Délmagyar logó

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Sokan fektettek a Best Invest fogyasztói csoportba

Egyre többen jelentkeznek lapunknál, akiket véleményük szerint becsapott és megkárosított a Best Invest System nevű fővárosi székhelyű, de szegedi irodával is rendelkező fogyasztói csoport. Mindenki fut a pénze után, három károsult pedig már a rendőrségen is feljelentést tett.
Égtek szerkesztőségünk telefonvonalai a hét második felében: olyan előfizetőink ragadtak kagylót, akiket véleményük szerint megkárosított a budapesti székhelyű, ám szegedi kihelyezett irodával is rendelkező Best Invest System Kft. Csütörtöki számunkban megírtuk: egy nyugdíjas olvasónk ment be a vállalkozáshoz, amely hirdetése szerint 1 millió forintot ajánlott havi 3334 forint törlesztőrészlettel. Az ajánlat nyugdíjasoknak és BAR-listásoknak is szólt. Az asszonnyal október végén közölték: megkapja a kért összeget, csak vigyen magával 56 ezer 355 forint regisztrációs díjat. Az utalás azóta sem történt meg, és a regisztrációs díjat sem kapta vissza. Kiderült: fogyasztói csoporttal áll szemben, amely bár mindezt jelezte hirdetésében, előfizetőnk elmondása szerint szerződéskötésnél erre már nem hívták fel a figyelmét, és hitelről beszéltek neki. A kft. adószámát november végén törölték.

– Mi is bedőltünk ennek az átverésnek – mondta szomorúan lapunknak Völgyesi György. A 83 esztendős nyugdíjas férfi lányával kereste fel a Best Investet, és 1 millió forintról írtak alá megállapodást. – Befizettük az 56 ezer forint regisztrációs díjat, és vártuk az utalást. Miután ez nem történt meg, rájöttünk, hogy egy pilótajáték részesei lettünk. Elmentünk a rendőrségre, ahol azt ajánlották, hogy feljelentés előtt próbáljunk egyezkedni a fogyasztóvédők segítségével. A fogyasztóvédők december 18-ára idézték be a feleket: mi ott voltunk, de a Best Investtől senki nem jött el. Azóta is futunk a pénzünk után: a következő lépés a rendőrségi feljelentés lesz – magyarázta Völgyesi György.

Ajánlják magukat. Külön irodával van jelen a Best Invest System Szegeden,  a Londoni körúton. Fotó: Schmidt Andrea
Ajánlják magukat. Külön irodával van jelen a Best Invest System Szegeden, a Londoni körúton.
Fotó: Schmidt Andrea

Törölt adószám

Jegyinák Attila, a NAV Darafig kommunikációs főreferense a törölt adószámú Best Investtel kapcsolatos kérdéseinkre elmondta: az állami adóhatóság adótitok védelmében, konkrét ügy vonatkozásában felvilágosítást nem adhat. – A hatóság az adószámot akkor törli, ha az adózó székhelye nem valós vagy ott nem található, szervezeti képviselőt nem jelentett be, vagy a képviselő nem valós személy, illetőleg az adózó bevallási vagy adófizetési kötelezettségének legalább 365 napig nem tett eleget. Az adószámtörlés következménye: az adózó adóköteles tevékenységet, szolgáltatásnyújtást, értékesítést nem folytathat, és az adóhatóság hivatalból kezdeményezi a cégek törvényes működése felett őrködő cégbíróságnál a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását. Az adószám törlését követően a cég nem szűnik meg, de gazdasági tevékenységet már nem folytathat. Ha mégis, annak adóügyi vonzata van. A törölt adószámú cég partnereit, ügyfeleit ért kárt a partnerek a bíróságon tudják érvényesíteni – magyarázta a főreferens.  
Kósa Zoltánné szintén a pénzét siratja. – Ugyanúgy jártam, mint a többi károsult: befizettem a regisztrációt még tavaly szeptemberben, de azóta se jutottam pénzhez. December elején feljelentést tettem a Szegedi Rendőrkapitányágon, ahonnan nemrég érkezett vissza a levél, hogy rajtam kívül még ketten jelentették fel a Best Investet. A pofátlanság netovábbja, amit ez a cég művel a kiszolgáltatott emberekkel – háborgott a nyugdíjas asszony. A CSMRFK-n a feljelentések tényét nem erősíthették meg: nem adhatnak ki olyan információt, amelyből a feljelentő vagy a feljelentett egyértelműen beazonosítható.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Stratégiai Kabinetének referense azt mondta lapunknak: a fogyasztói csoportok lényege, hogy nem nyújtanak hitelt vagy kölcsönt, a tagok nem készpénzhez, hanem az általuk megvásárolni kívánt áru tulajdonjogához jutnak hozzá, sorsolás szerinti sorrendben részesülnek a juttatásban, ahol általában előnyt élveznek azok, akik magasabb összegű „előtörlesztést" vállalnak, ám a konstrukcióban a szerencsefaktor is igen lényeges szerepet játszik.

– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a fogyasztói csoportot szervező cégek sokszor hiányos, félrevezető tájékoztatással azt a látszatot keltve „sietnek a fogyasztók segítségére", miszerint általuk gyorsan, fedezet nélkül juthatnak pénzhez. Erre tekintettel tiltotta meg a jogalkotó 2014. január 1-jéig a fogyasztói csoportok létrehozását. A fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indíthat azon cégekkel szemben, akik e tilalom ellenére fogyasztói csoportot hoztak létre. A hatósági eljárásban a felügyelőség kivizsgálhatja, hogy megsértette-e a cég a tilalmat, vagy egyéb módon megtévesztette-e a fogyasztókat. Az esetek nagy többségében az érintett fogyasztói csoportok országosan kiterjedt kommunikációt folytatnak, ebben az esetben pedig a Gazdasági Versenyhivatal indíthat vizsgálatot és járhat el vásárlói csoportok megtévesztő hirdetéseinek ügyében – magyarázta Perger Mónika.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. Anmari51 2013. január 22. 16:33
    „Anmari51
    Tegnap elkezdődött Dibuszer Zoltánné ha jól emlékszem komlói "egy személyes" csaló bróker újabb büntető pere, most csak 20 millió forintot nem fizetett vissza magánbefektetőiek. Volt köztük olyan személy aki 20 évvel ezelőtt is bedőlt Dibuszerné ígérgetéseinek a magas hozam reményében és most is adott félmillió forintot. Ennyi hiszékeny naiv ember hihetetlen!
    Illetékesek szíves figyelmébe ajánlom a mai Metró újságban 4 azaz négy fogyasztói csoport hirdetése olvasható! Vajon mi lehet az oka annak, hogy hatóságilag nem lépnek fel hathatósan? Tegnap egy újabb uzsorás házaspárt ítéltek el 7 év férj 6 év 2 hónap a feleség letöltendő szabadságvesztés a büntetése. NGVH NAV PSZÁF RENDŐRSÉG Gazdaságvédelmi Nyomozóhatóság nem lehet végérvényesen felszámolni a fogyasztói csoportokat és uzsorás hitelezőket?”
  • 35. Mil 2013. január 22. 15:52
    „Rengetek a balfék, akikkel mindent meg lehet vetetni, még a palackozott hegyilevegőt is..”
  • 34. uborka 2013. január 22. 14:23
    „RÓZSAKERT. Köszönöm az együtt érzést...”
  • 33. C6H12O6 2013. január 22. 05:56
    „Ismerek sok nyugdíjast, aki egy életen át fizetett /tb.../ és most jött rá, hogy mit /nem/ kap vissza. De a témánál maradva én is voltam anno egy ilyen fogyasztói csoportnál érdeklődni hitel ügyben. Kb 3 perces ismertető után megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol van a kandi kamera, mert akkora marhaságot elhinni, amit előadott nem tudok komolyan venni. Szóval először azért gondolkodni kell mielőtt odaadja valaki a pénzét egy teljesen bizonytalan semmivel nem alátámasztott "pénzügyi" levezetés után.”
  • 32. deszkás 2013. január 21. 23:19
    „Na akkor további jó "ukránszánkózást" anyázást,ebből nem kérek. -L-”
  • 31. lilongwe 2013. január 21. 21:35
    „Mi is az érdeklődésnél megálltunk...hazaértünk az asszonnyal és utánaolvastunk a neten. (Csak nem mindenkinek - főleg a nyugdíjasoknak - van netezési lehetősége.)
    Már eleve az gyanús volt, hogy az "irodában" van két asztal meg három szék...semmi kép a falon, semmi virág, semmi, ami nem keltené a "hirtelen és rövid időre berendezett ´iroda´" látszatát...

    Azt tudom, hogy az egyiknek az MKB-ben lévő számlájára kell(ett volna) fizetni. Nem értem, egy bank hogyan hivatkozhat ilyenkor banki titokra...”
  • 30. x 2013. január 21. 21:26
    „http://kiszamolo.hu/amit-a-hitelekrol-mindenkinek-tudni-kellene/”
  • 29. rózsakert 2013. január 21. 20:40
    „28.uborka 2013.01.21. 16:46

    Ők már régen nem emberek , amit írtam tartom.
    Kitartás.”
  • 28. uborka 2013. január 21. 16:46
    „Igen én is be buktam, mivel nekem pár ft- kellett volna,hogy ne legyek BAR-listás, hát nem jött össze, vigyáznak erre az intézmények. Ha pár ft-ot tudtam volna fel venni, akkor a havi 3e ft-t tudtam volna fizetni. Most minden oda van. Persze én is azt kérdezem, miért nem zárják be ezeket az intézményeket???? A rendőrségen, én el is bújhattam a bajommal, hiszen borzasztó volt hallani sok idős embert kinek mindene oda veszett.Sajnos ilyen világot élünk. Nem az a baj, hogy felvettünk kölcsönt, ha nem az,hogy akkor még tudtunk fizetni, hiszen mi más korban éltünk, mikor mindent ki lehetett számolni előre, de ezt meg szívtuk.Aljasul ki játszanak minden jó akaratú embert, pedig ők is magyarok????Vagy nem??? Tényleg ki tudja, milyen anya szüli ezeket a banki embereket, és behajtókat?? Ez lesz a jövő??”
  • 27. Anmari51 2013. január 21. 16:38
    „Anmari51
    Ezt a véleményt 2013.01.16. DM "Fogyasztói csoportok könnyen leapaszthatják a pénztárcát" cikkhez írtam a cikkhez nagyon idevágó vélemény sajnos és nem és nem okulnak a megvezethető tájékozatlan, főleg idős emberek.
    1. velőrozsa Nem a hirdetést megjelentető napi, hetilapok és magazinok a hibásak a hirdetés tartalma miatt, erre a tényre fel is hívják a figyelmet. Nem vállalnak büntetőjogi, anyagi és erkölcsi felelősséget, a hirdetések tartalmáért a hirdetést feladó magánszemély, illetve cég a felelős. Csak azt nem értem és ez sok más nem jogkövető hirdetésre nem csak pénzügyi, álláshirdetésre és sok minden egyébre is igaz, ha már tudnak róla, vajon miért nem lépnek fel időben szankciókkal. Ez esetben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a PSZÁF. Nem az újabb alapítását kéne megakadályozni, tiltani az összes meglévőt fel kéne számolni! Már 20 évvel ez előtt is léteztek un. piramis játék hirdetők, azok is pénzről illegális befektetésről szóltak. Jó néhánynak büntetőeljárás és büntetés letöltendő szabadságvesztés lett a "jutalma"! Az a nagy baj, hogy nagyon sok embernek még minimális pénzügyi ismerete sincs bedőlnek a nem legális pénzügyi vállalkozásoknak, akiknél semmi nem számít, életkor KHR, fedezet, jövedelem. Egyet tudnak a megvezetett hiszékeny emberek, valamit meg kéne oldaniok amihez pénzre van szükség. És a kereskedelmi bankok hiteligénylési feltételének nem felelnek meg. Így kényszerből, vagy tudatlanságból bedőlnek a nem legális pénzügyi vállalkozásoknak. Rajtam múlna ezeket az inkorrekt pénzügyi vállalkozásokat nem csak hathatósan eltiltanám tevékenységüktől, de olyan mértékben büntetném őket, hogy szabadulásuk után sem jutna ilyen galád csalás eszükbe!”
  • 26. dmonlájn 2013. január 21. 15:20
    „"Erre tekintettel tiltotta meg a jogalkotó 2014. január 1-jéig a fogyasztói csoportok létrehozását."
    Tehát még egy évig lehet ilyen trükkel átverni embereket..... gratulálok!
    Kilátástalanság még nem jelenti, hogy baromnak kell lenni belemenni minden hülyeségbe!”
  • 25. x 2013. január 21. 15:06
    „http://www.delmagyar.hu/forum/penzugyi_analfabetizmus_kik_miatt/24/3117/?action=kifejt”
  • 24. tothis18 2013. január 21. 15:02
    „Nem vagyok érintett, de sajnálom a bedőlteket, csak annyi megjegyzés, sajnos ez semmi a devizahiteleseken srófolt haszonhoz képest, s persze ez nem zavarja t focistavezetőinket,h abból a pénzből megy a támogatás, amelyet a devizahiteleseken,v a most hitelt fölvvevőkön keresnek, hogy is van ez betéti kamat 7% körül, a hitel meg 30% körül...röhej!”
  • 23. lebowski71 2013. január 21. 14:58
    „Az egyik az irreális pénzszerzésnek a másik a csodatévő gyógymódnak, a harmadik meg a politikusnak hisz. Az emberek hülyék, valamint túl lusták tanulni errefelé, lássuk be. És csak rosszabb lesz a helyzet. De persze a nyugat a hibás, meg a bank, meg a ímoderálva> meg a <moderálva> ...stb. Persze rajtunk kívül mindenki hülye.”
  • 22. rózsakert 2013. január 21. 14:25
    „14.uborka 2013.01.21. 12:20

    Ön is elhitte amit hírdettek ???
    aki ilyent tesz...karlevágás vagy minima ukránszánkó!!!most úgyis aktuális !”
  • 21. Ebgondolat 2013. január 21. 14:19
    „Az ember (különösen a magyar) tényleg ennyire hülye?
    Tényleg még mindig vannak, akik bedőlnek a legátlátszóbb trükköknek is?
    Adunk kölcsön, de előbb fizess te. Fantasztikus ajánlatok, akár 50-80%-os kamatok!
    Aki még mindig bedől az ilyeneknek, az meg is érdemli!”
  • 20. macs 2013. január 21. 13:26
    „Valahol itt üt vissza a devizahitelek kapcsán beindult bakellenes hangulat. Ahelyett, hogy arról beszéltünk volna, emberek gondolkozzatok, számoljatok, kérdezzetek meg szakembereket, mielőtt bármit aláírtok, bármibe belevágtok, szidjuk a bankokat és az egész világot.
    Az emberek többsége már hallott ilyesmiről és hallotta milyen gondok, problémák származnak az ilyen megoldásokból, és mégis hagyják magukat félrevezetni. Miért?”
  • 19. deszkás 2013. január 21. 13:04
    „UBORKA! Ez a Szegedi iroda nyitva van? Komoly?”
  • 18. Garfield 2013. január 21. 13:03
    „Drága kedves Jegyinák Attila!

    Miért kell ez az agyhalott "az állami adóhatóság adótitok védelmében, konkrét ügy vonatkozásában felvilágosítást nem adhat" dumát lenyomni? Az államigazgatásban tilos józan ésszel gondolkodni, vagy esetleg felvételi követelmény ennek hiánya? Ha a cégközlöny szerint július 23-án törölték az adószámot, akkor azt miért nem lehet kimondani?

    A kedves károsultakat pedig egyszerűen nem tudom sajnálni. Ugyan mondják már meg, miben reménykedtek? Azt megértem, hogy sokak nehéz anyag helyzetben vannak, de szerintük aki mondjuk BAR listán van, az miért került oda? Igen,tudom, előfordulhatnak adminisztrációs bakik, de a többség bizony tartozás miatt kerül fel rá, szóval nem véletlenül nem kap további hitelt. EKkor nem gyanús, hogy valaki mégis ad a már egyértelműen eladósodott embereknek, akik már korábbi tartozásaikat sem tudják fizetni?
    Vette bárki is a fáradságot, hogy legalább alapszinten utánaszámoljon? 1 millió Ft, 3334 Ft-os törlesztővel? Ez azt jelenti, hogy az 1 millió Ft-ot 300 hónap(!!!) alatt kell visszafizetni, ami 25 évet jelent - és ekkor még egy fillér kamatot nem számított fel a cég. Ezt komolyan reálisnak tartják?”
  • 17. zsuzsmo 2013. január 21. 12:46
    „Talán a sok kamu-óra helyett el kellene kezdeni a gyerekeket az iskolában alapvető pénzügy és gazdaságtanra oktatni, mert sajnos ezt sokan a szüleiktől sem tudják megtanulni, hogy tisztában legyenek az alapvető dolgokkal .”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingatlanadó Sándorfalván

Ingatlanadót vetettek ki Sándorfalván. A lakók tiltakoznak, a polgármester szerint az eddigieknél igazságosabb lett a rendszer. Tovább olvasom