Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

MSZP: tovább mállik a gránitszilárdságú Fidesz-alaptörvény

A kormány "makacssága miatt ismét lejáratták Magyarországot Nyugat-Európában" - fogalmazott Bárándy Gergely.
Az MSZP szerint az alaptörvény ötödik módosításának elkészítésével a kormány elismeri, hogy "tovább mállik a gránitszilárdságú Fidesz-alaptörvény" - fogalmazott Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

Az MSZP ugyanakkor üdvözli - folytatta az ellenzéki politikus -, hogy a kormány, miután "elment a falig és azon nagyot koppant, visszavonta két súlyosan antidemokratikus rendelkezését".

Bárándy Gergely szerint az egyik ilyen szabály, hogy "politikai érintettségű ügyeket tetszőleges helyekre helyezhet át a miniszterelnök családi barátja, az Országos Bírósági Hivatal elnöke". A másik pedig az, hogy ha a kormány hibái miatt elmarasztalják az országot, akkor az emberektől szedjék be a büntetéseket - mondta.

Bárándy Gergely sajnálatát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy ezeket a lépéseket nem az ellenzéki pártok, a magyar szakemberek, a civil szervezetek, vagy az Alkotmánybíróság véleményére alapozva tette meg a kormány két évvel ezelőtt, hanem megvárták azt, amíg nemzetközi szervezetek marasztalják el Magyarországot. A kormány "makacssága miatt ismét lejáratták Magyarországot Nyugat-Európában" - fogalmazott.

A szocialista képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a kormány "körömszakadtáig ragaszkodik" ahhoz, hogy kitiltsa a kampányt azokból a médiumokból, amelyeket nem ő ural. Az MSZP szerint ez azt bizonyítja, hogy a Fidesz pártszempontok alapján kívánja szabályozni a választási eljárást - mondta.

Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdán jelentette be, hogy a kormány pénteken beterjeszti az Országgyűlésnek az alaptörvény ötödik módosítását, amelyről várhatóan ősszel szavaz majd a Ház. Az alkotmánymódosítás reagálás a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság bírálataira, valamint az Orbán Viktor miniszterelnök és Paczolay Péter alkotmánybírósági (Ab) elnök közötti megbeszélés eredménye - mondta a politikus, emlékeztetve arra, hogy az Európai Bizottság három témakörben fogalmazott meg úgynevezett adminisztratív leveleket a magyar kormánynak, kérve az alaptörvény módosítását.

Az ötödik módosítás részeként törlik a bírósági döntések miatti adókivetés lehetőségét az alaptörvényből, valamint a kormánypártok lemondanak a bíróságok közötti ügyáthelyezés átmenetinek szánt lehetőségéről is - mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: az Európai Bizottság a kampányszabályozással kapcsolatban is változtatást kért, de a kormányoldal úgy döntött, nem veszik ki a politikai hirdetéseket érintő korlátozások alól az európai parlamenti választási kampányokat.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. történész 2013. június 13. 17:36
    „Ez a kormány még sokáig fog uralkodni ,hogy miért hát az ellenzék nyílt behódolása miatt.de ha véletlenül nem igaz,hogy tehetetlenek akkor balfékek...szó szerint..finoman”
  • 20. X_Y 2013. június 13. 15:52
    „16.DobóI 2013.06.13. 10:19

    Nem kel addig várni, Dobó elvtárs, már leomlott..”
  • 19. achilleus 2013. június 13. 13:24
    „18. zsozso64 2013.06.13. 11:54
    "Kérlek tárd a nyilvánosság elé hogyan kellett volna a Bárándy klán legfiatalabb tagjának részt venni a Tákolmány szövegezésben?"
    Így kedves. Íme a gyűlöletbeszéd körüli hajcihő egy aspektusa:
    Akart ő már alkotmányt "toldozni-foldozni"!:
    http://tasz.hu/politikai-szabadsagjogok/valasz-barandy-gergely-orszaggyulesi-kepviselonek
    Na és akkor nem nagyon zavarták az emberi jogok, a szólásszabadság, és egyéb "idejétmúlt bárgyúságok":
    http://tasz.hu/files/tasz/imce/barandy.PDF
    - Megjegyzem az egyik leghangosabb ebben a témában is az ifjú Bárándy, csak éppen most feltűnt neki az, amiről annak idején tudomást sem akart venni.”
  • 18. zsozso64 2013. június 13. 11:54
    „Kedves 4. Figyelő !
    Igazán irigylésre méltóak bennfentes információid ! Kérlek tárd a nyilvánosság elé hogyan kellett volna a Bárándy klán legfiatalabb tagjának részt venni a Tákolmány szövegezésben? Lehet hogy együtt vonatozhatott volna a nagy alkotóval?
    Vagy kölcsön adhatta volna (családja kedvező anyagi helyzetét kihasználva) saját laptopját? Vagy csak beszállhatott volna a vonatjegybe?”
  • 17. szabójóska 2013. június 13. 10:48
    „Furcsának tartom, hogy a DM üde hírekkel lepi meg az olvasóit, ha úgy érzi a balnak magát nevező oldal nem csinál semmit. Tudom,hogy ez zsigerből,meg a torony alól jön.Csak hát nagyon idejét múlt dolog már a folyamatos uszultság.Nézzék meg hova jutottak.Akkor inkább legyen minden nap szivárvány a szerkesztőség felett. Glóriaként. Kijár nekik.De ezzel nem azt kívánom mondani, hogy a többi szegedi társulattól el vagyok ragadtatva.Nagyon silány politizálás van a városban.”
  • 16. DobóI 2013. június 13. 10:19
    „Korai az örvendezés árulkodós mszp, nem fogjátok ti azt a hatalomban ünnepelni, hogy leomoljon..
    A Bárándy maffia ügyvéd család korcs utódja ne örvendezzen túl korán!”
  • 15. achilleus 2013. június 13. 08:55
    „13. balihoho 2013.06.13. 05:49
    Nem titkol senki semmit. Főleg, ha nem is igaz, vagy nem úgy igaz:
    http://www.origo.hu/itthon/20130609-szemtanuval-cafolja-a-balog-zoltan-elleni-tojasdobalast-az-emmi.html
    - Ami igaz - folytatja levelét Oplatka - hogy az egyetem előtt 20-30 diák, aki az erősen baloldali, úgynevezett ,,kritikus politika/ Zürichi Egyetem" csoportuláshoz tartozik, a minisztert megkísérelte megdobálni, mire a rendőrség közbeavatkozott. Nem igaz viszont, hogy az előadást bárki megzavarta volna. Az egyórás előadás s azt ezt követő vita mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt a legnagyobb rendben, minden incidens nélkül zajlott le. Az MTI tudósítójának megállapítása, hogy a közönség az előadást er?s tapssal jutalmazta, megfelel a valóságnak. A vitában egyetlen kritikus kérdés hangzott el egy diák részéről, aki ,,fasizmust" emlegetett. Balog erre minden indulat nélkül azt a választ adta, hogy (...) vKlinghammer István azt kérdezte, vállalom-e ezeket az állításokat nevemmel. Igen, vállalom, jelen voltam, és rajtam kívül Zürichben az el?adás egész hallgatósága - mint említettem: 150-200 ember - tanusííhatja ugyanezt." - zárta levelét a professzor, amelyet az Emmi sajtóosztálya továbbított - mintegy cáfolatként - a szerkesztőségeknek."
    - nem engem tettek lóvá balinhoho, hanem téged. De hirdesd csak nyugodtan, mekkora balek vagy.”
  • 14. X_Y 2013. június 13. 07:36
    „" a gránitszilárdságú Fidesz-alaptörvény" maximum homokkő, de leginkább egy lösz, benne sok-sok guanóval...”
  • 13. balihoho 2013. június 13. 05:49
    „A kormánypárti közmédia, még azt is diszkréten el hallgatta, hogy az egyik, külföldön korteskedő, öntömjénező minisztert, tojászáporral fogadták. Ami pedig a vitatott különadót illeti, mindnyájan fizethetünk, ha tetszik, ha nem, ha valamelyik politikusunk hülyesége miatt, kár éri az országot. de nem az a politikus fog ám fizetni, hanem mi! Politikusunk meg jót röhög a markába, mert neki ebből semmi kára nem származik. Itt többek között, erről van szó.”
  • 12. studyfy 2013. június 12. 20:31
    „achilleus, a Fidesztől nem esik távol, hogy olyan törvényeket hozzon ami a világon még sehol nem volt. Ez nem indok.”
  • 11. achilleus 2013. június 12. 18:42
    „8. studyfy 2013.06.12. 18:16
    Teljesen jogos elvárás lenne, de sajnos erre sem az elmúlt 3, sem 10, sem 23, de talán 1000 évben sem volt példa sehol a világon.”
  • 10. achilleus 2013. június 12. 18:37
    „"tovább mállik a gránitszilárdságú Fidesz-alaptörvény"
    - nem mállik, ugyanis az ügyáthelyezés a negyedik módosításban szerepelt, azaz a módosítás megszüntetése az eredeti alaptörvényi állapotot állította vissza: "A parlament márciusban foglalta az alaptörvénybe, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke meghatározott ügyek tárgyalására az általános illetékességű bíróságtól eltérő, azonos hatáskörű bíróságot jelölhet ki."
    - ugyanez vonatkozik az EU büntetések esetén alkalmazható különadók alkotmányba foglalására is. Legfeljebb egy korábbi módosítás által került az alaptörvénybe, például a következő mondatot 2011. november 21-én hozta az egyik portál: "A kormány alkotmánymódosítási javaslatot nyújtott be, amely szerint ha az EU vagy az Alkotmánybíróság jogellenesnek ítél egy törvényt, és emiatt az államnak bármit is fizetni kell, akkor ennek érdekében különadókat vethet ki. "
    - azaz bármennyire mállásról is beszél a szocialista ügyvéd, a korábbi módosítások törlése az eredetihez közelebbihez álló állapotokat eredményeznek. Szó sincs tehát "mállásról", csak arról, hogy a hirtelen felindulásból az eredeti alaptörvénybe - véleményem szerint is teljesen értelmetlenül és fölöslegesen - berakott sallangokat kiszedik.
    - Azon meg majd "jókat derülünk", ha többszörös rablógyilkosokat helyeznek házi őrizetbe, mert 4 év alatt nem sikerül elsőfokon sem ítéletet hozni, vagy 10 ezer eurós bírságokat kell fizetni egy előzetesbe került politikusnak, mert nem találja eléggé komfortosnak a hosszúra nyúlt előzetese alatt neki biztosított kényszerszállást és Strassburg hamarabb hoz ítéletet ebben, mint a magyar bíróság az ő ügyében.”
  • 9. Légiós 2013. június 12. 18:32
    „sajnos a hazám is lassan kezd málani ettől a sok kullancstol... hánynom kell tölletek hazaárulók”
  • 8. studyfy 2013. június 12. 18:16
    „achilleus,
    "- csak kérdem, ezeket a büntetéseket fizette valaha is mással bármely kormány, mint az "emberekkel?"
    A Kormány pontosan megfogalmazhatta volna, hogy az ilyen büntetéseket a továbbiakban mindig a kifogásolt törvényt megszavazó parlamenti képviselők fizessék meg. Mindjárt reálisabbak lennének a törvények! Mit szólsz hozzá?”
  • 7. studyfy 2013. június 12. 18:10
    „Figyelő, ha ismered a Cause and Effect Analysis-t, akkor tudnod kell, hogy mindig az okozatból kell kiindulni. Ebben az esetben pedig az okozat az Alaptörvény. A többi az mellébeszélés.”
  • 6. roxper 2013. június 12. 17:55
    „4.
    Legalább lenne bizonyítékod a lent leírt baromságokra, de csak blöffölsz, nem kell itt semmilyen politikusnak feljelentgetnie az antidemokratikus kormányod, nem beszélve erről a brutál gyenge, pár nap alatt szájer tabletjén összeollózott tákolmányról... Külföldön a vak is látja, hogy mi megy itt, mi történik a magyar médiában, meghamisítják az áderes, balogos híreket, elhallgatják vitézi prémiumát, politikában, közéletben, alkotmánybíróságon, a bíróságon, stb...”
  • 5. achilleus 2013. június 12. 17:43
    „"A másik pedig az, hogy ha a kormány hibái miatt elmarasztalják az országot, akkor az emberektől szedjék be a büntetéseket - mondta."
    - csak kérdem, ezeket a büntetéseket fizette valaha is mással bármely kormány, mint az "emberekkel"? (Lehetne még különféle cégekkel vagy hitelből, de előbbi esetben épp a szocik állítják, hogy úgyis azt úgyis az " emberekkel" fizettetik meg /ld. rezsicsökkentéshez kapcsolódó ellenzéki propaganda/, míg a második esetben előbb-utóbb szintén az emberek fizetik meg, csak éppen kamatostul.).Tudtommal az egyik legjelentősebb kiszabott uniós bírság épp Draskovics Tibor áfavisszatartós akciója miatt sújtotta Magyarországot, de már az új Orbán-kormány idején. Azt vajon ki fizette meg?”
  • 4. Figyelő 2013. június 12. 17:31
    „Az a Bárándy - a Bárándy klán legfiatalabb tagja - kiabál akinek a pártja szokta hazánkat feljelentgetni!
    Szinte hetente rohangálnak Brüsszelbe az ideológiai haverjaikhoz hazánkat lejárató, feljelentő leveleikkel!
    Ez az egyik!
    A másik, az a dolog, hogy amikor volt a jelenlegi alkotmány vagy alaptörvény parlamenti vitája akkor az MSZP és újdonsült haverjuk, az L.M.P tüntetőleg, állandó jelleggel kivonult az ülésteremből!
    A harmadik dolog, az országban a FIDESZ - n túl bárki írhatott, fogalmazhatott volna meg új alkotmányt, alaptörvényt az, az MSZP - k úgysem felelt volna meg, mert számukra csak a sztálini ideológián nyugvó alkotmány az elfogadható!
    nekik az az alaptörvény a jó, amely rögzíti a pártjuk hatalmát, amit ők másként fogalmaznak, népuralomnak neveznek, de az 1990 - ig eltelt évek alatt - sajnos - meglehetett tapasztalni, hogy mit jelentett az MSZP és jogelőd pártjaik uralma alatt tomboló "népuralom", ami nem más volt mint az állampárti hatalom, a pártállami diktatúra!
    A legvégére, de ezt nem mondta el a Bárándy klán ifjú tagja, hogy őket, de személy szerint őt is felkérték az alkotmányozásban, az új alkotmány megszövegezésébe való részvételre, de ő és pártja mereven elutasította a részvételt!”
  • 3. roxper 2013. június 12. 17:13
    „Még csak az ötödik módosítás, bele kellene húzniuk, túl sok minden van még ami nem elég antidemokratikus! :DDDD
    Remélem jövő tavasszal a savazólapon is csak egy párt neve szerepel majd, garantált lesz a siker és az ország még jobban fog teljesíteni...”
  • 2. spiler 2013. június 12. 17:01
    „a teljes és valós infókat a fidesz média nem adja ki,,,,minden adón kivéve atv-én csak a hazugság ömlik”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együtt-PM: a helyi termelők lássák el gyümölccsel az iskolákat!

Szabó Rebeka teljesen irreálisnak nevezte, hogy a régebben alapított cégek csak akkor pályázhatnak,… Tovább olvasom