Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Jogerősen személyiségi jogi pert vesztett Laborc Sándor

A volt titkosszolgálati vezető az UD Zrt.-vel szemben vesztett személyiségi jogi pert.
Jogerősen személyiségi jogi pert vesztett Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezető az UD Zrt.-vel szemben a Fővárosi Ítélőtáblán kedden - közölte Futó Barnabás ügyvéd, a biztonsági cég jogi képviselője.

A döntés szerint 2008 szeptemberében az UD Zrt.-ügy kirobbanásakor a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) akkori vezetője olyan tartalmú sajtónyilatkozatot tett, amely szerint a céghez köthető egyes bűncselekmények elkövetése, ám ezt az állítását a tábornok a per során nem tudta bizonyítani.

A tábla a kedden helybenhagyott és jogerőre emelt ítéletben megállapította a személyiségi jogi jogsértést, ugyanakkor a kétmilliós kártérítési igényt azzal utasította el, hogy az UD Zrt. és az NBH jogutódja, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) már megállapodott a kártérítésről. Abban a kártérítési perben megegyezés született a cég és az állam között, és a Belügyminisztérium egy évvel ezelőtt azt a tájékoztatást adta, hogy több mint negyedmilliárd forintot fizet az UD Zrt.-nek, amely egyébként 1,8 milliárdot követelt azért, mert álláspontja szerint folyamatos lejárató kampány folyt ellenük, amelyben valótlan információk kerültek nyilvánosságra, és az NBH, illetve a magyar állam olyan közléseket tett, amelyek alkalmasak voltak a cég társadalmi értékelésének hátrányos befolyásolására.

Az UD Zrt. ügyében Laborc Sándor tett feljelentést a Gyurcsány-kormány időszakában, 2008 őszén lőfegyverrel visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) akkoriban házkutatást tartott hat helyszínen, szervereket, adathordozókat foglalt le, majd magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. Akkor kormánypárti politikusok arról beszéltek, hogy az államszervezetbe polipszerűen behatoló árnyék-titkosszolgálatról volt szó, ám ahogy teltek a hónapok, a büntetőeljárás elhalt, távozott miniszteri székéből Szilvásy György csakúgy, mint Laborc Sándor a főigazgatói posztról. Laborc Sándor akkoriban arról beszélt, hogy a nyomozás során tapasztalt "anomáliák miatt" mondott le. 2009-ben az NNI, illetve az ügyészség megszüntette a nyomozást. Majd immár a korábbi feljelentők, illetve az ügyet kirobbantó politikusok ellen indultak eljárások az UD Zrt.-ügy miatt, így például Laborc Sándor mellett Dávid Ibolya, az MDF elnöke, továbbá Szilvásy György ellen. Dávid és Szilvásy ügyében az idén helyezte hatályon kívül az elsőfokú felmentő ítéleteket a másodfokú bíróság, hogy új eljárást rendeljen el.

Időközben több korábbi ellenzéki politikus, illetve az UD Zrt. vezetői is személyiségi jogi pereket indítottak, amelyek közül nem egyet jogerősen megnyertek, ám ezek közül volt olyan, amelyben utóbb a Kúria a jogerős döntést megsemmisítve elutasította a kereseteket, többek között a Dávid Ibolya ellen benyújtottat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni kettős gyilkosság: az elsőrendű vádlott bűnösnek vallotta magát

Bűnösnek vallotta magát a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság elsőrendű vádlottja a Győri… Tovább olvasom