Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Újabb kisméretű földrengés Miskolc közelében

Kisebb földrengés volt szombat reggel Miskolc térségében; az elmúlt héten ezzel együtt a nyolcadik kisebb rengést mérték itt.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriuma szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy reggel 6 óra 58 perckor újabb földrengés volt Miskolctól 15 kilométere délre, Emőd térségében.

A rengés magnitúdója 2,4 volt a Richter skálán.

A közlemény szerint a földrengés által keltett talajmozgást a lakosság is érzékelte; károkról az obszervatóriumhoz eddig nem érkezett bejelentés.

Ezzel együtt az elmúlt héten ez volt a nyolcadik kisebb földrengés Miskolc közelében, amelynek nagyobb részét a lakosság is megérezte.

Bus Zoltán szeizmológus az MTI-nek még csütörtökön a földrengésekkel kapcsolatban elmondta: elmúlt napok miskolci és sellyei eseményei nem számítanak kirívó esetnek; minden évben van néhány ilyen, a Richter-skála szerint 2-es, 3-as erősségű földrengés, amelyet a lakosság is érzékelhet. Leszögezte: a rengésekből nem lehet olyan következtetéseket levonni, hogy megnőtt volna Magyarország veszélyeztetettsége.

Olvasóink írták

  • 2. nagytalpú 2010. augusztus 21. 17:00
    „A sok "dakotát" majd elnyelé a föld "egyszercsak"”
  • 1. jozko 2010. augusztus 21. 16:34
    „A Föld helyreállítja az esztelen ökológiai pusztítás következményeit!
    A Föld történetét tanulmányozva ez már több ciklusban is bekövetkezett-amiről megbízható adatok még előáshatók.
    A rövidtávú meteorológiai és szeizmográfiai visszatekintések nem biztos, hogy megbízható /rövid és középtávú/ előrejelzést biztosítanak erre a térségre!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több határátkelőnél is feltorlódhat a forgalom

Több határátkelőhelyen is várakozás alakulhat ki szombaton, ajánlott alternatív átkelőket választani… Tovább olvasom