Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Megújult a balatonszárszói József Attila Emlékmúzeum

Az emlékmúzeummá vált balatonszárszói házban töltötte utolsó napjait a súlyos betegségből lábadozó József Attila.
Újra megnyitotta kapuját a 60 millió forintból uniós támogatással megújult balatonszárszói József Attila Emlékház az egykori Horváth-panzióban, ahol a költészet napján, majd májustól lesz látható a költő életét bemutató állandó kiállítás - jelentették be a kiállítás megnyitóján pénteken.

Nem mindennapi fejlesztés és beruházás a József Attila Emlékmúzeum korszerűsítése, amely által nemcsak a Dél-Balaton vagy Somogy megye, hanem az egész ország jelentős értékkel gazdagodott - hangoztatta Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke a megnyitón. A rendezvényre több nagyvárosból is érkeztek József Attila rajongók.

Az egykori Horváth-panzió és a kiállítás megújítására a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága által elnyert 48 millió forintos támogatásból valósították meg. Az önerőhöz szükséges 12 millió forintot a helyi-, a megyei önkormányzat, valamint a múzeumok igazgatósága adta össze egyenlő arányban. A beruházás részeként elvégezték az épület teljes korszerűsítését és a kiállítás új kutatásokon alapuló szakmai megújítását. Az emlékház nemcsak kiállítóhelyként kíván a jövőben funkcionálni, hanem múzeumpedagógiai rendezvények, olvasótáborok, rendhagyó irodalomórák helyszíneként és iskolai kirándulások részeként is.

Az emlékmúzeummá vált balatonszárszói házban töltötte utolsó napjait a súlyos betegségből lábadozó József Attila. Innen indult 1937 decemberében arra a sétára, melyről nem tért többé vissza, mert egy induló tehervonat halálra gázolta. A kiállítás a költő életének utolsó időszakát idézi fel, és abból visszatekintve állít emléket az egész életműnek a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagából és magántulajdonban lévő dokumentumok, fotók, tárgyak segítségével. A tárlat eddig még nem publikált fotókat is bemutat. Az emlékhely a családdal érkezőknek olyan játékos, kreatív lehetőségeket is kínál, amely leköti a kisebb gyermekeket is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A TFSZ bíróságon támadja meg a médiatanács végzéseit

Nagy Navarro Balázs szerint a hatóság nem vizsgálja a TFSZ beadványait az úgynevezett hírhamisítási… Tovább olvasom