Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Koltai Lajos szerint sírni fogunk

Szeged - Az Este szegedi díszbemutatójára a rendezőt, Koltai Lajost elkísérte felesége is. Koltai Lajos elárulta: rendezői széket, de korábban operatőri széket sem használt, aztán beszéltünk könnyekről és angyalokról is. Mikor Koltai Lajos feleségéhez fordultunk, kiderült: Bordás Katalin nem szokott interjúkat adni, lapunkkal azonban kivételt tett...
Beszélt szülővárosától, Szegedtől való elválásáról, arról, hogy nem lett mekegő pesti, és elmesélte, hogy egyetlen filmszerepét későbbi férje kísérleti alkotásában játszotta.

– Sírni fogunk az Este végén? – kérdeztük Koltai Lajostól.
– Eddig még nagyon kevesen úszták meg. Nem arra készült a film, hogy feltétlen sírjanak rajta, de annyira rólunk és a napi problémáinkról van szó, hogy nem lehet megúszni. Egy emberről szól, akinek az a dolga most, hogy elmegy. Csak azzal foglalkozik, hogy tud-e elég tisztességesen elmenni ebből az életből. Ez nagyon nehéz. De a kérdés az volt, hogy fognak-e sírni. Szerintem igen.

– A nézők érzelmeit uralni hatalom?
– Ha jó értelemben mondja, akkor igen, ha nem, akkor nem. Ha visszaélnék ezzel a hatalommal, akkor lenne érdemes róla beszélni. Nem élek vissza, elmesélek egy történetet, amiben ilyen erő van. Lehet sírni, de én nem ezt kérem, hanem hogy azonosuljanak, hogy nyissák meg a szívüket, hogy lássák az angyalokat repülni. Ez a példa Szabó Istvántól van, tőlem kérdezte mindig, hogy láttam-e a kamerán keresztül az angyalokat repülni. Ami azt jelenti, hogy megvan-e a jelenet.

– Sok a női szereplő. Ismeri a női lelket?
– Ismerem, de nem ismerhetem eléggé. Bizonyos lelkeket ismerek, másokat nem. A színészek megnyíltak nekem. Ezt a filmet akarták eljátszani, azt, aminek én vagyok a rendezője. Vanessa Redgrave azt mondta: azt csinálom, amit kérsz tőlem, mert ez a te filmed, és nem megyek haza boldogan, ha nem vagy elégedett velem.

– Jobban érzi magát a rendezői, mint az operatőri székben?
– A rendezői széket nem használom, mint ahogy operatőrit sem használtam. Állok. Ott állok a kamera mellett. Nincs monitor, és nincs fülhallgató. Ők vannak, és én vagyok. A színészek nyilatkozzák rólam: „Lajos soha nem hagy minket magunkra. Létrehoz egy atmoszférát, de nem hagy ott minket." Ha zavarok, félre megyek, de akkor is ott vagyok. Nagyon jól érzem magam, ez a válasz a kérdésére. Az Este egyedi és gyönyörűséges, lehet, hogy soha többé nem lesz ilyen az életben. Valószínűleg megismételhetetlen, mert itt minden összejött, mindenki ugyanazt akarta. A könyv olyan volt, én olyan voltam, a színészek olyanok voltak, a hely, az atmoszféra.

– Mi lesz a következő filmje?
– Ugyanilyen embermesét keresek. Most valami a közelembe kezd kerülni, ami nagyon ilyen, mint az Este. Úgy néz ki, hogy jó helyzetben vagyok, de ettől függetlenül lehet negatív a döntés. El kell csábítani a döntéshozókat.

– Mi a módszere?
– Intenzíven mondom, amit gondolok. Ez eddig bevált. Nagyon elszánt vagyok, amikor szeretnék valamit.

– Az amerikai bemutatók után számít még a szegedi?
– Nagyon. Budapesten nagyon izgultam. Amerikában nem, talán mert ők idegenek számomra. A magyarországi díszbemutató előtt volt egy baráti vetítés. Azok az emberek voltak ott, akik naponta felteszik az alap kérdést: hogy vagy? Ha nem vagyok itthon, mindennap kérdezik: „Hogy van Lajos, mit csinál?" Most el tudtam mondani, hogy itt vagyok és ezt csináltam. Olyan szépen fogadták, de nagyon ideges voltam előtte.

– Most is az?
– Igen, de még nem engedik, mert folyamatosan beszélnem kell, látja. Most megyek, és izgulok egy kicsit.

– Szegeden született. Meddig élt itt? – fordultunk Koltai Lajos feleségéhez, Bordás Katalinhoz.
– Hét- vagy nyolcéves voltam, amikor édesapám munkája miatt, sajnos, elköltöztünk Pestre.

– Sajnos?
– Abba a költözésbe egy kicsit belerokkantam. Nem voltak ott barátnőim, aztán itt sem lettek. Pesten támpontként a hasonlatosságot kerestem, hogy mi az, ami kicsit is hasonlít Szegedre. Ö-vel beszéltem, imádtam, de kénytelen voltam leszokni róla. Amikor visszajöttünk, megint elkezdtem ö-zni, de kinevettek, és azt mondták, hogy ne beszéljek így, mert már mekegő pesti vagyok.

– A bátyja nem védte meg? Állítólag ez az idősebb fiútestvér feladata.
– Ez mese. Mi örökké hecceltük egymást. Inkább én védtem meg őt, ha rossz helyzetbe került.

– Tud még ö-vel beszélni?
– Tudok, ez bennem van. Amikor a rádióban hallom, melegség önti el a szívem. A két lányomat megpróbáltam megtanítani rá, de nem lehet. Ezt az ember vagy érzi, vagy nem. Azért próbálkoznak a kedvemért.

– Szeret Szegedre jönni?
– Szívesen jönnék sokkal többször. Már házasok voltunk, amikor én még mindig Szegeden nyaraltam a szüleimmel és a bátyámmal együtt egy tanyán, közel a Maroshoz. Nem volt áram, csak petróleumlámpa, és nem volt artézi víz sem. A Maros lemosott rólunk mindent. Aztán otthon, az első fürdés után derült ki, hogy igazából mennyire vagyunk barnák.

– A férjével hogyan ismerkedtek meg?
– Volt az iskolájában egy filmszakkör. Filmet forgattak, és engem valaki ajánlott az egyik szerepre. Óbudán, a Schmidt kastélynál történt a találkozó. Amikor odaértem, a fűben egy csomó kamasz fiú heverészett. Kiugrott közülük a férjem, és közölte, hogy ő lesz a film operatőre és rendezője. Már ott elindult egy barátságszerű kettőnk közt. Ebből lett hat év udvarlás, aztán amikor befejezte a főiskolát, összeházasodtunk.

– Játszott aztán más filmekben is?
– Senki más nem kért föl, ez az egy szerepem volt. Akkor modernnek számító tétova, járkálós film volt, ahol mindenki kereste a helyét, és mindenki napszemüveget viselt. Miután az eltakarja a szemet, eltakarja az ember lelkét is. Kísérleti film volt, aranyos, talán valamit nyert is.

– Az Este hogy tetszik?
– Nagyon szeretem. Sutyi minden filmjét. Nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni róla.

– Van kedvence?
– A Déryné, hol van? és Szabó István Bizalom című filmje, és szeretem Az Édes Emma drága Böbét is. Ezek igazán meghatározók voltak az életemben.

– Csak a kész filmeket látja?
– Most már, különösen ha itthon készül, naponta látom a musztereket is. Nagyon érdekes, hogy instrukciók alapján hova képesek fejlődni a szereplők.

– Beleszól a filmkészítésbe?
– Az az ő dolga, nem az enyém.

– Az Este díszbemutatóinak minden helyszínére elkíséri a férjét?
– Csak Szegedre jöttem. A város iránt érzett szerelem el sem múlt, de most megerősödött bennem.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrkézen a miskolci trükkös tolvajok

Különböző legendákkal, hamis indokokkal csaltak ki idős emberektől több százezer forintot… Tovább olvasom