Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Olajfolt miatt ütközhetett össze több autó Nagykanizsán

Nagykanizsa - Vélhetően egy olajfolt miatt több gépkocsi is összeütközött, az egyik a járdán át az út menti ház falának is nekicsúszott hétfő délután Nagykanizsa belvárosában - értesült a helyszínen az MTI.
A járművekben ülők közül senki sem sérült meg; a baleset idején a járdán nem volt gyalogos.

A baleset után a műszaki mentés és az út megtisztításának idejére, csaknem két órára lezárták a Csengery utca Fő út és Zrínyi utca közötti szakaszát.

Feltételezések szerint egy autó kiesett olajszűrője miatt kerülhetett olaj az úttestre, és több jármű is megcsúszott rajta.

Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére közölte: az utcában egy személyautó megállt, és maga elé engedett egy kisteherautót, amely az út melletti parkolósávból akart elindulni. Eközben egy a személygépkocsi mögött érkező autó nekicsúszott az álló járműnek, ezután a kisteherautónak és végül a házfalnak is.

A nagykanizsai rendőrkapitányságon vizsgálják a baleset körülményeit, "tekintettel az úttesten lévő ismeretlen eredetű olajfoltra is" - mondta a sajtóügyeletes.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázoltak egy gyalogost Zalában

Dobri - Halálra gázoltak egy gyalogost hétfő este a Zala megyei Dobri és Tormafölde közötti úton -… Tovább olvasom