Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Új alkotmány - 6 pontban foglalta össze javaslatait az államfő

A kereszténységre való utalást, a magyar nyelv ápolását, a családok és a gyermekek védelmét, az élethosszig tartó tanulás és a sportoláshoz való jog támogatását, valamint a Szent Korona szerepeltetését is tartalmazza Schmitt Pál államfő javaslata a készülő új alkotmányhoz.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerdán juttatta el az MTI-hez az államfő hat pontban megfogalmazott javaslatait, amelyeket az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak is megküldtek.

Mint írták, Schmitt Pál a javaslatai megfogalmazása előtt széles körben folytatott háttérbeszélgetéseket hazai és külföldi szakértőkkel, egyházi vezetőkkel, történészekkel, olimpikonokkal, testnevelőkkel, sport-tudományi szakemberekkel, nyelvészekkel és a nagycsaládos szervezetek képviselőivel.

Kiss Norbert, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője szerdán a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában is megerősítette: széles körű tárgyalások előzték meg a javaslat megszületését.

Az államfő az alaptörvény előbeszédében a kereszténységre történő utalást leginkább a lengyelhez hasonló gondolat beépítésével tartaná megfontolandónak: "a Köztársaság valamennyi állampolgára, mindazok, akik hisznek Istenben, mint az igazság, jóság és szépség forrásában, mindazokkal, akik nem osztoznak ebben a hitben, de tiszteletben tartanak más forrásokból származó egyetemes értékeket...".

Schmitt Pál szerint a magyar köznyelv nemzeti összetartozásunk elsődleges kifejezőeszköze. Mint olvasható, az államfő azt javasolja a bizottságnak: fontolják meg annak rögzítését a készülő alaptörvényben, hogy a magyar köznyelv és a tájnyelvi változatok óvása, ápolása, fejlesztése alapvető és elsődleges nemzeti érdek.

A javaslatban a köztársasági elnök ír arról is, hogy a családot mint egységet, a gyermeket mint egyént kell kiemelt védelemben részesíteni. A család elidegeníthetetlen és sérthetetlen jogokkal rendelkező intézmény, mely a társadalom természetes, elsődleges és alapvető közössége - teszi hozzá.

Az államfő mindezért azt javasolja, hogy az alkotmányban szerepeljen: a gyermekek gondozása és nevelése a szülők természetes joga és elsőrendű kötelezettsége, valamint az állam szerepe, hogy az anya és apa családalkotó tevékenysége fölött őrködjék, nem sértve ezzel a gyermeknevelés elveinek szabad megválasztásához fűződő, és a gyermek alapvető érdekeivel összhangban gyakorolt jogokat. "Különösen védendők az édesanyák és a nagycsaládosok, akiket önként vállalt többletterheik miatt megkülönböztetett erkölcsi és anyagi támogatásban kell részesíteni" - olvasható.

Schmitt Pál azt is rögzítené az alkotmányban, hogy a Magyar Köztársaság minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja állampolgárai élethosszig tartó tanulását.

Emellett azt is javasolja, az alkotmány tegye egyértelművé: az állam "minden tőle telhető módon támogatja, elősegíti a sportoláshoz való jog érvényesülését".

A köztársasági elnök javaslatában megfogalmazza: a magyarok jelentős részének lelkében nagy ragaszkodás és szeretet alakult ki a Szent Korona iránt, mely nemzeti összetartozásunk jelképe. Mindezért azt javasolja, hogy az alkotmány előbeszédében az szerepeljen: "a Szent Korona független európai államiságunk történelmileg megszentelt jelképe".

Az origo hírportál írt először arról, hogy az internetről eltávolították Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalának a készülő új alkotmányhoz írt javaslatait, amelyek "fogalmi félreértést és számos helyesírási hibát is tartalmaztak".

Kiss Norbert, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője múlt hét csütörtökön a Magyar Televízió Híradó című műsorában azt mondta: sem a köztársasági elnök, sem pedig ő maga nem látta azt az anyagot, amely az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz.

Ez egy olyan hiba volt, ami miatt megtörtént a felelősségre vonás - közölte Kiss Norbert.

Olvasóink írták

  • 19. samas 2011. február 07. 16:35
    „Nem ttetszik ez nekem!
    mitudomain nak igaza van!!!
    Ettől már régóta félek.
    A fiatalokra akrják erőltetni a gyerekcsinálást.
    Nem akrják hagyni hogy mindenki élje az életét kényelemben.
    Ha már jó módban nem lehet akkor ezt se lehessen.”
  • 18. történész 2010. november 24. 17:40
    „Írt a messiás ..imára hívők..”
  • 17. keiner 2010. november 24. 16:25
    „És azzon is gondolkoznak:
    http://hirszerzo.hu/belfold/20101123_magzat_alkotmany”
  • 16. achilleus 2010. november 24. 15:36
    „Ami a Szentkoronát illeti:
    1998-ban nemhogy az MSZP, de az SZDSZ is az alkotmány preambulumába iktatta volna a "Szentkoronát". Az "ezeréves folytonosságra" szintén utalni akartak. - http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=472

    Egy 1997-es tervezet után a Bihari Mihály, akkori MSZP-s országgyűlési képviselő által vezetett alkotmányelőkészítő-bizottság 1998 márciusában kész alkotmányszöveg-koncepciót tett le a Parlament asztalára. Bár annak elfogadására a közelgő választások miatt már nem került sor, érdemes szemezgetni, ki milyen megoldásokat alkalmazott volna azokban a vitákban, melyeknek süvítő szele ma is át meg átjárja a Kárpát-medence politikai zegzugait.

    Az alábbiakban szöveghűen közöljük az MSZP és az SZDSZ által támogatott preambulum-szövegeket.

    Az MSZP által támogatott változat:

    "Magyarország történelmi hagyományainak - amelyeket a magyar Szentkorona is jelképez -, az alkotmányosság egyetemes értékeinek tiszteletben tartásával, a magyar állam ezeréves folytonosságának megerősítéseként a magyar nép ünnepélyesen kinyilvánítja azt az akaratát, hogy - a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemében - megvalósítja a demokráciát és a jogállamiságot, biztosítja és védelmezi az emberi és állampolgári jogokat, és úgy kívánja érvényre juttatni a népszuveneritást, hogy az összhangban álljon a nemzetek közötti egyenjogúság és békés együttműködés alapelvével. Mindezek jegyében az Országgyűlés - tiszteletben tartva a magyar állampolgárok akaratát - elfogadja a Magyar Köztársaság Alkotmányát."

    Az SZDSZ által támogatott változat:

    "Magyarország történelmi hagyományainak - amelyeket a magyar Szentkorona, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, az 1956-os forradalom, valamint a demokratikus állam és függetlenség 1989-90-es megteremtése is jelképez -, az alkotmányosság egyetemes értékeinek tiszteletben tartásával, a magyar állam ezeréves folytonosságának megerősítéseként a magyar állampolgárok közössége ünnepélyesen kinyilvánítja azt az akaratát, hogy - a szabadság, egyenlőség és testvériség szellemében - megvalósítja a demokráciát és a jogállamiságot, biztosítja és védelmezi az emberi és állampolgári jogokat, és úgy kívánja érvényre juttatni a népszuverenitást, hogy az összhangban álljon a nemzetek közötti egyenjogúság és békés együttműködés alapelvével. Mindezek jegyében az Országgyűlés - tiszteletben tartva a magyar állampolgárok akaratát - elfogadja a Magyar Köztársaság Alkotmányát."

    (Forrás: Az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő munkájának dokumentumai, 1994-1998. Parlamenti Módszertani Iroda, Bp. 1998.)”
  • 15. rebcat 2010. november 24. 15:04
    „Vannak ám olyan szövegszerkesztő programok, amelyek jelzik, ha a magyar helyesírás szabályaitól eltértünk.
    Nekem pl. ilyen van...”
  • 14. tintasbarns 2010. november 24. 14:45
    „Ez az elnök valójában egy dilettáns személyiség semmire sem való még arra sem, hogy aláírjon bármit.”
  • 13. mitudomain 2010. november 24. 14:26
    „Logaritmus: felemelik az óvszer árát, betiltják az összes többi fogamzásgátló szert, megtiltják az abortuszt, ha 30 éves korig nincs gyerek felakasztanak.”
  • 12. Lutetia 2010. november 24. 14:25
    „Itt lehet elolvasni Elnök Úr kis szösszenetét:
    http://www.keh.hu/index.php?submenu=articles&cat=6&id=476&details=1
    Egészen rövid, de így is vannak benne helyesírási hibák. :-)
    Hát nincs ebben az országban egy hibátlan helyesírású ember, aki megírhatná Pali bá szövegeit??”
  • 11. CsImre 2010. november 24. 13:47
    „10.

    Az állam tartja a gyertyát. :)”
  • 10. Logaritmus 2010. november 24. 13:29
    „"az állam szerepe, hogy az anya és apa családalkotó tevékenysége fölött őrködjék.."

    Ez mit jelent?”
  • 9. deszkás 2010. november 24. 12:00
    „És most már tudni fogjuk hogy milyen a magyar zászló?”
  • 8. azigazitrebitsch 2010. november 24. 11:53
    „Nem véletlenül hívják a "nemzet golyóstolla " becenéven ezt az ürgét.Ennyi telik tőle és passz.:-((”
  • 7. szatyi 2010. november 24. 11:40
    „A helyesírást ellenőrizte valaki?”
  • 6. CsImre 2010. november 24. 11:09
    „A Szent Korona a katolicista elnyomó világrend által támogatott helyi önkény jelképének is felfogható, és így talán már annyira nem szívhezszóló.”
  • 5. DMagóg 2010. november 24. 10:34
    „Nagy a baj ott, ahol az alkotmányban kell rögzíteni a javasoltakat, de ott is, ahol ezeket tartják a legfontosabbaknak! Parasztvakítás ez is.

    Alkotmányos alapjogként elég is lenne:
    Jó egészségben, békében, békességben dolgozni, relatíve jó -civilizált- körülmények között lakni, élni.

    Ebbe, az összes többi, mind belefér.

    Egyébként is a napunkat, már jó keresztény módjára, imával kezdjük:

    ,,Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma."”
  • 4. Lutetia 2010. november 24. 10:15
    „1. Megmondom Neked, kinek a neve és aláírása szerepel rajta (nekem megvan a dokumentum, mert letöltöttem, és az elején ott a bescannelt kísérőlevél): Dr. Cservák Csaba Jogi, Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatalvezetőé.
    Mellesleg ez a kísérőlevél is hemzseg a helyesírási hibáktól. :-)”
  • 3. Lutetia 2010. november 24. 10:11
    „"Az államfő az alaptörvény előbeszédében a kereszténységre történő utalást leginkább a lengyelhez hasonló gondolat beépítésével tartaná megfontolandónak" -jé, pont így gondolja Orbán Viktor is!
    "Különösen védendők az édesanyák és a nagycsaládosok" - Mi ez a diszkrimináció?? Schmitt Pál még nem hallott gyermeküket egyedül nevelő édesapákról??
    "a magyarok jelentős részének lelkében nagy ragaszkodás és szeretet alakult ki a Szent Korona iránt" - vajon a konzultációban részt vevő nyelvészek hogyan definiálnák a "jelentős rész" kifejezés jelentését?”
  • 2. deszkás 2010. november 24. 09:48
    „Ez a Palibácsi az a Palibácsi?”
  • 1. Beroesz 2010. november 24. 09:43
    „Remélem ezt a javaslatcsomagot nem egy 25 éves frissdiplomás gyakornoklánnyal íratták meg, mint az előzőt.

    Jut eszembe, ha egy hivatal átküld valamit egy másik hivatalnak akkor alul főnöki szignó + pecsét, dátum. A népszabitól kezdve a kaposvári püspökig bezáróan sokakat kiakasztó verziót kinek az aláírása hitelesíti?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaadta a roma közösségi házat a szekszárdi cigány kisebbségi önkormány

A Rákóczi utcai épületben a feltételek nem voltak adottak közösségi programjaikhoz. Tovább olvasom