A májusi Gasztrománia csak másfél napos lesz, a csongrádi napok Kossuth téri nyitó előadásán pedig Illés Lajos Magyar ének című művét mutatják be. Itt fellép a helyi Alföld néptáncegyüttes is.
Szponzori támogatásokra és pályázati forrásokra lesz szüksége a csongrádi művelődési központnak ahhoz, hogy megvalósítsa 2008-as rendezvénytervét. Mint arról beszámoltunk, a költségvetési vita során több képviselő is firtatta, miként lehet elvárni az intézménytől a közművelődési igények kielégítését, ha az önkormányzat csupán a dologi kiadásokra, illetve a dolgozók bér- és járulékterheire különít el pénzt, programszervezésre nem. A helyzetet némiképp oldotta, hogy a nagyobb, Csongrádon már hagyománnyal bíró rendezvények támogatására külön alapot hozott létre a város.
 |
| Víkor Katalin: Legalább 4-4,5 millió forintra szeretnénk szert tenni. Fotó: Tésik Attila |
– Saját bevételeinken és az önkormányzati támogatáson túl legalább 4-4,5 millió forint szponzori és pályázati pénzre szeretnénk szert tenni. Ekkora összeg bevonásával térülnének meg tervezett kiadásaink – mondta lapunknak Víkor Katalin, a művelődési központ megbízott igazgatója. A kihívás nem új keletű: tavaly az intézmény és civil szervezetek együttesen 6,5 milliót nyertek ilyen célokra, továbbá mecénásokat is találtak, de dolgukat nehezítette, hogy a pályázati támogatások csak utólagosan voltak lehívhatók.
A programok sorában újdonság a júniusi művészeti fesztivál, ami a belvárosi kézműves házra, illetve az ottani védett környezetre is ráirányíthatja a figyelmet. Eredetileg több mint tízmillió forintot szántak a szervezők az egyhetes rendezvényre, a keretösszeg végül alig felére karcsúsodott. Változás még az elmúlt évhez képest, hogy a majális idején tartott Gasztrománia másfél napos lesz. A művelődési központ rendezi meg idén is a tiszazugi zenei fesztivál záróhangversenyét a Nagyboldogasszony-templomban. Az augusztusi csongrádi napok alkalmával ismét lesz szabadtéri előadás a Kossuth téren, ezúttal Illés Lajos Magyar ének című művét láthatják az érdeklődők. A szervezők érdeme, hogy a nem mindennapi produkció táncbetétjét a helyi Alföld néptáncegyüttes adhatja elő.
Biennále miniképeknek– Azt szeretnénk, ha a nyár első felében is megmutathatná magát a város, egy hosszabb művészeti fesztivál kiváló alkalmat nyújt erre. Mindennap mások, a helyi képzőművészet, a tánc és az irodalom képviselői mutatkoznának be. A rendezvény gerincét egy biennále adná, melyen a 20-szor 21 centis miniképeket állítanánk ki. Ilyen megmérettetés nem volt még Magyarországon, holott ez a fajta ábrázolás lassan már külön műfajt jelent a képzőművészetben – mondta lapunknak Kecskés László, a Csongrád Város Képzőművészeti Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Az ötletgazda hozzátette, anyagi lehetőségeik figyelembevételével tudják csak megvalósítani elképzeléseiket.