Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Mennyi lesz a fizetésünk jövőre?

Néhány cég optimistán tekint a jövőbe: úgy vélik, hogy 2010-ben már megkezdődik a gazdasági fellendülés. Ez a béremelési terveiken is látszik, átlagosan 5-6 százalékkal növelnék a fizetéseket.
A vállalatok nagy része kissé talán optimistábban tekint a jövőbe: 2010-re 5 százalék körüli bérfejlesztést terveznek. 2009-ben átlagosan 4 százalék körüli volt a mértéke – mondta Kerti Piroska, a Watson Wyatt magyarországi vezetője az fn.hu-nak.

Aki jól teljesít, többet kap?

A cégek közel 40 százaléka tervezi a javadalmazási stratégia átalakítását. Sok helyen bevezetik például a teljesítményalapú bérezést – áll a Hewitt felmérésében.

A DGS Global Research felmérése más megállapításra jutott: míg korábban az egyéni teljesítményre, a kompetenciák és készségek teljes körű kihasználására épített egy vállalatvezető, amikor a bérek felől döntött, ma sok helyen csak a gazdasági bizonytalanságot szem előtt tartva mérlegelnek. A Bértervezés 2010 felméréséből kiderült: a válaszadóknak mindössze alig több mint egyharmada tervez átlagosan 5,2 százalékos béremelést. Azok a munkavállalók járnak leginkább jól, akik a 250 és 5000 fő közötti munkavállalót alkalmazó cégeknél dolgoznak, hiszen ezen vállalatoknál emelik majd a legtöbben a jövedelmeket jövőre.

A vezetők jól járnak

Bérfejlesztést leginkább a közüzemi szolgáltatók, valamint az ipari termelővállalatok terveznek, szinte minden munkakörre kiterjedően – állítja a DGS Global Research kutatása. A pénzügyi szektorban működő cégeknek átlagosan csak mintegy a harmada tervezi a fizetések emelését, de az országos átlagnál nagyobb mértékben növelnék a kereseteket. A vezetők ebben a szektorban kaphatják a legmagasabb béremelést, akár 8 százalékkal is nőhet a bérük.

A kutatásban résztvevő cégek közül a Közép-Dunántúl régióban működők tudják a legnagyobb mértékben emelni a fizetéseket, például a diplomások az itt működő vállalkozások több mint felénél számíthatnak magasabb keresetre. A fővárosban átlagos – 5 százalék körüli – lesz az emelés, a kereskedelmi, értékesítői munkakörben foglalkoztatottak esetében viszont több cég tervez bérfejlesztést.

A Magyarországon működő, többségében külföldi tulajdonú cégek több mint fele növeli a fizetéseket prognosztizál: a vezetők, a diplomások és az ügyviteli munkakörökben dolgozók több mint felének lesz magasabb a jövedelme, a fizikai munkásoknak viszont csak a 43 százaléka vihet jövőre többet haza. A magyar tulajdonban lévő vállalkozásoknak azonban kevesebb mint az ötöde lesz képes emelni a béreket – hívta fel a figyelmet a DGS Global Research.

Kétezer forinttal nő a minimálbér

A minimálbér 73 500 forint, a szakképzettek garantált bérminimuma pedig 89 500 forint lesz 2010. január 1-jétől – állapodtak meg december elején az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői. A minimálbér kétezer forinttal nőtt, így elvileg megtartja reálértékét, a garantált bérminimumról azonban ez nem mondható el: annak a reálértéke csökken.

A kormány 2010-re már csak 3,9 százalékos inflációval számol. Ha ez megvalósul, akkor a nettó minimálbér megőrzi a reálértékét (57 815 forintról 60 236 forintra nő). Az OÉT azt ajánlotta a vállalkozásoknak: legalább annyival emeljék a béreket, hogy azok reálértéke ne csökkenjen.

A minimálbér még az emelés után sem ér a nyomába a létminimumnak, ami jövőre várhatóan 78 ezer forint körül alakul, így továbbra sem biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény, alapvető szükségletek kielégítését.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. flexsnake 2010. január 01. 16:34
    „hát remélem hogy eléri a 400at mert ha nem mérges leszek :)”
  • 21. töröggszultán 2009. december 31. 07:33
    „10. Kedves Gábor lécci sorold fel azokat a ritka kivételt képező becsületes politikusokat. Annyira szeretnék már valakire felnézni. Lehetőleg élő személyeket,mert mint Nagy Bandó András mondta anno:" Volt egyszer egy rendes becsületes szegény ember. Na ez az ember már meghalt... "”
  • 20. micsibucsi 2009. december 30. 21:41
    „Ez fölöttébb érdekes, hogy aki a saját erejéből megteremtett eszközeivel vállalkozást indít, majd nem nyereséges (magyarul döglődik, vergődik de minden kitalált fizetnivalót fizetnie kell, ha van bevétele ha nincs) azoknak akik nem a termelésben dolgoznak mindig jut nyereség !!!!!!!!!!!!!!!!!?????????????????????????”
  • 19. gerbera 2009. december 30. 19:47
    „15. hozzászólás Titanilla 2009.12.30. 18:32.. Ne gúnyolódj ,bizony az elvtársaid miatt te is fogsz koplalni, ,beígért kánaán csak a szocik módszere, ,lehet hogy nem tetszik neked dolgozni,dolgozni nem szeretsz ,de megfogod szokni ,vagy éhen halsz ,túlélésért ,készülj a legrosszabbra, sült galambot először meg kell fognod ,ha megtudod, megtisztítani ,és azután eheted meg.Vége lesz annak az időszaknak mikor hazug probagadandáért nagy fizetést zsebelsz be.”
  • 18. maci52 2009. december 30. 19:24
    „,,A pénzügyminiszter úr döntése alapján egyhavi mozgóbár kerül kifizetésre, differenciáltan. Ez a pénz már a számlákra került, karácsony előtt" - mondta el Sípos Jenő, a VPOP szóvivője.

    A VPOP munkatársai átlagosan nettó 107 ezer, az APEH-ben dolgozók pedig átlagosan nettó 120 ezer forintot kaptak. Az APEH szakszervezetének elnöke szerint ez az ország sikere.
    Szerző: RTL
    Pontosabban,mert ők kiváltságosak,magasabb rendűek,tiszta fajúak.”
  • 17. LukSzusz 2009. december 30. 19:03
    „Most hallom a TV-ben,az APEH korrupt népnyúzói,hogy ösztönözzék őket.1 havi bérüket kapták jutalmul!
    Rohadjon ki a szemük,akkor miért kapják a fizetésüket,erre van pénz,a beteg gyerekektől elvesszük,az öregeket hagyjuk éhen halni,megfagyni,legyen mindnek qrva a felesége,impotens a párja.”
  • 16. xene@freemail.hu 2009. december 30. 18:46
    „Közben az APEH-dolgozók kiharcolták az év végére ígért prémcsit (hogy ösztönözzék őket)......másoktól meg már a Cafeteria-rendszert is elvonták...

    Az orvost, pedagógust egyéb szegény állami dolgozót nem kell ösztönözni, mert annak ugye a bőre alatt is pénz van????”
  • 15. Titanilla 2009. december 30. 18:32
    „Én azt hallottam, hogy jövőre a nyugdijakat befagyasztják. Nem hallot valaki arról, hogy a100 millás végkielégitéseket is befagysztják e? És börtönlakó polg. mester fizuját? Mindig a csóró rétegeken kezdik a megszoritást. Azt hiszem dönteni kell, hogy eszünk vagy rezsit fizetünk. De ugye ez csak áprilisig tart, aztán jön a kánaán. De jó is lesz nekünk. Addig már sirva is kibirjuk./ már aki nem hal éhen/ Itt lesz ám a Kánaán!"Ha majd a bőség kosarából mindenki egyránt vehet" Ha-ha-ha!”
  • 14. stoneangel 2009. december 30. 17:39
    „a noverem nem konyhalany, mint emlitettem etterme van hamburgban. es foglalkoztat konyhalanyt. az informacioim nem felmeresek es statisztikak adatai, hanem a valos eletbol szarmaznak, kedves okos baratom. azonkivul nem szorul segelyre, sokat dolgozik, es sokat keres. Akarcsak jomagam, nekem is van egy ettermem , a kanada-allamok hatar mellett elhuzo autopalya szelen.”
  • 13. Mignon 2009. december 30. 16:39
    „Akit erdekel a keresetek Nemetorszagban:

    Google> "Gehaltsvergleich.com"
    ("Jövedelem-összehasonlito")
    Ott a lista mind a 16 nemet szövetsegi allamnak, ABC sorrendben a foglalkozasok.
    Ha egy bizonyos foglalkozast keresel, azt jo tudni nemetül!

    Ez a tablazat a különbözö nemet tartomanyok közötti fizetesi különbseget tükrözi,
    de erdekes lehet Magyarorszagrol is olvasni...!

    :):)”
  • 12. micsibucsi 2009. december 30. 16:31
    „8. hozzászólás stoneangel
    Szólj a nővérednek jöjjön haza itt majd kaphat segélyt is!

    Dolgozók átlagfizetése a Németeknél
    A fizetési felméréseket készítő Personalmarkt 135 ezer dolgozó kereseti adatai alapján készült felmérése .
    Évi 13,5 millió az informatikusnak
    Titkárnői pozícióban a legjobban Frankfurtban lehet keresni (35 585 euró/év - 8,9 millió forint), a legrosszabbul Schwerinben (22 617 euró - 5,65 millió forint). Ezzel a frankfurti titkárnő többet vihet haza, mint egy schwerini szoftverfejlesztő (34 290 euró - 8,57 millió forint). A keletnémet IT-s frankfurti kollégája több mint 40 százalékkal kap többet (53 949 euró - 13,48 millió forint).”
  • 11. PipiczGabor 2009. december 30. 16:28
    „Az összes politikusnak a minibálbért adnám egy évig, mert megérdemlik.Aztán lehet nem hoznának népnyuzó törvényeket és nem szolgálnák ki a külföldi tőkét.Értendő ez a mostani "bal" oldalon dözsölő elitre és a szépreményü jobbos, uj koncokra váró, nagytudásu polgárokra is..Ötszáz év óta minden hatalom a nép nevében, de nem a népért igért szebb jövőt, a ritka kivételt képező becsületes politikusokat nem akarván ezzel megbántani.”
  • 10. dark79 2009. december 30. 16:14
    „Mi lenne ha a politikusok is annyit keresnének mint én?Légyszi csak egy honapig ugysem huznák 3 napnál tovább ebböl a pénzböl.”
  • 9. Celtis 2009. december 30. 16:08
    „Mindent összevetve, ma megtudhattuk, hogy az újságírók nem csak sok a fizujuk, de még emelkedik is nekik. Örüljünk ennek együtt! :D”
  • 8. stoneangel 2009. december 30. 15:55
    „ha valaki amerikaban 3000 dollart keres, az bizony jol keres, es tuti hogy szakkepzett. altalaban 10 dollar orabertol kezdodik a berezes, de a gyorsetteremlancokban dolgozok sokszor csak 9 dollart kapnak orankent. es a munkahet 40 ora.
    Nemetorszagban (noveremnek ott van etterme) ha az altalad emlitett penznek a felet megkeresi egy konyhalany,akkor az nagyon fog ragaszkodni a munkahelyehez. Az unokahugom fiuja most lett mesterszakacs nemregen, es egy nagy szalloda konyhajaban ugyeskedik, na o keres 3000 euro korul havonta.”
  • 7. Mike3 2009. december 30. 15:55
    „Tényleg? Én szolgáltatónál dolgozom és .... be is jelentették, hogy nem lesz SEMMI. 5%-al egyébként is mehetnének a csába, hiszen az egy átlagos fizetésnél pár fillér. Persze egy több milliósnál nem...”
  • 6. micsibucsi 2009. december 30. 14:22
    „Ott a konyhalánynak van ennyi!”
  • 5. flexsnake 2009. december 30. 13:12
    „4. 3000euro? :D a mesében? :D”
  • 4. micsibucsi 2009. december 30. 12:08
    „Nem mindegy? Ugyanis ha Amerikában keresel 3000 dolcsit, de te megélsz 2000 dolcsiból akkor senki nem foglalkozik azzal, hogy a maradékkal mit csinálsz. Ugyanez van mondjuk egy Németnél, keres 3000 Eurót de ő neki is elég 1500 a megélhetésre, kit érdekel hogy a többivel mit kezd. Nálunk keresel mondjuk 120 ezret és a megélhetésedhez kell alapjáraton is 300 ezer akkor nálunk kit érdekel hogy honnan veszed a többit.”
  • 3. gerbera 2009. december 30. 11:15
    „"A kormány 2010-re már csak 3,9 százalékos inflációval számol. Ha ez megvalósul,"

    Ott van az átverő HA,közgazdászok 7%-s gazdaság csökkenésről beszélnek ,jó ha a szerkesztők és más hírmondók meghallgatják CSATH MAGDOLNÁT, milyen gazdasági növekedés az mikor a melósnak 2000 ft béremelést adnak ,közben januártól óriási áremelkedések várható,legelőször a benzin áremelés begyűrűzik minden árúba.Emellett minden közszolgáltató emeli a szolgáltatást .Mese az egész cikk ,de az is lehet nem rólunk szól ez a jó lét, hanem a polgármesterekről- képviselőkről-kormányról és köreiről,haverjaikról.Na azoknak van mit tejbe aprítani.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Sajó mentén

A Sajón folytatódott az ütemes apadás, ennek köszönhetően szerda reggel megszüntették az… Tovább olvasom