Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Nyilvános 122 kórház több mint háromszáz mutatója

Nyilvánosságra hozta hétfőn az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) azokat a kérdőíveket, amelyek alapján a betegek eldönthetik, melyik intézményt választják.
Nyilvánosságra hozta hétfőn az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) azokat a kérdőíveket, amelyek alapján a betegek eldönthetik, melyik intézményt választják - jelentette be az EBF elnöke. Kovácsy Zsombor elmondta: a 314 mutató alapján kitöltött kérdőívek segíthetnek a kórházi vezetőknek és az egészségpolitikának is átlátni a fekvőbeteg-ellátás jelenlegi helyzetét. A válaszokból kiderül egyebek mellett, hány műhiba per indult az adott intézmény ellen, a kórtermek hány százalékában van légkondicionáló, és hol nem lehet még mindig többféle menüből választani ebédet. A kérdőíveket 155 kórháznak küldték el, ebből 122 intézmény válaszolta meg a kérdéseket.

A kórházaktól például választ kértek arra, hogy ha működik az intézményben szülészet-nőgyógyászat, a szülésekre mennyi orvos jut. A válaszokból kiderült, hogy míg például Kecskeméten egy év alatt 6 orvos vezetett le 1100 szülést, addig Debrecenben 1300-at 29 orvos. Az adatokból többek között az is kiszámítható, hogy egy kórteremre átlagosan 3,6 ágy jut, 7-8 kórházi ágyra jut egy fürdőszoba és a kórházi extra hotelszolgáltatásként igénybevehető egyágyas szoba átlagára 7300 forint/éjszaka.

Szintén érdekesség, hogy a kórtermek 8 százaléka már légkondicionált és szintén 8 százalékánál több mint 2 menüből választhatnak ebédet a betegek. Az adatokból azonban az is kiderül, hogy az intézmények 10 százalékának még most sincs internetes honlapja és a jogszabályok ellenére a kórházak 13 százaléka csak 1 menüt tud ajánlani a betegeknek.

A válaszokból az is kiderül, hogy egy-egy kórház ellen hány műhiba per indult, és az is, ezekből hányat nyertek meg a felperesek, hányat a kórházak, mennyi zárult le megegyezéssel. Az EBF elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a mutatók között nem szerepel, hogy hányan hunytak el egy-egy kórházban, mivel a szakemberek szerint egy ilyen adat megtévesztő lehet.

Kovácsy Zsombor elmondta azt is, hogy a kórházaktól visszaküldött, és az EBF honlapján - www.ebf.hu - közzétett körülbelül 40 ezer adat elemzésére kérte a szakmai szervezeteket és az érdeklődőket. Egyúttal bejelentette, hogy a maga a felügyelet is belefog ebbe a munkába, amelyben segíteni fogja őket a szakma és a Kórházszövetség.

Az elnök azt is elmondta: Mivel a válaszok a kórházak önbevallásán alapulnak, szükség van arra, hogy felügyelet ellenőrizze, ezek az adatok mennyire fedik a valóságot. Ezért az EBF a közeljövőben célzott vizsgálatokat indít, és a betegeket is arra kérik, hogy jelezzék, igazak-e azok az állítások, amelyeket a kórházak magukról közzétettek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menesztették az SZDSZ-es minisztert - szakad a koalíció?

Gyurcsány Ferenc menesztette Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Szerkesztőségünknek nyilatkozó elemzők szerint komoly esélye van a kormánykoalíció szakadásának. Tovább olvasom