16:11
    „Hogyne, meg ingyenes gumit is mert rengetegen nem szedhetnek hormon tartalmú gyógyszereket. De hogy jött ez ide?”
  • 10. amina 2009. február 28. 15:55
    „Én is szeretnék segiteni, ha valahol közzétennék, hogyan lenne erre mód! Minden tiszteletem a családé, hogy mindent elkövetnek hogy együtt maradhassanak, hogy megküzdenek a mindennapok nehézségeivel.

    Ettöl függetlenül egyetértek Piki-vel is!”
  • 9. katcsi 2009. február 28. 14:58
    „szépek, nagyon, sok sikert a nagyoknak
    biztos vagyok benne, ho maximálisan helyt fognak állni a valo világban”
  • 8. Piki 2009. február 28. 14:32
    „ÉDES JÓISTENEM!!!!!
    Ennyi gyerek!!!!! És még hány ilyen család van??!!!!

    Nem gondolkodtak a T.Szervek még azon, hogy ingyenessé, vagy jóval olcsóbbá kellene tenni az antibébi tablettákat???!!!! Mi lesz így velünk, ha az egyéb fogamzásgátlásra képtelen, mélyszegény emberek szülik halomra, a jövő magyarságát?????!!!!!

    Ne tessék ezért a megnyílvánulásért megkövezni, de szerintem nagyon is kézenfekvő probléma ez is. Nem csak az, hogy a fenti anyuka sajnálatosan elhalálozott.”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üvegszemű rendőr kaszál Veszprémben

Összesen 1368 esetben buktatott le tilosban áthajtó sofőröket az a forgalom-ellenőrző kamera,… Tovább olvasom