Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Magasfeszültségű áram sütött meg egy fiatalembert Miskolcon

Életveszélyes égési sérüléseket szenvedett egy 16 éves miskolci fiatalember, amikor vasárnap délután felmászott egy vagon tetejére és megrázta a magasfeszültségű áram – tudatta az Objektív Hírügynökséggel a megyei RFK sajtószolgálata.
Az eset pontos körülményeinek a tisztázását nehezítette, hogy a 16 éves sérültnél talált iratok nem az ő személyazonosságát igazolták. A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás során állapította meg, hogy vasárnap a délutáni órákban két 16 éves fiatalember és gyerekkorú társuk egy miskolci ipartelep területére mentek, majd a két idősebb fiú egy hirtelen ötlettől vezérelve felmászott egy vagon tetejére. Miközben azon mászkáltak, egyikük felemelte a karját és az így már veszélyes közelségébe kerülő magasfeszültségű áram megcsapta őt. A sérültet életveszélyes állapotban szállították kórházba, testének mintegy 40 százaléka égett meg. A mögötte lévő társát is érintette az áram, de ő csak könnyebb sérüléseket szenvedett el.

Alig egy hónappal ezelőtt március 24-én Sajószentpéteren történt hasonló jellegű baleset. Akkor szintén egy 16 éves fiatalember mászott fel a helyi állomáson egy tehervagon tetejére és szintén életveszélyes égési sérüléseket szenvedett áramütés miatt, aki jelenleg is kórházi kezelés alatt áll.

A rendőrség arra kéri a szülőket, pedagógusokat, hogy figyelmeztessék a fiatalokat arra, hogy az életükkel játszanak, ha magasfeszültségű vezetékek közelében – például vagonok tetején – tartózkodnak. A MÁV tájékoztatása szerint a vasúti felső vezetékekben 25 ezer volt feszültség van. Ezeket tilos két méternél jobban megközelíteni!

Olvasóink írták

  • 4. dodó 2008. április 16. 10:21
    „Talán a szülőknek arra lenne érdemes figyelmeztetni halmozottan kátrányos helyzetű gyermekeiket, hogy tanuljanak, és ne lopni járjanak lezárt iparterületekre, a magasfeszültségű vezeték jó áron kel el ugyan a színes fémkereskedőknél, de veszélyesebb a vasút felszínen futó biztonsági kábeleinél! Ennél a "jól behatárolható életvitelű csoport"-nál az ilyen esetek egyszerűen üzemi balesetnek tekintendők! Sajnos a mi zsebünkre megy!”
  • 3. gy 2008. április 16. 09:04
    „minden vagonramászás _előtt_ kéretik elolvasni:
    http://losi87.uw.hu/vasut/E101.pdf”
  • 2. {gli} 2008. április 15. 21:16
    „Sajnálva a sérült fiatalembert, megjegyzésként -mintegy OFF-ként- annyit, hogy magasan -itt sajnos nem eléggé- a vezeték volt/van, abban viszont nagyfeszültségű áram folyt.”
  • 1. tricse 2008. április 15. 18:29
    „A sok felesleges dolog helyett talán nem ártana fizikaórákon ezekről a dolgokról tanulni!!!!

    Talán ha az életre készítene fel az iskola a diákok se unnák annyira!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parlamenti vitanap a Munka-Tudás-Tulajdon programról

Nem hangzott el érdemi új információ a kormányfő álltal meghirdetett Munka-Tudás-Tulajdon programról… Tovább olvasom