Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Javult a MÁV vasútbiztonsága az első félévben

A rendőrséggel közösen folytatódnak az ellenőrzések az útátjárókban, és kiemelt feladat a kábellopások megakadályozása.
Az első félévben javult a vasútbiztonság, a MÁV az egyik legüzembiztosabb vasúttársaság Európában a megtett kilométerek és a balesetek hányadosaként számított mutató alapján - mondta Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek annak kapcsán, hogy a biztonsági igazgató beszámolt a 2009. I. félévi üzembiztonsági helyzetről.

Mosóczi László elmondta, hogy az első félévben a magyar hálózaton a vasúttársaság hibájából nem volt halálos és személyi sérüléses baleset.

A vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint az előző év első félévéhez képest az idén az útátjárók kivételével minden területen csökkent a vasúti balesetek száma a fokozott ellenőrzéseknek és egyéb biztonsági intézkedéseknek köszönhetően.

A MÁV adatai szerint a közlekedő vonat balesetek száma 16-ról 11-re csökkent, az úgynevezett veszélyeztetések száma 127-ről 90-re mérséklődött. Az útátjárókban bekövetkezett balesetek száma némileg emelkedett, az első félévben vasút és út kereszteződésében 16 haláleset következett be, ebből 9 gyalogost érintett, 7 pedig személygépkocsival történt ütközéskor következett be. A 9 gyalogosgázolás hét esetben tilosat jelző fény- és félsorompónál, két esetben tilosat jelző fénysorompónál történt.

Mosóczi László hangsúlyozta: a MÁV Zrt. beruházási terveiben az üzembiztonsággal összefüggő fejlesztések elsőbbséget élveznek. Az idén 15 milliárd forintot fordít a vasúttársaság az infrastruktúra üzembiztonságának szinten tartására.

A rendőrséggel közösen folytatódnak az ellenőrzések az útátjárókban, és kiemelt feladat a kábellopások megakadályozása. Újra megjelent a vonatdobálás, ennek kiszűrésére a rendőrséggel közösen lépnek fel. Riasztó, hogy a vonat elé fekvő öngyilkosok száma növekszik - jegyezte meg Mosóczi László vezérigazgató-helyettes.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőri intézkedés a gárdistákkal szemben

A Magyar Gárda 21, egyenruhába öltözött tagját állították elő a rendőrök szerdán egy Egerben tartott rendezvény után. Tovább olvasom