Délmagyar logó

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 6°C | 9°C Még több cikk.

Vadászgyilkosság Baranyában: stabil az egyik sérült állapota

Stabil az állapota azon vadászpáros életben maradt tagjának, akit orvvadász lőtt meg a baranyai Magyarlukafa és Vásárosbérc között pénteken.
Az MTI úgy értesült, hogy a fiatal férfit a mellkasán érte lövés, a tüdeje sérült meg. A Pécsi Tudományegyetem traumatológiai klinikájára került, ahol megoperálták. Jelenleg nincs közvetlen életveszélyben, felépülésére jó esély van.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság korábban a rendőrség honlapján közölte: a vadászokat vadászat közben érték a lövések. Egyikük meghalt, a másik súlyosan megsérült és telefonon kért segítséget. A rendőrök nagy erőkkel indultak a helyszínre, az eset körülményeinek tisztázása még tart.
A nyomozók a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját, akinek előállítása és kihallgatása folyamatban van.

Vizsgálódnak a rendőrök a vadászgyilkosság helyszínén. Fotó: MTI (galéria)

Az MTI más bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy a két vadász vadetetőt ment feltölteni, amikor egy elejtett szarvas tetemére bukkant. Nyomára akadtak az orvvadásznak is, akit kérdőre akartak vonni, ezért üldözőbe vették. Az orvvadász a menekülés során - feltehetően egy kis kaliberű fegyverből - tüzet nyitott rájuk.

Az egyik vadász a helyszínen belehalt mellkasi és nyaki sérüléseibe, társát mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Korábban

Egy vadász meghalt, társa súlyosan megsebesült, amikor a gyanú szerint egy férfi rájuk lőtt a baranyai Magyarlukafa és Vásárosbérc között pénteken.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közölte: a vadászokat vadászat közben érték a lövések. Egyikük meghalt, a másik súlyosan megsérült. Ő telefonon kért segítséget, és mentőhelikopter vitte kórházba.

A rendőrök nagy erőkkel indultak a helyszínre, a körülmények tisztázása jelenleg még tart. A nyomozók a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját, akinek előállítása és kihallgatása folyamatban van.

Olvasóink írták

  • 7. uborka 2012. március 17. 15:09
    „A BÓCSI GYILKOSSÁGOT,HOGY ZÁRTÁK LE???? SEHOGY UGYE???? AZ ANYAGAI NÁLAM VANNAK MEG LESZ A GYILKOS.....”
  • 6. bánki 2012. március 17. 08:12
    „3. KamuNeni 2012.03.17. 01:13

    Semmi sincs ,,ingyen" még a szociális ellátás sem !

    Azt ,,valakitől" elveszik !

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Vadgazd%C3%A1lkod%C3%A1s”
  • 5. CID 2012. március 17. 07:29
    „Kamuneni, nem akarom védeni a vadaszokat, de nem hiszem, hogy ingyen van nekik a vadhus.”
  • 4. balihoho 2012. március 17. 07:08
    „Orvvadász, orvhorgász, orv halász, régen is volt, de mostanában egyre elszántabbak, és súlyos károkat tudnak okozni.”
  • 3. KamuNeni 2012. március 17. 01:13
    „Mig elitelem az illetot es remelem hogy eletfogytigot kap. Ugyanakkor nem ertek egyet avval hogy csak vadaszok juthatnak ingyen vadhushoz. Szerintem ha mar lelovik az allatot akkor adjak ki ingyen annak aki ker belole.
    Mert orv vadaszat viragozni fog ha nem valtoztatnak.
    Az elkeseredes nagyon nagy ur es egyre tobb nagyon szegeny ember es csalad van magyarorszagon. Vagy pedig adjak meg mindenkinek a lehetoseget hogy vadat ejthessenek megha egy vadasz kisereteben is.

    Ez epp olyan mintha csak egy excluziv club vehetne benzint maganak. Mennyi dugi benzin gyarto lenne?”
  • 2. qrumpli 2012. március 16. 23:19
    „A 200 évet megtoldanám még 100 évvel talpig vasban!!!”
  • 1. MPe 2012. március 16. 21:29
    „200 évet neki, a hivatásos vadászokat pedig közfeladatot ellátó személynek nyilvánítani!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: a Fidesz korlátlan hatalmáról és jólétéről rendelkezik az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat

Az MSZP szerint a Fidesz korlátlan hatalmáról és képviselőinek jólétéről rendelkezik az… Tovább olvasom