Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Megfékezték! 5 tanyát veszélyeztetett a tűz a Jászságban

A nehezen megközelíthető, lápos-mocsaras vidéken több száz hektár nádas lángolt.
Három megye közel félszáz tűzoltója vett részt annak a nagy kiterjedésű tűznek a megfékezésében, amely tanyákat is veszélyeztetett a Jászberény és Jászfelsőszentgyörgy közelében található Hajta mocsárvilág térségében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője hétfőn kora hajnalbanel.

Az oltást személyesen irányító Tóth Tibor a helyszínen elmondta: Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyéből összesen tucatnyi jármű és 46 tűzoltó vett részt a lángok megfékezésében, amelynek eredményeként a tüzet több órás megfeszített munka után a kora hajnali órákra sikerült eloltani.

Az ezredes jelezte: a bejelentés még vasárnap este, nem sokkal 21 óra előtt érkezett a jászberényi tűzoltóságra, amelynek egységei kettes, kiemelt riasztási fokozatban vonultak a területre.

5-ös fokozatú tűz volt Jászberény-Hajta térségében. Fotó: MTI (galéria)

A nehezen megközelíthető, lápos-mocsaras vidéken azonban addigra már több száz hektár nádas lángolt, így a készültséget ötös kiemelt szintűre módosították – jelezte a parancsnok hozzátéve, hogy a tűz a környéken öt tanyát, valamint egy depót is veszélyeztetett, utóbbiban több ezer nádkéve volt felhalmozva. Végül azonban sem az ingatlanokban, sem a depóban nem esett kár, miután a tüzet sikerült az egységeknek körülhatárolniuk és folyamatos locsolással távol tartaniuk a házaktól és a kévék tömegétől – fogalmazott.

Bakó Tibor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese korábban az MTI-nek elmondta: a Hajta mocsárvilágban pusztított tűz valószínűleg egy vasárnap napközben a térségben mintegy 50 hektárt érintő, ám rövid idő alatt megfékezett nádastűz újbóli fellángolását követően keletkezett és terjedt tovább.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Augusztustól lesz vastagabb az egészségügyi dolgozók fizetési borítéka

A szakdolgozók közül a legnagyobb emelés 25 ezer 115, a legkisebb ezer forint lehet - írta a… Tovább olvasom