Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Megkezdték a karácsonyi fenyők kitermelését

Már vágják a karácsonyfának való fenyőket a Zala megyei termelők, akik ezekben a napokban főként a távolabbra szállító felvásárlóknak értékesítik az örökzöldeket.
Az évtizedes tapasztalatok szerint a legnagyobbnak számító fenyőtermesztő területeken, Surdon és Nemespátróban, valamint a közeli somogyi falvakban ezen a hétvégén kezdték el az ültetvényeken a kitermelést. Mint az MTI-nek több gazda is elmondta: egyelőre az olaszországi, spanyolországi exportra, valamint az ország túlsó felére szállítandó fenyőket vágják.

Dömötörfy József, surdi termelő az MTI-nek azt mondta: idén sem változtak a felvásárlási árak, a nagykereskedők nagyjából tíz éve szinte változatlan összegekért viszik a karácsonyfának valót. A nemespátrói birtokán gazdálkodó Bebők Zsolt úgy fogalmazott: a felvásárlási árak nagyjából a harmadát jelentik fenyő a piaci árának.

Az elmúlt években a másfél-kétméteres normand fenyőket 2-4 ezer forint közötti áron vásárolták a nagykereskedők, ennél nem sokkal olcsóbban az ezüstfenyőket, a hasonló méretű lucfenyőért pedig 1-2 ezer forintot adtak. A piacokra már általában egyedileg beárazva kerülnek a fák, és alku kérdése is, hogy mennyiért lehet eladni.

A zalai termelők a korábbi évek telepítéseinek köszönhetően idén főként normand fenyőket értékesítenek, egyre kevésbé kelendő a legolcsóbbnak számító luc, de nem túl nagy az érdeklődés az ezüstfenyő iránt sem. Mint az megszokott, ezúttal is az 1-2 méteres fákra van a legnagyobb kereslet, a kisméretű, földlabdás fenyőkre is van igény, de a külföldi piacokon a nagyobb fák szintén kelendőek.

Bebőkék éppen Olaszországba szállító magyar kereskedőknek szánt, négyméteres, 15-20 éves normand fenyőket vágtak és kötöztek ezen a hétvégén. Akadt olyan termelő, aki szintén olasz exportra 12 méteres fenyőket vágott ki az ültetvényén.

Zala déli részén jellemzően többhektáros birtokaikon, családi vállalkozásban évtizedek óta termesztenek fenyőt, ezen a dombos vidéken szinte mindenki foglalkozik karácsonyfa-termesztéssel. Nincsenek hivatalos adatok, de a több évtizedes gyakorlat azt mutatja: az itt lévő több ezer hektárnyi ültetvényről származik a magyarországi karácsonyfák jelentős része.

A termelők november utolsó napjaiban kezdik a kivágást és a kötözést-hálózást, hogy december 10-ig, a karácsonyi piacok nyitásáig el is tudják szállítani a fákat. Több őstermelő nemcsak felvásárlóknak értékesít, de a főváros és a nagyobb városok piacain maga is árusítja a fenyőit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pásztor: kisebbségi kérdések megoldása is feltétele lehetne a szerb csatlakozásnak

A vajdasági magyarság elemi érdeke, hogy a szerb EU-csatlakozás folyamatában megnevezzék, és Szerbia számára teljesítendő feladatként tűzzék ki azokat az ügyeket, amelyek folyamatos konfliktusforrást jelenthetnek az országban a kisebbség és a többség viszonyában. Tovább olvasom