Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

PM: szegények tömegei maradhatnak támogatás nélkül

Az ellenzéki párt az elszegényedés visszafordításáért újragondolná a segélyezés rendszerét.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint szegény emberek tömegei maradhatnak ellátatlanul, miután a kormány az önkormányzatokra bízta a szociális támogatások forrásának előteremtését.

Erről Mach Péter és Erőss Gábor, az ellenzéki párt elnökségi tagjai beszéltek pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon.

Az önkormányzatok januárban és februárban "fejvesztve próbálják megoldani", hogy biztosítsák a "nyakukba szakadt" szociális támogatásokat - mondta Mach Péter. Hozzátette: néhány önkormányzat csak rossz döntéssel tudja majd megoldani ezt a helyzetet, hiszen vagy az adókat emelik, vagy ellátatlanul hagyják a rászorulókat.

Erőss Gábor kiemelte, mindez belső migrációs folyamatokat is elindíthat, vagyis a szegények olyan településekre költözhetnek, ahol több támogatásban részesülhetnek.

A PM az elszegényedés visszafordításáért újragondolná a segélyezés rendszerét - mondta az ellenzéki párt politikusa, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiszámítható támogatások nagy segítséget jelenthetnek az állástalan szegényeknek a munkakeresésben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késelésbe torkollot a szilveszteri mulatozás

A 19 éves gyanúsított összeszólalkozott a szomszédban bulizó társaság egyik tagjával. Tovább olvasom