Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Nincs több extra kedvezmény a multiknak

Szakít a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Becsey Zsolt, a tárca külgazdasági ügyekért felelős államtitkára.
A napilap cikke ismerteti, hogy az új befektetési szerződésekben már olyan korrekt, mindkét félnek előnyös feltételeket garantálnak, amelyek a multik esetében a korábbiakhoz képest csökkentik az állami támogatások arányát. Az elv egyszerű: csak az a multi kaphat támogatást, amelyik garantálja a magyar beszállítók alkalmazását, s annál többet, minél több hazai vállalkozást tud bevonni a termelésbe. Egy munkahelyre azonban így sem áldozna ötmillió forintnál nagyobb összeget az állam, s a támogatásnak öt év alatt meg kell térülnie.

A korábban megkötött gyanús megállapodásokkal kapcsolatban Becsey elmondta: jelenleg kilenc szerződést vizsgálnak, és összesen másfél milliárd forintot már vissza is fizettettek a kedvezményezettekkel, ennek ellenére egyik fél sem vonult ki az országból - írja a Magyar Nemzet.

Az új befektetésekkel kapcsolatban az államtitkár leszögezte: idén már több mint 26 projekt vonatkozásában folytatnak előrehaladott tárgyalásokat, ezek révén még a legborúlátóbb esetben is legalább ötezer új munkahely jön létre - olvasható a napilapban.

Olvasóink írták

  • 3. jozko 2011. február 08. 16:40
    „Ha a multik /termelők, szolgáltatók, kereskedők/ edvezményeit az állam -ha kis mértékben is-csökkenti, ők az áraik korrigálásával /átrendezésével, emelésével/ próbálják a tervezett forgalmukat, nyereségüket tartani.
    Erre mozdulhatnak rá a magyar piac részvevői!

    Persze, nem úgy, hogy a kezük rögtön görcsöt kap, de ha a multi kénytelen árat emelni vagy helyzeti előnyt veszít a piacon-az emelkedő árral esetleg a drágábban megtermelt Kevébé támogatott/ hazai szereplők is versenyképesek
    lehetnek!
    Kérdezhetitek, miért jó az a magyarnak, ha így felfelé mozdul el az ár?
    Azért, mert azt az árut magyar termelő termeli, magyar munkaerővel-akit a piacképes eledási árral számolva meg is tudnak fizetni-így nő a vásárlóerő!

    Kis lépésenként így lehet tért nyerni, ehhez persze rugalmasság, vállalkozó szellem és gyors döntési képesség szükséges!
    Ha ez nincs-nincs miről beszélnünk!
    Viszont ha a magyar piac nem reagál-a külföldi tőke gyorsan kompenzál-és tényleg örök vesztesek maradunk!
    Az élet kínálta kis lehetőségeket is ki kell használni!”
  • 2. macs 2011. február 08. 14:40
    „szentmiki,
    a multi nem egyenlő Tesco. Multi a Mercedes is.”
  • 1. szentmiki 2011. február 08. 07:47
    „eddig fizettünk, hogy legyen hol elkölteni a pénzünket, elftársak ez nagy biznisz volt...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koltay: egyetlen párt sem uralhatja a médiát

Egyetlen párt, így a Fidesz sem tudja uralni a médiát - jelentette ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja egy pódiumbeszélgetésen. Tovább olvasom