Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

EY: az IND Group alapítója lett az év

Az idén a pályázók elsősorban az IT szektort és a gyártó cégeket képviselték.
Vinnai Balázst, az IND Group pénzügyi technológiai szolgáltató vállalat alapítóját és ügyvezetőjét választották az év üzletemberének Magyarországon, az EY által díjazottak névsorát szombaton este hirdették ki - közölte a cég vasárnap az MTI-vel.

A "Példakép" elismerést Majoros Béla József, a Csaba Metál Öntödei Zrt. vezérigazgatója, a "Merész újító" díjat Árvai Péter, a Prezi.com Kft. társalapítója és ügyvezetője, a "Jövő ígérete" elismerést pedig Fazekas Gábor, a Mikropakk Kft. ügyvezető igazgatója kapta - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Emlékeztetnek arra, hogy Vinnai Balázs 2005-ben már elnyerte "A jövő ígérete" különdíjat.

A díjalapító közleményében ismerteti: az idén a pályázók elsősorban az IT szektort és a gyártó cégeket képviselték. A megmérettetésen induló vállalkozások összbevétele megközelítette a 150 milliárd forintot, és országszerte közel 5000 munkavállalót foglalkoztatnak.

A budapesti és vidéki jelöltek közel azonos arányban vettek részt az idei pályázaton. A legfiatalabb cégvezető 28 éves volt, míg a legidősebb a 74. életévét töltötte be.

Az EY világszerte nagy presztízsű üzleti elismerésének hazai díjazottjait minden évben egy független bírálóbizottság választja ki, nemzetközileg felállított kritériumrendszer alapján.

A döntésben a díjazott által vezetett társaság eredményei mellett a stratégiai szemlélet, a személyes integritás, a kockázatvállalási hajlandóság, a nemzetközi hatás, valamint az innovációhoz való hozzáállás továbbra is fontos szerepet játszik - olvasható a közleményben.

Az EY 1986-ban Amerikában indította útjára az Entrepreneur Of The Year (EOY) programot, az egyetlen nemzetközi, védjegyoltalommal ellátott üzleti díjat, amely az elismeréshez vezető erőfeszítésekről, kitartásról, hitről, valamint a kimagasló teljesítményt felmutató üzletemberekről szól. 2003 óta Magyarországon is odaítélik a kiemelkedő presztízsű kitüntetést.

A díjat korábban Sándor József (2012), Soós Csaba (2011), Bodrogai Ferenc (2009), Gerendai Károly (2008), Jaksity György (2007), Bojár Gábor (2006), Demján Sándor (2005), Kürti Sándor (2004) és Csányi Sándor (2003) vehette át.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fazekas Sándor: az a cél, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra

A magyar mezőgazdaságban vannak kihasználatlan területek - mondta a miniszter. Tovább olvasom