Délmagyar logó

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 20°C | 33°C Még több cikk.

Hulladékból varázsoltak álomvilágot

Hulladékból varázsoltak álomvilágotKáprázatos alkotások születtek a kidobásra szánt holmikból. Fotók: Nagy Zoltán
Csongrád - A csongrádi Bársony-középiskola diáklányai vállalták a modellkedést, hogy bemutathassák a tanárnőjük, Gila Olga sminkmester munkáit szombaton egy budapesti környezetvédelmi bálon.
– Múlt év tavaszán az iskolánk tanulói részt vettek a Mítoszvadász nevű, környezetvédelmi témájú pályázaton, amely az újrahasznosítás témakört is érintette – árulta el Gila Olga, akit korábban A hét embere rovatunkban mutattunk be olvasóinknak. – Ezután kértek fel minket arra, hogy a Hotel Intercontinentalban rendezett eseményen mutassunk be ilyen ruhákat. November óta készültünk. A ruhák felét és az összes fejdíszt én csináltam, kizárólag újrahasznosított anyagokból: drótokból, törött CD-kből, nejlonzacskókból, tojástartóból, sörösdobozokból, alufóliából, buborékfóliából, illetve egy varrónő barátnőm, Fodor Teréz is segített. Koreográfiát tanultunk, hogy megfelelő keretet adjunk a műsornak. A helyszínen 11 óra alatt készült el a 6 lány sminkje és haja a fejdíszekkel.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiányzik a csongrádi sofőröknek a ˝szamárvezető˝

Hiányzik a csongrádi sofőröknek a ˝szamárvezető˝
Nehéz szemre belőni, mekkora hely jár egy autónak a parkolóban. Csongrádon is sokat segítene, ha mindenhol felfestenék a csíkokat. Megcsinálják, ha lesz rá pénz. Tovább olvasom