Délmagyar logó

2018. 01. 24. szerda - Timót -3°C | 4°C Még több cikk.

Hétfőn vitázik az Országgyűlés önmaga feloszlatásáról

Hétfőn tágyalja az Országgyűlés a parlament feloszlatásáról szóló javaslatokat. Döntés várható a napi standolás eltörléséről, valamint arról a törvényjavaslatról is, amely alapján az állam készfizető kezességet vállalna a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került emberek lakáshiteleiért.
A Házbizottság korábban döntött arról, hogy az Országgyűlés feloszlatásáról szóló népi kezdeményezést, illetve Navracsics Tibor (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) ugyanerről szóló határozati javaslatát egyszerre tárgyalja a Ház, de külön szavaz azokról. Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke február 11-én tájékoztatta a Házelnököt arról, hogy elegendő aláírás gyűlt össze ahhoz a népi kezdeményezéshez, amely arról szól, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja feloszlatását. Az Országgyűlésnek a törvények szerint a bejelentéstől számított három hónapon belül tárgyalni kell az ügyről, ami most a Fidesz -KDNP javaslattal együtt lesz.

Házszabálytól eltéréssel már hétfőn dönthet az Országgyűlés arról a kormányzati törvényjavaslatról, amelynek lényege, hogy az állam átmenetileg kezességet vállalna a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került emberek lakáshiteleire. A tervezet szerint az adósnak egalább havi 10 ezer forint megfizetését vállalnia kellene hiteléből, míg a fennmaradó összegre az állam vállalna készfizető kezességet. A kezesség lejárta után - legfeljebb két évvel később - az adós és a bank újra megállapodna arról, hogy az állami kezesség összegét magasabb havi törlesztőrészletekkel, vagy a futamidő kitolásával rendezik. Állami kezességet csak az kaphatna, aki 2008 szeptember 30 után veszítette el munkahelyét, regisztrált álláskereső, a lakóhelye a hitellel terhelt ingatlan, nincs másik ingatlana és az eredeti hitelfelvétel összege legfeljebb 20 millió forint.

Ugyancsak akár már a hétfőn szavazhat az Országgyűlés a február elsejétől érvényes napi standolás eltörléséről. Szatmáry Kristóf (Fidesz) és Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) képviselők egyúttal javasolják azoknak a rendelkezéseknek az eltörlését is, ami kötelezővé tették a vállalkozásoknak, hogy a 250 ezer forint feletti kifizetéseket átutalással rendezzék, illetve szigorították a házipénztárra vonatkozó szabályokat.

Elmarad viszont az előzetesen mostanra tervezett főbíró-jelölt választás. Havasiné Orbán Mária megválasztásáról azért nem dönthetnek a képviselők, mert az államfő korábban is őt jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének, az Alkotmányügyi bizottság szerint viszont a vonatkozó szabályok alapján nem lehetséges az újrajelölés, csak a jelölés. Vagyis a jelöltet ismét meg kell hallgatnia mind az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, mind a parlament szakbizottságának. A szavazásra néhány héten belül kerülhet sor.

Kedden a kommunizmus áldozatairól való megemlékezéssel kezdi munkáját az Országgyűlés.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. Kraftwerk 2009. február 23. 14:17
    „Feri!Itt az ideje TAKARODÓT FÚJNI,és szó szerint a tolvajbandáddal eggyütt,természetesen az ellopott pénzek államkasszába történő visszaszolgáltatásával ELTAKARODNI EGY SZÁL GATYÁVAL EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL!!!!
    FELOSZTLATNI A PARLAMENTET!!!!
    Itt az ideje tenni már valamit a népnek!!!”
  • 29. achilleus 2009. február 23. 14:07
    „Aki tud már takarít, a tőkét kifelé az országból:
    2009-02-23 13:35
    Menekül a külföldi tőke a magyar piacról
    A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint csaknem felére zuhant 2008 negyedik negyedévében a külföldi tulajdonban lévő magyar tőzsdei részvények állománya. A harmadik negyedév végén ez még 4228 milliárd forintot tett ki, míg december végére az állomány már csak 2442 milliárd forint volt. Nem csak a külföldiek, a hazai befektetők is szabadultak papírjaiktól: a magyar kézben lévő részvényállomány csaknem 21 százalékkal csökkent 2008 utolsó negyedévében.”
  • 28. flexsnake 2009. február 23. 13:42
    „7. hozzászólás Túróvarázs 2009.02.23. 09:32
    Le vagy maradva, több mint egy éve megszűnt a rebisz, a feladatait a készenléti rendőrség vette át. A rebisz már semmit nem oszlat fel :D
    Semmi értelme nem lenne az újrakezdésnek mert ahhoz a leendő szemetet kellene összetakarítani. Ez olyan mintha XY. kft. akinek a levélsöprés a feladata, nem söpörte volna a levelet és már a huszadik céget alkalmaznánk aki szintén nem söpri össze. A meglévő kormányt kell rábírni hogy tegyen valamit, mert az új kormány megörökölné azt a szemetet amit szintén nem tudna eltakarítani.
    Nagyon kicsik a politikai erők sem a möszöpö se a fikusz nem bírt egyedül kormányt alakítani. Ki alakítana kormányt? Talán az emberbolha párt vagy a hasonélvezők liberális néppártja? Vagy turulköcsög? :D
    Az új nem egyenlő azzal hogy jobb is. Annak az esélye hogy az országgyűlés saját magát feloszlassa egyenlő annak esélyével hogy ha most kimegyek havat lapátolni, egy dinoszaurusz csontvázra bukkanok.
    Elméletben elképzelhető de a gyakorlat nem ezt mutatja :)”
  • 27. trixi11 2009. február 23. 13:21
    „na még egyszer! kipukkadt”
  • 26. trixi11 2009. február 23. 13:20
    „kipukadt”
  • 25. trixi11 2009. február 23. 13:08
    „mackósajt:Ne várd kipukkad a hólyag a nyakán ,nem bírta az agya súlyát!”
  • 24. Piki 2009. február 23. 11:19
    „A "norvégok"?
    Kapnak majd ismét családonként (húúú, de sokan vanaaak!!) két pár füstölt kolbász, kenyeret, tejet, zabát.
    Minden ezt csinálják. 1-2 napra legalább be van fogva a pofa!”
  • 23. achilleus 2009. február 23. 11:17
    „20. hozzászólás nemecsekerno_007 2009.02.23. 10:58
    http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/02/22/a_reformszovetseg_visszavag_gyurcsanynak/
    Nagyon érdemes elolvasni, már az orbános cikknél is ilyesmire céloztam.
    21. hozzászólás Piki 2009.02.23. 11:05
    Hát nem olyan? ;-) Köszi...”
  • 22. efje 2009. február 23. 11:09
    „Akkora pofont mint amit a Jobbik szétoszt majd meg nem látott a világ! 20%. Jobban járnak a komcsik ha mar most elkezdenek csomagolni. RENDSZERVÁLTÁS lesz! 1989-ben nem történt meg, most sikerülhet.
    Lehet hogy egy demonstrációra 1000-1500 ember megy el, de a szavazófülkében oda húzod az ikszet ahova akarod. A cigány szavazatokat most is összegyűjti majd valaki, ígérnek is neki majd fut-fát érte. Csak a jutalom marad majd el. Aztán jönnek a személyes bosszúk. Képviselő felgyújtott autója, összefirkált házfal.
    Nem ismerős a story?”
  • 21. Piki 2009. február 23. 11:05
    „ILYEN A VILÁGON NINCS, MINT AMI MO.n MANAPSÁG ZAJLIK!!!!!!!!!
    MÉG A DÉL-AMERIKAI "BANÁNKÖZTÁRSASÁGOKBAN" SEM!!!!!!!!
    MIKOR SZABADULUNK MÁR MEG VÉGRE ETTŐL A BANDÁTÓL???!!!!!!

    19. achilleus 2009.02.23. 10:57
    Gyurcsányról az Alien című film jut eszembe. Nem lehet tőle megszabadulni, ragad-tapod-öl-rombol-petézik, belőlünk él, de minket pusztít, némelyek pedig behódolnak neki valamiféle magasabb intelligenciát tulajdonítva neki, szinte senki sem küzd ellene, inkább csak retteg vagy apátiába mélyed. A film magyar címe: Nyolcadik utas a halál.

    ACHILLEUS!!!
    NÁLAD A PONT!!!! :D”
  • 20. nemecsekerno_007 2009. február 23. 10:58
    „17. mackósajt

    "szélsôjobboldali vízió" :)

    Egyszer? garanciális csere. :) Ha nem m?ködik a merülômixer, akkor visszaviszem a MM-ba. Oszt cseréljék ki.
    És nem érdekel, hogy a narancs szín? sem m?ködik, meg a piros sem. Sz*rok rá. :)
    Valamit mindenképp kéne csinálni és ha nem változik/bukik a mai politikusi garnitúra akkor az ország fog. :(

    Itt van egyébként, hogy mit kéne csinálni:

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/02/22/a_reformszovetseg_visszavag_gyurcsanynak/
    Én azt hiszem, hogy a többség felfogná. Akkora sz*rban vagyunk, hogy nem kell közgazdásznak lenni, hogy megértsük. :(”
  • 19. achilleus 2009. február 23. 10:57
    „Gyurcsányról az Alien című film jut eszembe. Nem lehet tőle megszabadulni, ragad-tapod-öl-rombol-petézik, belőlünk él, de minket pusztít, némelyek pedig behódolnak neki valamiféle magasabb intelligenciát tulajdonítva neki, szinte senki sem küzd ellene, inkább csak retteg vagy apátiába mélyed. A film magyar címe: Nyolcadik utas a halál.”
  • 18. madártej 2009. február 23. 10:38
    „Mivel a Fletó-kormány megbukott, csak új választás lehet a megoldás.”
  • 17. mackósajt 2009. február 23. 10:27
    „Várom már MAGYAROK hozzászólását a témához! Bizonyára szerinte is aljas valamennyi ogy. képviselő! De hát azért feloszlatni a parlamentet mégis csak szélsőjobboldali vízió!:)”
  • 16. Humgor 2009. február 23. 10:27
    „Nem értem:

    Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő szerint pártja számára nem lenne kockázatos, ha az európai parlamentivel együtt előrehozott országgyűlési választásokat is tartanának, ugyanis egyszer mindenképpen át kell lépniük az 5 százalékos küszöböt. Bár a liberális politikus teljesen alkalmatlannak tartja Gyurcsány Ferenc elképzeléseit a válságkezelésre, az SZDSZ, az MSZP-vel együtt, nem szavazza meg hétfőn a törvényhozás feloszlatását.

    Akkor mit csinálnak?

    ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁS 2009 JÚNIUS 7”
  • 15. achilleus 2009. február 23. 10:23
    „8. hozzászólás igazságkereső 2009.02.23. 09:38 /újabb elbocsátás/:
    "2009-02-23 10:20
    Vége a kohászatnak Diósgyőrben - 878-an kerülnek utcára
    878 ember kerül utcára Miskolcon, mivel megszűnik a diósgyőri kohászat. Erről a DAM szakszervezeti szövetségének elnöke nyilatkozott, miután a leépítést - elmondása szerint - hivatalosan is tudatta velük a cégvezetés. A DAM 2004 Kft. áprilisban 771, májusban pedig 107 embert bocsát el, és mindössze 16 munkavállalóját tartja meg."”
  • 14. Humgor 2009. február 23. 10:22
    „http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-259216

    Török Gábor elemző, a Vision Consulting igazgatója elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP - olasz mintára - szorosan és deklaráltan együttműködik majd az SZDSZ-szel és az MDF-fel. Szerinte nemcsak a kormány, de az ellenzék is bénultan áll a gazdasági válsághoz, éppen ezért hamarosan a magyar politika nagyon jelentősen megváltozik majd. Giró-Szász András politikai elemző szerint a Gyurcsány-kormány mostani tehetetlensége nagyobb károkat okoz, mint a kabinet elmúlt hatéves tevékenysége.

    ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁS 2009 JÚNIUS 7.”
  • 13. latyi 2009. február 23. 10:22
    „Na még ezek a férgek nemfogják magukat feloszlatni.Esély csak abban az esetben ha a homokos liberálisok is ugy szavaznának.Ám maga alatt eggyik sem fogja kivágni a fát.
    Féreg az egész bagázs!!!”
  • 12. Humgor 2009. február 23. 10:19
    „Sziasztok!

    ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁS 2009 JÚNIUS 7.

    http://www.jobbklikk.hu/index.php?Cikk=588”
  • 11. achilleus 2009. február 23. 10:16
    „10. hozzászólás dodó 2009.02.23. 09:59
    Összevissza beszélnek: Az SZDSZ például a népi kezdeményezéses önfeloszlatást NEM támogatja, a Fidesz-KDNP-s önfeloszlatást (ezek szerint 2x szavaznak ugyanarról???) viszont ahhoz köti, hogy az MSZP támogatja-e a Reformszövetség válságkezelő tervét. Gondolom az MDF meg fordítva. Az utolsó mondattal messzemenően egyetértek. Mellesleg még azon sem csodálkoznék, ha a hiányzók között Fideszesek is lennének. Én már nem csodálkoznék semmin. Ezek nem "képviselők???", hanem adófizetői pénzből eltartott paraziták.”
30 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre többen vesznek gázpisztolyt Debrecenben

Egyre többen vásárolnak gáz-riasztó pisztolyt Debrecenben. Az elmúlt hetekben a szokásos mennyiség… Tovább olvasom