Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Tömeges rendkívüli felmondás Zalaegerszegen

A Mertschenk-Zala Bútor Termelő Kft. zalaegerszegi gyárából csütörtökön 19 dolgozó jelentkezett a Munkaügyi Központ helyi kirendeltségén.
Mindannyian felmondtak a munkahelyükön, mert hónapok óta nem kaptak fizetést, illetve a bérüknek csak egy részét utalták át nekik.

A bútorgyárban szerdán határozták el többen is, hogy a tarthatatlan munkafeltételek mellett nem kívánnak és nem is tudnak tovább dolgozni, inkább rendkívüli felmondással megszüntetik a munkaviszonyukat. A 100 embert foglalkoztató üzemben állítólag már fűtés sincs régóta, a cég tavaly októberben csak a munkabér felét fizette ki, decemberben sem utalta a teljes összeget, az idén januári bérből pedig még egyetlen forintot sem láttak a dolgozók. Legalábbis erre hivatkoznak azok, akik beadták a rendkívüli felmondásukat. A dolgozók szerint körülbelül 80-an jöttek el a bútorgyárból. A többiek még bíznak benne, hogy a cégnél hamarosan rendeződik a helyzet, kifizetik az elmaradt béreket, és megmaradnak a munkahelyek.

A Független Hírügynökség információi szerint a felmondások után a cég vezetői egyesével, telefonon győzködték az embereket, hogy maradjanak. Valószínűleg emiatt csütörtökre többen meggondolták magukat, és visszamentek dolgozni.

A Munkaügyi Központban eddig 19-en jelentkeztek a bútorgyárból, és kérték nyilvántartásba vételüket, illetve a segélyezésük elindítását. A dolgozók a munkáltató által is aláírt papírokat hoztak arról, hogy a munkaviszonyukat rendkívüli felmondással megszüntették. Ez elég a nyilvántartásba vételükhöz - mondta Rétvári Róbert, a zalaegerszegi Munkaügyi Központ hatósági csoportvezetője.

A cég vezérigazgatója csütörtökön nem fogadta az újságírókat. A gyárnál várakozóknak a portással azt üzente, hogy nem ér rá.

Olvasóink írták

  • 4. flexsnake 2009. február 27. 15:51
    „Egyre több? Mindjárt lefordulok a röhögéstől :D
    20éve ez megy! Csak nem mond senki semmit mert félnek! Vannak olyan munkáltatók akik egyik hónapban felveszik az embert következőben kirúgják. nem fizetik ki őket. És ezek a cégek simán bejelenti a munkaügyi központnak hogy ők foglalkoztatnának embereket.
    Alkalmi munkavállalói kis könyveket nem vezetik, nem bélyegzik csak ha ellenőrzés jön.
    Ez nem tegnap óta van így ez megy mióta nincs szigor.
    Kimegyek egy építkezésre és 100emberből jó ha 1(!) van bejelentve. Ezeket ki sem fizetik.
    És akkor lehet pattogni hogy aki dolgozni akar annak van munka. Munka van csak bér nincs.
    Ahol lehet ott nem fizetnek, ez a trendi.
    Aki teheti az állami intézményben vállal munkát különben nem biztosított hogy kap bért.”
  • 3. flexsnake 2009. február 27. 15:51

  • 2. munkanélküli 2009. február 27. 11:53
    „1!
    Sajnos egyre több az e fajta munkaadó!Most a gazdasági válságra mindent rá lehet fogni ! Ebből is csak egyes vállalkozók jönnek ki nyertesen !A munkás le van szarva ! Rabszolgatartó társadalom ami itt van !”
  • 1. StatusQuo 2009. február 26. 19:41
    „Vezérem! Nem tetszik ráérni a munka törvénykönyvét esetleg talán ha volna szives átnyálaznivagy az e...met?Ilyen pofátlan munkaadó ritkán van vagy mégse?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kihelyezett zoológiai tanszék a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Élő laborként működő zoológiai tanszék várja ezentúl a Debreceni Egyetem biológus és környezettan… Tovább olvasom