Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Tömörkényen jártunk

Tömörkény - Megyejáró körutunkat kedden Tömörkényen folytattuk: olvasóinkkal találkoztunk a művelődési házban. Szót ejtettünk az újságkészítésről, a lapunk által szervezett programokról, majd játszottunk.
Csak dicséretet kaptunk tömörkényi olvasóinktól, akik ellátogattak lapunk munkáját és terveit bemutató rendezvényünkre. Az érdeklődők elmondták, hogy lapunk napi mellékleteinek, azon belül is A Dél Sportjának és a Gyógy-írnek komoly olvasótábora van a faluban. Elégedettek voltak az újság témaválasztásával, és ötleteket is adtak, hogyan nyújthatnánk még nagyobb segítséget a receptötleteket mindig keveslő háziasszonyoknak.

A helyi terjesztőkollégánk is csak annyi – poénnak szánt – kritikát kapott, hogy mikor hajnalok hajnalán hozza az újságot, valahogy lecsitíthatná az éber házőrzőket. Őrfi Ferenc főszerkesztő-helyettes a lap felépítéséről és a várható külső megújulásról beszélt az érdeklődőknek, akik elárulták, ők is hátulról kezdik olvasni az újságot. A jelenlévők megtudhatták, hogy a 97 éves Délmagyarország a megyei napilapok közül a legidősebb, és hogy a Délvilággal együtt naponta 180 ezren olvassák. Az internetes kiadásunk is egyre népszerűbb, naponta tizenhétezren kattintanak rá.

A sorsolás izgalmai. A megyejáró végén három ajándékcsomagot sorsoltunk ki a megjelent olvasóink között. Fotók: Tésik Attila
A sorsolás izgalmai. A megyejáró végén három ajándékcsomagot sorsoltunk ki a megjelent olvasóink között. Fotók: Tésik Attila

Az összejövetel második felében játék keretében olvasóink lapunkból szerzett tudását térképeztük föl. Megkérdeztük például, hogy milyen versenyszámokban mérhették össze erejüket és tudásukat a tömörkényiek a tavalyi falunapon. Természetesen olvasott előfizetőink minden kérdésre tudták a választ, így senki nem távozott üres kézzel a találkozóról.

Olvasóink írták

  • 1. Tápainé Timi 2008. április 03. 08:59
    „Köszönöm szépen, hogy Tömörkényen jártak és köszönöm a nyereményjátékokon elnyert ajándéktárgyakat. További kellemes Megyejárást kívánok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ahol megnőtt a gyermekvállalási kedv

Tömörkény - Tömörkényen mindent megtesznek annak érdekében, hogy helyben is megtalálja számítását az ember. Tovább olvasom