Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Az év agrárembere lehet Hevesi István

Mindszent - Idén hirdette meg először Az év agrárembere 2014 címet az Agrotrend Kft. Hét kategóriában vannak jelöltek, a növénytermesztők között ott van a mindszenti Hevesi István.
– Ritkán jövök zavarba, de most nagyon meglepett, hogy jelöltek Az év agrárember címre, ráadásul növénytermesztő kategóriában, hiszen a szakmában mindenki állattenyésztőként ismer – közölte a mindszenti Hevesi István, aki a családi hagyományt folytatva főként sertésekkel foglalkozik. Elmondta: a mezőgazdasághoz kapcsolódva az az emlék ugrik be neki először, amikor gyerekként a kocák fiaztatását végző édesapjának ebédet visz.

Hevesi Istvánt a Timac Agro Hungária Kft. területi vezetője, Szarvas Zoltán nevezte a versenybe. A jelölés érdekességéről az érintett még elmondta: a vásárhelyi mezőgazdasági főiskolán szerzett diplomát, de a növénytermesztés annyira nem foglalkoztatta, hogy zsinórban háromszor is elhasalt a tantárgyból, és főigazgatói vizsgával végzett. – Arra viszont határozottan emlékszem, hogy tanultunk a szén-dioxid-trágyázásról, majd a témával kapcsolatban konferencián is részt vettem. Akkor eszembe jutottak tanulmányaim, és Csongrád megyében először kipróbáltam a szén-dioxid-trágyázásos eljárást a szántóföldi területeimen. Nem bántam meg, négy éve sikerrel alkalmazom – mondta a mindszenti gazda.

A mindszenti Hevesi István meglepődött, hogy növénytermesztés kategóriában jelölték Az év agrárembere 2014 címre. Fotó: Török Anita
A mindszenti Hevesi István meglepődött, hogy növénytermesztés kategóriában jelölték Az év agrárembere 2014 címre.
Fotó: Török Anita

A növénytermesztő kategóriában jelenleg 17-en vannak, Csongrád megyét Hevesi István képviseli. Szavazni rá az azevagrarembere.hu/portfolio/hevesi–istvan/ internetcímen lehet, egy gépről legfeljebb 8 óránként.

Hét kategória

Az év agrárembere címre 7 kategóriában lehet jelöltséget szerezni: növénytermesztés, növényvédelem, biogazdálkodás, kertészet, állattenyésztés, agrárgépészet és fiatal gazda. Az első, november 30-áig tartó jelöltté válási szakaszból kategóriánként 100-100 szakember juthat tovább, míg a január 31-éig tartó harmadik körbe, a döntőkbe már csak 3-3. A győztesekről zsűri határoz – az elismeréseket gálán adják át –, de a közönségdíjast, vagyis a legtöbb online szavazatot gyűjtő gazdát is jutalmazzák.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adjunktusi kinevezéseket adtak át az ünnepségen

Szász Orsolya bőrgyógyász és Kovács Andrea aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos adjunktusi kinevezést vett át a csütörtöki Erzsébet napi ünnepségen Hódmezővásárhelyen. Tovább olvasom