Délmagyar logó

2018. 11. 19. hétfő - Erzsébet 1°C | 5°C Még több cikk.

A 2021-es tanévvel együtt indul a tramtrain

Lázár János, a dél-alföldi régió közlekedésének fejlesztéséért felelős kormánybiztos ebben a minőségében tegnap tartotta első sajtótájékoztatóját. Szólt az épülő, Szegedet és Vásárhelyt összekötő tramtrainről, a Békéscsaba, Gyula felé vezető vasútvonal korszerűsítéséről, valamint a Szeged-Szabadka-Baja közti fejlesztésről.
– Mostani képviselői ciklusom legfontosabb feladatának tartom a Vásárhelyt Szegeddel összekötő tramtrain megépülését – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Lázár János országgyűlési képviselő, a traimtrainért és a déli régió közlekedésének fejlesztéséért felelős kormánybiztos. De addig még sok munka vár a programban részt vevő cégekre.

– Ez Vásárhelyen az utóbbi 150 év legnagyobb beruházása, amelyre összesen 71 milliárd forintot költünk. A munkálatok jól haladnak, 2021 őszére, a tanévkezdésre elindulnak az első menetrend szerinti szerelvények. A város mindenképpen nyertese az országos, nemzetgazdasági szempontból is fontos mintaprojektnek: egy fillérjébe sem kerül a vásárhelyieknek és elkészülte után újabb, egészen más életminőséget biztosít. Például 10 perces követési távolsággal, 30 perc alatt eljuthatnak az itteni egyetemisták a szegedi universitasra – közölte a politikus.
 
Fotó: Imre Péter
Fotó: Imre Péter

Mint mondta, a dél-alföldi régióra gazdasági tartalékként tekint Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány, fejlesztésében még bőven vannak lehetőségek, viszont ehhez elengedhetetlen a közlekedés korszerűsítése, például a Hódmezővásárhely–Békécsaba–Gyula vasútvonalé. Erről rövidesen egyeztet a két város polgármesterével. Szintén dinamizálni lehetne a fejlődést, növelni a régió és az ország versenyképességét – a szerb kormánnyal összefogva – a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal modernizálásával, amely a kalkulációk szerint összesen 150 milliárd forintba kerülne.

– A Szeged–Szabadka vonal gyorsvasúttá fejlesztésére már megvannak az engedélyes tervek. Az építkezés a kalkulációk szerint 50 milliárd forintba kerülne, erre azonban egyelőre nincs forrás. Ebben a projektben a szabadkai vasútállomás is megújulna, és a megyeszékhelyről Szabadkáig mindössze 31 percig tartana az utazás – vázolta a lehetőségeket Lázár János. Megemlítette: a Szabadka–Baja vonalra még nincsenek kész tervek, de a Szeged és Baja közötti utazási idő is a felére, nagyjából 1 órára csökkenhetne. – A középtávú elképzelés az, hogy Szeged és Szabadka között is járhasson tramtrain, vagyis a vasúti pályát ennek figyelembevételével kell korszerűsíteni. Ez lehet a projekt következő lépcsője – jelentette ki. Hozzátette: a határátlépéssel kapcsolatos gondokra is megoldást kell találni, hiszen Szerbia még nem tagja az Európai Uniónak. – Az lenne a legegyszerűbb, ha felvennék a tagok sorába – mondta a politikus.

Már az Ady utcán is látszik a Hősök tere felé kanyarodó vágány. Fotó: Imre Péter

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megmentette a batidai iskolát: a napokban vehette át Gyémántdiplomáját a 81 éves pedagógus, Rácz József

Megmentette a batidai iskolát: a napokban vehette át Gyémántdiplomáját a 81 éves pedagógus, Rácz József
A 81 éves vásárhelyi pedagógus, Rácz József a napokban vehette át gyémántdiplomáját. A batidai iskola megmentése, majd fejlesztése fűződik leginkább a nevéhez. Tovább olvasom