Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 34°C Még több cikk.

Ingázó, hétvégi családanyák

Naponta ingáznak, a családra egyre kevesebb idejük jut, ám helyben nem találnak munkát maguknak a csornai asszonyok. A jövőben sem bíznak és az ipari park létrehozásától sem várnak sokat.
Ingázók: Nem szívesen utaznak mindennap, de munkahely híján kénytelenek buszra szállni.
Hollósi Sándorné már négy éve teszi meg nap mint nap a Csorna és Jánossomorja közti huszonnégy kilométert. A középkorú asszony nem jókedvéből utazik – nem is szereti a buszozást –, ám rákényszerül, ha dolgozni akar, mivel Csornán nem talál munkát magának.

Az ingázás miatt napi két órája is veszendőbe megy, így az otthoni munkát, a háztartás teendőit igencsak meg kell szerveznie, ha azt akarja, hogy mindig legyen a családnak ebéd, a lakásban pedig rend.

„ Más lehetőség nem volt"

– Ezelőtt Csornán dolgoztam az egyik helyi cégnél, de annyira megromlottak a körülmények, hogy nem bírtam tovább és felmondtam. A városban viszont más lehetőség nem volt, így kénytelen vagyok minden áldott nap buszra szállni és vállalni a két műszakot – vázolja mindennapjait Hollósi Sándorné Erzsébet.

– Mostani helyemmel elégedett vagyok, emberszámba vesznek bennünket és a főnökeimre sem panaszkodhatok, szeretek ott dolgozni. Persze, az igazi az lenne, ha otthon lenne munka, de azt hiszem, arra várhatunk. Így viszont marad a sietség, a kapkodás, hogy mindent elvégezzek itthon, mire a busz indul.

A főzés, mosás, takarítás csak rám vár, mert a férjem is három műszakban dolgozik. A kislányom Szombathelyen tanul, kollégista, és a fiam is dolgozik. Ez az állapot a családi élet rovására megy, de nem csak nálunk. Mindenhol, ahol az édesanya kénytelen ingázni. Én például ha délutános vagyok, gyorsan takarítok, megfőzök és egy óra előtt indulok a buszra. Este bizony sokszor tizenegy óra van, mire hazaérek. De nem sokkal jobb a délelőttös hét sem.

Évek óta hitegetnek

Az asszony szerint gyakran megesik, hogy férjével napokig nem tudnak beszélgetni, főleg, ha ellentétes műszakban dolgoznak. Azt mondja: szívesen dolgozna ő itthon, de erre esélyt sem lát, pedig akkor is hazajönne, ha valamivel kevesebbet keresne. Hollósinénak felvetjük: ipari parkja lett a városnak és az egészségturisztikai centrum is fejlődéssel kecsegtet. „Hány éve ígérgetik már...?" – kérdez vissza.

– Semmi bizodalmam nincs már ezekben az ígéretekben – panaszolja. – És ez nemcsak az én véleményem, a kolléganőkkel is gyakran megbeszéljük a témát. Amíg nem változtatnak a szemléleten és csak az ígéretek vannak, nem lesz változás és a fejlődésnek semmilyen jele nem lesz. Mindenki a száját járatja, de amikor tenni kellene valamit, senki nincs, a sok politika viszont a város kárára van és árt az itt élőknek.
Hollósi Sándornéhoz hasonlóan még nagyon sokan kényszerülnek ingázásra és arra, hogy vállalják a több műszakos munkarendet.

Velük egy óra után, illetve késő este lehet találkozni, többek között a Mártírok terén is, mivel a városközpontból indul a szerződéses járat Jánossomorjára. Az asszonyokat nem sokat kell nógatni, kérdés nélkül is elmondják panaszaikat.

„ A családom sínyli meg"

– A bejárást és az otthoni feladatokat nagyon nehéz összeegyeztetni – mondja egyikük.

– A családom sínyli meg, hogy nekem ingáznom kell, mert a gyerekekkel alig találkozom. Ha időben végez a lányom az iskolában, akkor idefut hozzám a buszhoz, néhány szót tudunk beszélgetni, de mire hazaérek, ők már alszanak és ez így megy egész héten, csak szombaton és vasárnap tudunk együtt lenni.

Az egyre indulatosabb asszonyoknak megemlítjük: a város polgármestere 1998 januárjában azt nyilatkozta a Kisalföldben, hogy Győr sincs annyira messze, hogy „az utazás túlzottan nagy teher lenne" az ingázóknak. Pk nem értenek egyet Papp József akkori gondolataival.

– P is csak annyiért menjen két-három műszakba dolgozni Győrbe vagy Jánosra, mint mi és meglátjuk, megerőltető-e neki. Igenis messze van még Jánossomorja is, hiszen a munkával együtt tizenkét-tizenhárom órát töltünk távol az otthonunktól.

– Már régen kellett volna lépni munkahelyügyben, de semmi fejlődés nincs. Nagyon szomorú, hogy buszok telnek meg a csornaiakkal, akik kénytelenek vidékre járni, pedig régen éppen fordítva volt. És minek köszönhető ez? Annak, hogy velünk nem foglalkozik senki.

A statisztika szerint

A Központi Statisztikai Hivatal 2001-es népszámlálási adatai szerint három évvel ezelőtt Csornáról 2087-en ingáztak más településekre. Igaz, köztük vannak más városokban tanulók is. Ezzel szemben vidékről 1637-en jártak be Csornára 2001-ben. Azóta a helyzet nyilván változott, hiszen jelentős leépítések voltak a városban, például a Mofémban is, de napjainkban a Hantechből is rossz hírek érkeznek, melyek további elbocsátásokról szólnak.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hazatértek a traktorok

Céljukat ugyan nem érték el, de kedd kora délutánra valamennyi agrárdemonstráló hazatért a megyében.… Tovább olvasom