Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Sas Tamás új filmje

Születőben a magyar pszicho-triller. Ennek a műfajnak ígéretes új darabja Sas Tamás hátborzongató opusza, az idei szemle minden bizonnyal nagy meglepetésfilmje, a Szerelemmel sújtva.
A 24 éves Éva a tipikus női sorsbetegségben szenved: évek óta házas férfivel folytat viszonyt, arra várva, hogy az imádott férfi lapátra tegye nejét, és végre elfoglalhassa helyét a hitvesi poszton. A férfi pedig egyre csak ígérget, eltelik nyolc év, és Éva még mindig egyedül él, az igazira várva. A csaló férfihoz való ragaszkodása szinte már érthetetlen, és a helyzetet bonyolítja, hogy a szerető nem más, mint a nevelőapa...

Sas Tamás operatőrként évtizedek óta a pályán van, és rendezői debütálása (Presszó) több mint bíztatóra sikerült. Csakhogy a rögzített kameraállásból felvett kamaradrámát nem követték sem újszerű, sem formabontó filmek. Helyette előbb a Kalózok című Jazz+Az reklámfilmet készítette el (még ha utóbb ezt a mozit meg is tagadta a gyártóval való nézeteltérések miatt), majd a Rosszfiúk című szociodráma-féleséget, ami szintén hatalmas felsülés lett - gyártói és reklámozási hadakozásnak köszönhetően.

A kérdés ezek után az volt, hogy Sas ennyire balszerencsés, vagy egyszerűen képtelen érvényre juttatni rendezői elképzeléseit, esetleg csupán mindig az aktuális trendnek megfelelő mozit szeretne készíteni (sikertelenül)? A Szerelemtől sújtva nem visz közelebb a válaszhoz. Érdekes és remek kísérlet, ami nem forradalmasítja a szakmát (láttunk már ilyet), de kisebb hibáitól eltekintve teljes és egész.

Érdekes, merthogy Éván kívül nincsenek szereplői, azaz vannak, csak éppen nem látjuk őket. Ott vannak az ajtó mögött, a telefonban, az ágyban, a fürdőszobában, néha a képen is (csak éppen a kamerabeállításnak köszönhetően mindig "kimaradnak"). Nehéz játék ez, mert tulajdonképpen a főszereplő játékán, a történeten és a filmezésen áll, vagy bukik minden, azaz vagy teljes unalomba és érdektelenségbe zuhan a film, vagy olyan feszültséget teremt, ami végig fenntartja a néző érdeklődését. A történet egyszerű, de a sajátos elbeszélés miatt van benne fantázia. A főszereplő Kovács Patrícia (Éva) természetes és hiteles, bár néha kissé nehézkesen mozog a mesterkélt szituációkban. Nyilván könnyebb dolga lenne, ha tényleg beszélne valaki az ajtó mögött, vagy a telefonban, de az utólagos hangkeverésből kiderül, gyakran egyedül kellett megbirkóznia a jelenettel. Mert sajnos a hangkeverés gyenge láncszeme az alkotásnak. Tibor, a szerető, úgy szól a telefonban, mint valami földöntúli, Isteni hang, ami lehet éppen tudatos (a férfi elidegenítése a nő világától, amellyel kifejezik, hogy egészen más világban, elérhetetlen távolságban van), csak éppen idegesítő, és főleg a fürdőszobás részeknél egyszerűen hiteltelen. Semmi átélés nincs a hangban (pedig Máté Gábor valószínűleg képes lenne rá). Hacser Józsa pedig néha olyan, mintha egy szilvásgombóc reklámból maradt volna a filmben. A színészek vagy nem tudták, hogy mi is a feladatuk a filmben, vagy egyszerűen félvállról vették munkájukat. Ez viszont egy olyan fontos mozzanat, ami nélkül nem teljes a hatás. Kár érte, mert ezt leszámítva majdnem minden a helyén van.

A lány egyre mélyebbre zuhan a magányban, a férfi megalázza, kihasználja és fokozatosan idegeníti el magától. Éva depressziója azonban összetettebb annál, hogy egy másik férfival kárpótolja magát, és egyszerűen túllépjen a történéseken. Ördögi tervét következetesen készíti elő, és lépésről lépésre valósítja meg, amely egyszerre bosszú, leszámolás, és befejezés.

Sas pedig végig kézben tartja a szálakat, ő tudta, hogy mit akar - mit fog a néző látni. A váratlan lezárás megnyitja a hiányzó dimenziót, a hangok arcot öltenek. Zseniális dramaturgiai húzás, tökéletes időzítés. A rendező az orrunknál fogva vezet, majd pontosan akkor fricskáz meg, amikor azt hihetnénk, mindent tudunk, és mindent ismerünk.

Dicshimnuszok nélkül, a teljes objektivitás figyelembevételével megvonva a konklúziót: a Szerelemtől sújtva főleg befejezésének köszönhetően válik igen erőteljes, remekül koreografált kísérletté, ami formailag sokban emlékeztet a Presszó egyedi (de nem egyedülálló) megoldásaira, magyar szemmel nézve szokatlan, de örömteli másságára. Nem nehéz megkockáztatni, hogy bár még csak januárt írunk, de valószínűleg az év egyik legkiemelkedőbb magyar filmjével van dolgunk.


MoziNet.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeretni bolondulásig (A la folie... pas du tout)

Audrey Tautou – ezúttal Angélique, a hóbortos diáklány – elszántan szerelmes egy 35 éves… Tovább olvasom