Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

LMP: hatalmasak az aránytalanságok a sporttámogatásban

Az ellenzéki párt szerint a büdzsében nincs nyoma annak a 15 milliárdos támogatásnak, amelyet a kormányfő ígért meg 14 sportágnak.
Az LMP szerint hatalmas aránytalanságok vannak a sporttámogatás rendszerében – mondta Lengyel Szilvia és Hanzély Ákos közös, keddi sajtótájékoztatóján. A politikusok arra is felhívták a figyelmet, hogy a költségvetésben nincs nyoma annak a 15 milliárdos támogatásnak, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök ígért meg 14 sportágnak.

Lengyel Szilvia arról beszélt, hogy a sportcélú társaságiadó-kedvezmény (tao) 2011-es bevezetése óta az öt, úgynevezett látvány-csapatsportág szervezetei 33,5 milliárd forintot hívtak le. Az LMP úgy látja, hogy borzasztóan nagy az aránytalanság, mind a sportágak, mind az egyes klubok között – jelentette ki.

Tavaly év végéi adatok szerint a támogatások közel 60 százalék a labdarúgás kapta, ezen belül a 2011-2012-es időszakban az egyes klubokhoz jutó összegek körülbelül negyede, 2,8 milliárd forint, a Felcsút FC-nek jutott - közölte.

A másik négy látványsport és a Magyar Olimpiai Bizottság összesen nem kapott annyi támogatást, mint a labdarúgás – figyelmeztetett a képviselő. Lengyel Szilvia veszélyesnek nevezte, hogy a tao miatt befagyott a piaci alapú szponzoráció, a cégek nem kívánnak extra pénzeket juttatni a sportba.

A finanszírozásba beépült a tao-ból származó pénz, ha azt kivezetnék, a rendszer összeomlana – jelentette ki.

A politikus arra is emlékeztetett, hogy az LMP már a tavalyi nyári olimpia alatt is javasolta, hogy bővítsék ki a kedvezményezettek körét. Hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök ősszel azt ígérte, hogy további 14 sportág összességében 15 milliárd forint állami támogatásban részesül majd, de ennek nem látni nyomát a költségvetésben.

Hanzély Ákos leszögezte, hogy a támogatási struktúra rendkívül hátrányos azoknak akik ebből kimaradtak. A fővárosi képviselő is azt hangsúlyozta, hogy óriási aránytalanságok vannak a rendszerben. Példaként említette, hogy az olimpiai sikersportágak állami támogatása körülbelül annyi, mint amennyihez a Felcsút FC kapott a tao-ból.

Leszögezte azt is, hogy a dráguló infrastruktúrát már csak a látványsportágak képviselői tudják megfizetni. Egyúttal előrevetítette annak a veszélyét is, hogy a fiatalok a jövőben elsősorban a jobb lehetőségekkel rendelkező sportágakat választják majd.

Olvasóink írták

  • 4. Mozimasiniszta 2013. január 23. 09:20
    „1#-es ! gondolom az meg sem fordult a víztornyodban, hogy a milliárdokból az építőiparnak és az abban dolgozóknak is csurran-cseppen valami....”
  • 3. Mozimasiniszta 2013. január 22. 17:18
    „nna...oszt ez melyik <moderálva>?”
  • 2. Jozsoci 2013. január 22. 16:45
    „Szégyen, gyalázat.”
  • 1. Qllancs 2013. január 22. 16:38
    „Van itt lóvé dögivel ! Ki ,mennyit kap 1 személyben orbán dönt.Mint mindenben !
    PL: Bükkfürdő..tatai öregtó ..Budai Royal GOLF klub ..kapott : 10--10--10 millió ft .Igaz ez a milliomosok sportja ..DE kit érdelel ! itt 1 óra : 12 000.-ft . hvg.hu
    v. 11,9 milliárd ft ..vettek meg ppp sportlétesítményeket! v. Debreceni futbal stadion: 9 milliárd ft, v. 58 db műfüves pálya .5,3 milliárd ,
    Foci..kézilabda--kosárl.--vízilabda : 21 milliárd ft,
    v. jégkorong :3,5 millió
    Ami érdekli orbánt és talpnyaló seregét arra van pénz!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult egy traktor a 44-es főúton

A baleset eddig tisztázatlan okból történt Kunszentmárton és Öcsöd között. A jármű előzőleg… Tovább olvasom