Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Ismeretlen összetételű ecstasy-tablettát foglaltak le

Eddig ismeretlen összetételű ecstasy-tablettát foglaltak le a nyomozók egy budapesti férfitől. A lakásában több mint 6,5 millió forintot érő drog volt összesen. A nyomozók gyanúja szerint terjesztette a kábítószert és az sem kizárt, hogy társai is voltak.
A rendőröket egy újpesti ház egyik lakója hívta fel korábban, mert egyik szomszédját gyanúsnak találta. Azt feltételezte róla, hogy kábítószert árul. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai ezért még a múlt héten házkutatást tartottak az érintett lakásban, ahol a gyanú beigazolódott.

A nyomozók a lakásban másfél kilogramm amphetamint és 80 gramm kokaint találtak, valamint 12 ezer darab ecstasy-tablettát. A szintetikus drog különlegessége, hogy eddig ismeretlen összetételű. A lakásban volt a kábítószerek hígításához használt anyag is, illetve digitális mérleg, tasakok, valamint a drog tömörítéséhez szükséges prés. A lefoglalt kábítószer eléri az úgynevezett jelentős mennyiséget, a feketepiaci értéke pedig meghaladja a 6,7 millió forintot.

Bucsek Gábor, az NNI szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője a Független Hírügynökségnek kedden elmondta: a megtalált eszközök és a nagy mennyiségű drog alapján azt feltételezik, hogy a férfi árulta a kábítószert és azt sem zárják ki, hogy társai is voltak. Egyelőre azonban az ügy még az elején jár, így újabb gyanúsítottjuk még nincs.

A lakást bérlő férfit azóta már előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az iskola előtt ütötték el a gyereket

Súlyos sérüléseket szenvedett az a gyermek, akit az iskola előtt ütött el egy személygépkocsi… Tovább olvasom