Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Akik spóroltak, most elkeseredtek

Csongrád megye - Rosszul érinti az adósság nélkül működő önkormányzatokat, hogy a többiek hiteleit most átvállalja a kormány. Csanytelek polgármestere úgy látja, azok a városok jártak jól, amelyek erőn felül fejlesztettek – miközben a kistelepülések még sáros utcáik leaszfaltozására sem tudnak pályázati pénzt szerezni.
612 milliárdnyi adósságot vállal át 1956 önkormányzattól az állam. Az ötezer lakosúnál kisebb települések mind ebbe a kategóriába tartoznak. 2007 és 2010 között összesen 80 százalékkal nőtt a helyhatóságok adóssága, folyószámlahiteleik napi átlagos állománya a 2007-es 47 milliárd forintról 2010-re 61,8 milliárd forintra emelkedett.

Az Állami Számvevőszék keddi közleménye szerint meg kellene előzni, „hogy az önkormányzatok körében jellemző eladósodottság újratermelődjön, mert ez közös érdek."

Ugyanezt mondja Forgó Henrik csanyteleki polgármester is, aki szerint ha egyszer kimentenek a vízből egy fuldoklót, az még ettől nem fog tudni úszni. Ő olyan önkormányzatot vezet, amely 2002-ben még 39 milliós forráshiánnyal küzdött, 2008-ban már csak 5 millióssal, most pedig 35 milliós többlete volt. Igaz, már több mint tíz éve létezik a faluban kommunális adó, 2002 óta 36 százalékos létszámcsökkentést hajtott végre az önkormányzat önként, a polgármesternek nincs titkárnője, műszaki ügyintézője. – Nem vagyunk egyedül: más önkormányzatok is igyekeztek takarékosan gazdálkodni, ezek képviselői, polgármesterei most rosszul érzik magukat a bőrükben – mondja a községvezető. – Akik erőn felül indítottak, és nem csak munkahelyteremtő beruházásokat, most segítségre számíthatnak. Ám ezt az átütemezett adósságot attól, hogy nem az önkormányzatoké lesz, még fizetni kell. Több pénz nem lesz az egész rendszerre. Pedig közben a kistelepülések a pályázati szisztéma fonáksága miatt még az alapinfrastruktúrára, útjaik leaszfaltozására sem tudnak forrást szerezni. Ez ma már nemcsak az elvándorlást befolyásoló tényező: nem tudunk a belterülethez csatolni és a csatornaprogramba bevonni olyan utcákat, ahol van áram, gáz, víz, villany és internetkábel is, mert aszfaltos út nincs. Ha erre továbbra sem fognak odafigyelni a döntéshozók, akkor az úgynevezett „vidék-Magyarország" lassan ki fog ürülni.

A tíz éve dolgozó polgármester szerint meg kellene vizsgálni az eladósodás miértjét: hol nem vezettek be helyi adót, hol készítették automatizmusok mentén a költségvetést, a különböző feladatokra megmaradt pénzt azonnal átcsoportosítva és elköltve; hol igényelnek önhiki-támogatást, miközben az önkormányzat jelentős betétállománnyal rendelkezik. – Mi az egy-egy soron megmaradt pénzt beruházási alapban gyűjtögettük. Az a baj, az első hírek szerint a feladat-finanszírozást úgy fogják bevezetni, hogy erre nem lesz lehetőség, ami egyértelműen gátja a fejlesztéseknek – mondta Forgó.

A szintén hitel nélkül működő Baks polgármestere, Búza Zsolt is bosszankodott a konszolidációról szóló hírek hallatán. Bakson két év alatt közel 2 milliárd forint értékű beruházás indult, vagy kezdődik, ennek nagy része a csatornázás. Búza azonban bízik abban, hogy az adósság nélkül gazdálkodó önkormányzatokat mégis megtámogatja az állam a beruházások önerejének megszerzésekor – ő legalábbis ilyen információkat kapott.

Olvasóink írták

  • 5. igazságkereső 2012. november 09. 11:03
    „Persze az is jó lenne, ha kormányunk végleg és visszamenőlegesen is rendezné a magyarországi nem létező banki "devizahiteles" súlyos problémát nem csak az önkormányzatoknál, hanem a magánszemélyeknél is! A magánszemélyeknél is épp úgy indexálási trükk az egész banki machináció,mint a "devizahiteles" önkormányzatoknál,pedig már nagyon sok neves közgazdász és jogász leírta, elmondta szakmai véleményét ezekről a magyarországi banki "devizahiteles" csalások történetéről, módszereiről! De miért is nem lehet intézkedni kormányzati szinten a banki indexálási trükk végleges és visszamenőleges megszüntetése tárgyában? Az árfolyamgát nem segítség, az csupán prolongálta a nem létező devizahiteles családok súlyos gondjait, hiszen a bank által jóváhagyott összegű forinthitelt több mint háromnegyed részével emelte meg.Mikor intézkedik a kormány a bíróság által is kimondott határozat kapcsán, mely így hangzik: "..nem lehet svájci frankos hitelnek nevezni azt a hitelt, amelyet forintban folyósítottak és forintban is törlesztenek...."! Miért is akarnak tönkretenni a bankok az indexálási trükkjeikkel Magyarországon kb.: 1,2 millió embert és miért nézi ezt tétlenül és nagyon hatékony intézkedés nélkül kormányunk?!!”
  • 4. gubanc 2012. november 09. 08:18
    „A Fidesz bevezette a dupla lenyúlás taktikáját. Hitelt vettek fel, majd dolgozott a miszter 10-20% a beruházásoknál. Most az állam kifizeti az adósságot és kezdődhet lelkesebben, de a miszter 25%-al.”
  • 3. keletaru 2012. november 08. 20:30
    „klj-54 :-( Sajna birkák vagyunk .......Politikusaink mindent mag akarnak uszni csak ŐK maradjanak ! Értünk Miattunk Nekünk .....DE mi fizesük a cehet”
  • 2. klj-54 2012. november 08. 13:06
    „Ez is egyfajta politizálás amit Orbánék tesznek.
    Addig haragítják magukra az embereket amíg azok ki nem mennek az utcára és ők bizony erre várnak.
    Kiment a nép az utcára, forradalmat akar csinálni?
    Nosza rendkívüli állapotot bevezetni és onnantól kezdve meg lehet koronázni Őhibbantságát!”
  • 1. deszka 2012. november 08. 09:08
    „Egy rossz, átgondolatlan döntés következménye,hogy a szakértelemmel vezetett önkormányzatok ilyen megalázó helyzetbe kerültek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az őszi Csongrád - fotópályázat

A Csongrádi Oktatási Központ és a Zöld Csongrád szervezet őszi, a várost vagy a környékét ábrázoló fotókat vár. Tovább olvasom