Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Nyáron kevesebben dolgoznak

Csongrád megye - A megyében 7000 ember számára ért véget a közfoglalkoztatás április végén. Négyezer főt vettek fel újra a munkáltatók májusban, az országos programban 2100-an vannak.
– Nem tudom még, mikor állhatok megint munkába. Benne voltam a téli közfoglalkoztatásban, 8 órában dolgoztam a környezetgazdálkodásnál április végéig. Azóta semmi. Mondják, hogy június–júliusban újra lesz lehetőség, de majd hiszem, ha látom. Addig is a 47 ezer forint helyett 22 ezer 800 forint segélyt (fht-t, vagyis foglalkoztatást helyettesítő támogatást – a szerk.) kapok. Ezt osztom be a kislányommal élelemre, villanyszámlára, kettőnknek a családi pótlékkal együtt 35 ezer forintunk van havonta – mondta a 8 általánost végzett Mária. Azt mondja, már az könnyebbség, hogy nem kell júniusra egész havi bérletet venni mindkettejüknek.

Szegeden 1169-en dolgoztak a közfoglalkoztatásban novembertől április végéig azok közül, akiknek korábban a város fht-t folyósított. A segélyesek számán jól látható, hogy a téli közmunka jelentős létszámot felszippantott a rendszerből. A polgármesteri hivatal humán közszolgáltatási irodájának adatai szerint míg tavaly szeptemberben 2525-en kaptak fht-t, addig a téli közfoglalkoztatásban 1853-ig csökkent a létszám, és idén májusban ugrott vissza 2483-ra. Novkov Veszelinka irodavezető elmondta, jelenleg a téli közfoglalkoztatotti létszámnak alig a negyede dolgozik, 276 ember.

Azokat a hivatal nem tartja nyilván, akik a munkaügyi központtól álláskeresési támogatást kapnak, vagy egyáltalán semmit, de regisztrált munkanélküliek. Akik megint beléptek a közfoglalkoztatásba, pár nap kimaradással május 5-8-án kezdtek dolgozni a városi és megyei intézményeknél, hivatalokban, civilszervezeteknél, zömmel 8 órában.

A különbség nyilván abból adódik, hogy a téli programban a munkáltatók erőltetett létszámot kértek, most viszont a valós igények szerint helyezik el az embereket. A környezetgazdálkodásnál például télen 347 ember dolgozott, most 69, nyárra megint 100 embert kértek. Nyáron 2 hónapra lehet közfoglalkoztatottakat felvenni, de az adminisztráció elhúzódása miatt ebből legfeljebb másfél hónap munka lehet. A vadasparkban a téli 30 helyett csak 14-en dolgoznak, őszig a takarmány előkészítésében és a takarításban segítenek.

Többen dolgoztak Vásárhelyen. Májusban 314-en, most összesen 493-an vannak a közfoglalkoztatásban.

A megyei kormányhivatal munkaügyi központjának adatai szerint április végén a megyében közel 7000 embernek szűnt meg a közfoglalkoztatása. Juhász Károly közfoglalkoztatási és koordinációs igazgatóhelyettes tájékoztatott a májusi helyzetről. Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásra, illetve kistérségi Start-munka mintaprogramokra összesen 4001 fővel kötöttek szerződést a munkáltatók. Az országos programokba összesen 2623 főt vettek fel, de a közfoglalkoztatók egy része nem csak a megyében működik, ezek a megyei adatot nagyjából 2100-zal növelik. A jogviszonyuk maximum szeptember 30-áig tarthat, jellemzően napi 8 órában. A munkaügyi központ felmérte a munkaadók igényeit és további foglalkoztatás várható.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feliratoznák és adóztatnák a cukros üdítőitalt

Egyelőre nem nálunk, a szankciókat amerikában szeretnék bevezetni. A szakértők úgy véli, az üdítők… Tovább olvasom