Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

PDSZ: skandalum a pedagógusok óraszámának emelésére vonatkozó elképzelés

Skandalumnak nevezte a pedagógusok heti óraszámának 30 százalékos emelésére vonatkozó elképzelést Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke csütörtökön. A szakszervezeti vezető szerint a szándék megvalósulása több ezer pedagógus elbocsátásához vezethet.
Az érdekvédő azt mondta, hogy a javaslatot mindenféle egyeztetés nélkül fogalmazták meg a gazdasági tárcánál. Mendrey László emlékeztetett arra az egy évvel ezelőtt készült felmérésre, amely szerint a pedagógusok összterhelése heti 51 óra. A PDSZ elnöke elképzelhetetlennek nevezte, hogy ezt tovább növeljék.

Az emelés mellett ráadásul a pedagógusok fizetése változatlan maradna - folytatta, hozzátéve: több ezer, vagy akár tízezer pedagógus kerülhetne utcára. Mendrey László kitért arra is, hogy a közoktatási törvény általuk hivatalosan ismert utolsó változatában még 10 százalékos óraszámcsökkentés szerepelt.

A közoktatási törvény MTI birtokába került koncepciója szerint várhatóan április 20-án tárgyalja a kormány az anyagot. A 110 oldalas dokumentum szerint több kérdésben a kormány fog dönteni: a Nemzetgazdasági Minisztérium(NGM) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) ugyanis eltérő állásponton van. Ezek közé tartozik a pedagógusok kötelező óraszáma is.

A gazdasági tárca szerint a pedagógusok kötelező óraszámát átlagosan heti kötelező 28 órára szükséges emelni. Ezen belül iskolafokozatonként, az egyes pedagógus munkakörökre lényegesen differenciáltan is megállapíthatóak az óraszámok.

A Nefmi szerint az előző két kormányzati ciklusban kétszer történt burkolt bérelvonás a kötelező óraszám emelésével, ezért a 170 ezres pedagógustársadalom a kormánytól óraszámcsökkentést vár.

Ha a pedagógus-életpályamodell bevezetése legalább fokozatosan megindul, azzal szoros párhuzamban minimális (10 százalékos) emelést látnak lehetségesnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Medián: a Fidesz és Orbán népszerűsége is csökkent

A Fidesz támogatottsága a szavazókorú népességben 5 százalékponttal csökkent a Medián áprilisi… Tovább olvasom