Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Nagy Kálmán ugyanazt akarta, mint 10 évvel később az 56-osok

Hatvan éve hét év kényszermunkára ítélték a szegedi Nagy Kálmánt, aki a vád szerint társaival a demokratikus államrend megdöntésére készült. Céljuk tulajdonképpen ugyanaz volt, mint tíz évvel később az 56-osoknak, ám az akkor harmincéves férfi nem csatlakozott a felkelőkhöz, a forradalmat a járdáról nézte.
– A korabeli sajtó „köztársaság ellen szervezkedő fasiszta diákoknak" nevezte önöket. Húszuk ellen indult eljárás, végül „csak" tizenhatukat ítélték el „a demokratikus államrend és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló bűntett" miatt. Kérem, árulja el, hogy mit csináltak?
– Természetesen erről is szívesen beszélek, de előtte muszáj elmondanom, hogy mi semmilyen államrendet nem akartunk megdönteni, pláne nem a köztársaságot. Célunk, szándékunk a kommunista hatalomátvétel és az ország szovjet megszállásának megakadályozása volt. Korábban a német megszállással sem értettünk egyet, elítéltük. Mi azt szerettük volna, ha a két világháborúból is vesztesen kikerülő, ezer sebből vérző Magyarország független állam marad. Főleg szűkebb környezetünkben és kisebb gyűléseken beszélgettünk erről.

– Nem voltak túl naivak? Kéttucatnyian akartak szembeszállni a hatalom egy részét már megkaparintó magyarországi kommunistákkal és a Szovjetunióval?
– Jól mondja, naivak voltunk! Azt hittük, hogy a kommunisták még nagyon kevesen vannak, és nem „láttuk" a mögöttük álló, őket mindenben támogató Szovjetuniót a hatalmas hadseregével. Még a kommunista pártba is beléptünk, hogy közvetlenül jussunk hozzá információkhoz.

– Mégis viszonylag elég hamar lebuktak. Egyik társával a legsúlyosabb büntetést kapta, a népbíróság mindkettőjüket határozatlan idejű, de legkevesebb hét-hét év kényszermunkára ítélte.
– Engem az iskolából vittek el. A politikai osztály (a későbbi ÁVH) nyomozói hallgattak ki. Mindent megtehettek, korlátlan hatalmuk volt. Nem válogattak az eszközökben, egyszerre öten-hatan ütöttek, vertek, kínoztak. Brutálisan bántak velem, és, mint kiderült, a többiekkel is. Aludni sem engedtek. Még most is beleborzongok. Ráadásul enni is alig adtak, folyton éheztem. Már tél volt, fáztam is, de ruhát vagy takarót sem kaptam. Céljuk az volt, hogy beismerő vallomást tegyek az államrend elleni összeesküvésünkről. Akkor, csak ott a cellámban jöttem rá, hogy a helyzetem nagyon komoly. Még Péter Gábor is kihallgatott. Vele együtt hét ávós tiszt állt, illetve ült velem, a húszéves diákkal szemben, mögöttem három bőrkabátos nyomozó állt. Még mindig emlékszem a retteget Péter Gábor szavaira. Azt mondta: „Mit csináltál te szerencsétlen!? Tönkretetted az egész életedet!" Egy idő után megváltozott a hangja, fenyegetőzött, majd intett, vezessenek el.

– Ha két-három évvel később buknak le, akkor valószínűleg nem úszta volna meg ennyivel az „összeesküvést", felakasztották volna. Gondolt erre?
– Hogyne. Az ötvenes években és '56 után ennél kevesebbért is akasztottak.

– Mit csinált 1956-ban?
– Mindenütt ott voltam, de csak a járdáról néztem a forradalmat. Hívtak, megfordultam a városházán, az egyetemnél, de nem csatlakoztam hozzájuk. Tudtam, hogy a forradalom kudarcra van ítélve, én erre már tíz ével korábban rájöttem, azóta semmi nem változott.

– Hol volt kényszermunkán?
– Az egészben az a vicc, hogy bár kényszermunkára ítéltek, nem dolgoztattak. Egyébként összesen kilenc börtönben „ültem". Másfél évig voltam Pesten a gyűjtőben, ahonnan jó volt elkerülni, mert ottlétem alatt 324 emberen hajtottak végre halálos ítéletet. Minden akasztást harangszó jelzett. Voltam Vácott, és Szegeden, a Csillag börtönben is. Azért említem ezt a kettőt, mert a váci volt a legjobb és a szegedi volt a legszörnyűbb. Végül 1952-ben a jászberényi börtönből feltételesen szabadultam, megbilincselve, ugyanis a büntetésem leteltekor egy ávós várt, valójában négy nap múlva engedtek el.

– Kikkel „ült" együtt?
– Mikor kikkel. Volt, amikor köztörvényes bűnözőkkel, gyilkosokkal, köztük például Hekus Döncivel, és persze politikai elítéltekkel is. Együtt raboskodtam a Horthy-kormány több miniszterével és számtalan tábornokával, a nyilas párt egyik alapítójával, sőt nyilas katonatisztekkel is. A horthysta politikusok és a tábornokok ismét „lejátszották" a második világháborút, a kudarcért egymást okolták.

– Mikor „szabadult meg" a múltjától?
– 1966-tól már sehol sem kellett közölnöm, hogy elítéltek, persze a személyi kartonomról nem került le. 1990-ben rehabilitáltak, a bíróság semmisnek mondta ki az ellenem hozott ítéleteket.

– Kapott valamilyen elismerést, kitüntetést, kárpótlást a börtönévekért és az utána eltelt időért?
– A 66 hónap börtönért 737 ezer forint névértékű kárpótlási jegyet kaptam, később emléklapot is adtak. Kitüntetést nem. Nem vagyok és soha nem is voltam egyik pártnak sem a tagja, a Pofoszt is otthagytam.

– A köztörvényes bűncselekménnyel, akár rablógyilkossággal „ártatlanul" gyanúsított és letartóztatott milliókat vág zsebre az államtól kártalanítás címén. Ilyenkor mire gondol?
– Ilyen a világ.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerethető otthont keres a világban a magyar–kubai család

Két országban kereste, egyikben sem sikerült eddig megtalálni a boldogságot annak a fiatal… Tovább olvasom